Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 11. szám - Vietor Márton: Szlovákia a III. internacionálé keletkezése idején (IV.)
szállásának szükségességére, mert „kü lönben a Keletről terjeszkedő bottsevizmust feltartani nem lehet", tnág végre novem ber végén megértésre talált, elsősorban C émenceavnál. Most már a katonai ér vek a- jogü alapot is hozzá tehette, hagy az elismert és szövetséges csehszlo vák nemzetnek joga van. arra, hogy álla mának területe ellenséges megszállástól mentesítve legyen, A megállapított demarkációs vonal ideig lenes határt képeziett, míg a végleges ha. tárrendezést a békekonferenciára bízták. A csehszlovák burzsoázia az elért ered ménnyel nem volt megelégedve, a demar kációs vonalat elégtelennek tartotta, de miután tudta, hegy az antant diplomá cia úton újabb revízióra nem hajlandó, Önálló akcióra határozta el magát. Min den eshetőségre készen várta az alkalmat, hogy a ,;bolsevizmus elleni harc" jelsza vával terveit megvalósítsa és a békekon ferenciát kész helyzet elé állítsa. Az első kísérletre sor került már 1919 januárjában. Piccione olasz tábornok pa rancsára csehszlovák egységek január 16-án áttörték a demarkációs vonalat az Ipolyná! és megszállták Balassagyarma tot, valamint ĹD régei ypalánk, Dejtár, £zá_ csíny, Nógrád'szakáll, Litke és Rapóc köz ségeket, nyilván azzal a célzattal, hogy az Ipolytól délre fekvő országutat és vasút vonalat lecsatolják. A magyar kormány az antant határozatára hivatkozva tilta kozott a határvonal egyoldalú megsértése ellen és csapataival január 30-án vissza vonulásra kényszerítettte Piccione egysé geit. Egyidejűleg Losoncon és környé kén zavargások keletkeztek, melyeket a hatóságok karhatalmi erővel fojtottak el. Hasonló határincidensek keletkeztek az twborodi szakaszon, ahol február 12-én a demarkációs vonaltól délre fekvő vasúti gócpont megszállását kísérelték meg, ugyancsak eredmény nélkül. A várt alkalmat a Magyar Tanácsköz társaság megalakulása szolgáltatta. A közvélemény megnyerésére sajtókampány indult, melyből a jobboldali szociáldemo krácia is kivette .részét. A „Robotnícke Noviny" naponta hozott külföldi híreket arról, hogy az antant hatalmak rövidesen közbífs k, a magyar szovjetkormányt eltávď vják és e célból hatalmas serege ket vonultatnak fel a román és szerb ha táron. E hírekhez nem mulasztották el hozzátenni, hogy „a belgrádi és prágai kor mányokkal tanácskoznak a szükséges in tézkedésekről". A prágai „České Slovo" 1919 április 19-én arról számolt be, hogy a magyarországi polgári pártok képviselői Prágába menekültek s ott Masarykot és kormányát arra kérték, hogy „a csehszlo vák hadsereg induljon el Magyarország ellen és ‘szállja meg Budapestet". Számítva a munkásság forradalmi meg mozdulására, egyidejűleg Szlovákiában megszigorították a már érvényben lévő statáriál's intézkedéseket, betiltották a nyilvános gyűléseket és csoportosulásokat, A román hadsereg 1919 április 16-án kezdte meg támadását és ápri-is 25-ig él * érte a Tisza vonalát Felmerül asz a kérdés, hogy miért nem indult meg egy idejűleg a csehszlovák offenzíva is, ami kor az előkészületek befejeződtek? A vá lasz összefügg a jobboldali szociáldemokrá cia aljas szerepével. A burzsoázia támadó terveit a forra dalmi proletáriátus előtt titkolni nem le hetett. A cseh és szlovák munkásság ter mészetesen ellenezte a magyar szovjetha- talam katonai megtámadását és ezért, a szociáldemokrácia vezetősége a tömegek nyomása alatt arra kényszerült, hogy hi vatalosan az intervenció ellen foglaljon állást. A burzsoá kormány átlátva a helyze tet, kettős játékba kezdíett. Mialatt ti tokban folytatták a katonai élőkészü'ete- ket, a szociáldemokrata párt jobboldali vezérei igyekeztek megnyugtatni a mun kástömegeket. A pártsajtó naponta han goztatta, hagy a pártvezetőség, a nem zetgyűlési képviselők ellenzik azt, hogy a csehsz'ovák hadsereg résztvegyen a had járatban. A „Rofeotníeke Noviny4’ még április 12-én is hangoztatta, hogy „nem akarunk háborúba keveredni a budapesti •új magyar kormánnyal". E nyilatkozato kat természetesen figyelemmel kísérték Budapesten is. Bizalmatlanul fogadták ugyan a pártivezetők ígéreteit, de ugyan akkor bíztak abban, hogy a dolgozó tö megek nyomása alatt a szociáldemokra ta pártvezetöség mégis csak kényszerítve lesz arra, hogy a támadást meghiúsítsa. A fiatal magyar szovjetkormány nehéz helyzetben volt. Hadserege még rende zetlen és a rendelkezésére álló munkás- zászlóaljakkal nem bírta egyidejűleg fel tartóztatni a románokat és ugyanakkor megvédeni az északi demarkációs vona lat. A csehszlovák kormány semlegessége tehát sokat jelentett volna az első meg támadási hullám feltartóztatása és az új Vörös Hadsereg megszervezéséhez szük séges idönyerés szempontjából. Amikor április 23-án a csehszlovák csa patok Uzshorod térségében néhány kilo méternyire előrenyomultak, úgy látszott, hogy a támadás megindult és a magyar hadsereg helyzete súlyosbodik. Ebben a helyzetben, április 26-án érkezett & hi vatalos jelentés arról, hogy „a csehszlo A támadás megszigorították a zánórarendeletet és esti 9 óra után betiltották az utcákon való tartózkodást. A Sárosban kihirdetett rendelet utolsó mondata így szól: „Akinél fegyver találtatik, azon nyomban a hely színen agyonlőve tik'. A felvonulási terü leten, főleg a keleti megyékben (Kassa, Eperjes) a zsupánok túszokat szemeltek ki, akik halálbüntetés terhe mehett felel tek a közbiztonságért. Egyidejűleg a de markációs vonal mentén katonai intézke dések történtek, melyek nyilvánvalóan a támadás előkészítésére irányultak.
