Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 11. szám - Štefan Brenčič: Találkozás a szovjet emberekkel
annyit jelent, hogy nem rendelkezik a kul turáltság alapelemeivel sem. Én a kultu ráltságért folyó harcot a szó legszélesebb értelmében vettem.“ M. I. Kaünyinnak a kuKiúrál óságról szóló nézeteiben ma az egész szovjet nép osztozik. Láttuk ezt rögtön Csapon és másutt, ahol voltunk. Mindenütt példás tisztaság van. Azt le hetne mondani, hogy h sz ez természetes, hisz mi is szeretjük a tisztaságot. Terűié, szetes nekünk is, mindegyikünknek meg volt a fogalmiunk a tisztaságról. Csak hogy a szovjet ember követelménye a tisztasággal kapcsolatban sokkal igénye sebb, mint a miénk. Sem az állomáson, sem az utcákon nem lehetett látni étel. hulladékokat, papírdarabokat, elhasznált gyufát, edgarettavégeket, vagy más sze metet. Mindenütt olyan tisztaság van, mint a szanatóriumban. Ez a szovjet em berek magas kultúráltságának névjegye. Náluk azírt tiszta és gyönyörű mindian, mert minden ember saját maga gondos kodik munkahelyének és lakóhelyének tisztaságáról. Megtörtént olyan eset, hogy az általunk ledobott gyufát, c'garettavé. get felemelte a szovjet ember és odatette, ahova tartozik, a szemétkosárba. A szov jet ember szereti munkahelyét, lakhelyét és gondoskodik szépségéről, meg tisztasá gáról. A szovjet embereknél ez magától 'értetődő dolog. Gondoltuk magunkban, hogy nálunk is meg kellene szigorítaná a tisztasággal kap csolatos nézeteket 03 példaként kellene állítanunk magunk elé a szovjet embert. Akkor aztán a mi állomásaink, vonataink, városaink és falvafnk is szebbek és kel lemesebbek lennének. Mindez tőlünk függ, az embereikből, a mi embereinktől. Minden, kinek magának kell megkezdenie. Fokoz nunk kell kulturáltságunkat és ezt a szó legszélesebb értelmében kell vennünk. Úgy, mint a szovjet ember. vés barátunk lett. Szívesen rendelkezé sünkre bocsátották a vonat-rádiót, ame lyen az együttes számára hírszolgálatot adtunk, a vonat szeméiyzb 1 számára pe dig műsort. Daloltak énettwáeank, játszot tak zenészeink és rövidesen már a mi dia. Iáinkat (latolgatták a kedves szovjet jegy- szedők is. Augusztus 3-ikán ünnepelték a szovjet vasutasok ünnepüket, a „Szovjet vasuta sok napját“. Gondolkodtunk, hogyan fe jezzük ki hálánkat ezeknek a nagyszerű dolgozóknak. Elhatároztuk, hogy hangver senyt} adunk ínefltiki aS étkezökocsibani. N agy örömmel fogadták ajánlatunkat. De a mi örömünk sem vot-t kisebb, hogy legalább Ilyen módon kifejezhetjük hálánkat a ró lunk való gondoskodásukért, Ez volt’ a SLUK második hangverse nye a Szovjetuniióhan. A mintegy 25 sze mélyből álló közönségnek tetszett rögtön zött műsorunk. Legjobban a betyárdalok nyerték meg tetszésüket. Vonatvezetőnk egy párat le is írt belőttük magának. Elbe- szé’gettünk szovjet barátainkkal, akik kel a végén már egész jól megértettük egymást, habár sok közülük a maga külön anyanyelvét beszélte és így örömteljes hangulatban utaztunk át a hegyes-dombos Kárpát-Ukrajnin, Az Ukrajnai Szovjet Szocialista Köztársaságon és az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaságon keresz tül suhantunk a v lág szivéhez, a hős vá roshoz, a szeretett Moszkva felé. Végre Moszkva. Sohasem éreztem an.y. nyiira, hogy sírnom kell az örömtől, mint ékkor. És sokan voltunk így. A nagy álom teljesedése feletti öröm olyan érzést vált ki az emberből, hogy azt csak költő tud ná leírni. Moszkva a ooézks és a moszk vaiak a második poézis. Mondjunk róluk pár szót. Az együttes Moszkvában ötször lépett fel. Ezeket a fellépéseket megnézte 40,000 moszkvai és további ezrek rádiókészülé kek mellett hallgatták, Lehet.e valami szebb, tehet-e bármelyik nemzet számára nagyobb kitüntetés, mint az, hogy művé szetét lelekesedéasel és elismeréssel fo gadja a magas műveltségű szovjet poL gár? Nem lehet. És a mi művészetünk nek. amelyet nagy szeretettel mutatott be a SLUK a szovjet népnek, nagyon gazda gon jutott ebből az elismerésből. Felejt hetetlenek maradnák a SLUK számára és számunkra a moszkvai fellépésnek percei. Vegyük példáiul a gyönyörű kul túr-park ban, vagy pedig a Maxim Gorkij pihenő ben megtartott fellépésünket. A park nagy terén, ahol kb. 20.000 ember fér el, az emberek csaknem 3 órá’g álltak és lelke sedéssel hallgatták a műsort. Láttam, amint egy idősebb katonatiszt és felesége váltogatva tartották karjukon az alvó gyermeket és mégsem mentek el, meg. várták a műsor végét. Az a lelkes taps, amely az egyes szá mok után felhangzott, magában foglalta nemcsak fiatal művészeink jutalmazását, hanwm az egész dolgozó népünk, drága A Csapból Moszkvába vezető út két és félnapig tartott. Körülbelül 1750 km ez. Olyan méretek ezek, amilyenekben nekünk nehéz gondolkodnunk. .Az emberről való sztálini gondoskodás itt is győzelmét ün nepli. A kocákban kénye'me3 ülőhelyek vannak, minden egyes fcocs'ban rádióhang- sióró van, amelyből az utasok hallgathat, jáík va'amelyik szovjet adóállomás műso rát vagy esetleg azt a műsort, amelyet a vonat-rádió személyzete készített. Ehhez még hozzájön az ételekkel és friss Írósze rekkel teli étkezőkocsi és a mindenekfe- lett kedves, szívélyes vonatszemé’yzet, — ilyen az utazás a szovjet vasutakon. Vonatunkat Malygina eivtársnő brigád, ja vezette. Kocánk jegyszedője kb. 45 éves, ukrajnai, Korenko élvtárs, jól ismerte ha zánkat is, főleg pedig Szlovákiát, ö is ott volt azok között, akik 1945-ben meg hozták szabadságunkat. Néki is köszön, heti felszabadítását Pozsony és több más városiak és községünk. Az egész brigád a vezetővel együtt ked-
