Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 10. szám - Sas Andor: Dolgozóink szocialista hazafisága
must, nemzeti gőgöt, kozmopolátizmust me lengető uralma, a másik oldalon a nyugati imperializmus uszályhordozójává vált bur- zsoa rendszer. Ez kicirkalmazott statiszti kai százalékok hüvelykszorítóját alkalmaz ta ott, ahol a fenntartásokat nem ismerő szolidaritás bátorságával fel kellett volna tárni a kulturális fejlődés kapuit, szélesre és teljesen, nagylelkűen és nagyvonalúan. A sztálini nemzetiségi politika alapelvei már 1913-ban le voltak fektetve abban a klasszikus műben, mely épp Béesben, az osztrák nemzetiségi politika boszorkány- konyháinak közvetlen közelében készült; Sztálin már akkor azt hirdette, hogy a kul túra és az önrendelkezés asztala körül ne várakoztassák a tömegeket morzsákra, ha nem minden nép egyaránt foglalhasson he lyet mellette. Erről a tanításról a kispol gári és a nagyburzsoa politika bölcsei nem vettek tudomást 1918-ban, pedig akkor már nyilvánvaló volt érvényesülése a Nagy Ok tóberi Szocialista Forradalomban. Az első köztársaság első elnöke jobbágy ember fiából lett a kispolgári értelmiség tagjává, röviden kispolgárrá. A kispolgári jóindulat netovábbja az volt, hogy kulturális ado mányokat juttatott, egyébként a nemzeti ségi szektorban elnézően tűrte a polgári nál is régibb gyökerű reakció és a bur zsoa nacionalizmus elburjánzását; És szin te hihetetlen, hogy az állam élére került egyetemi professzor még csak fel sem ve tette, távolról sem pedzette azt a gondo latot, hogy egy nyelven beszélő dolgozók nak többszázezres csoportja igényelhetne anyanyelvén történő főiskolai oktatást. Vájjon ez a passzivitás előmozdította az állam érdekét? Nem az-e az állam érdeke, hogy' minél több hozzáértő, általános és szakműveltséggel bíró dolgozó vegyen részt a termelő munkában? A burzsoa ál lamban nem. A burzsoázia osztályok és népek diszkriminálását tartja fenn, ezzel szolgálja a maga profitérdekeit és politi kai hatalmának biztosítását. A hazafias jellem alapját a legfogéko nyabb korban a tanítóknak kell lerakniok. Tanítónk még nincs elegendő s a hazafiság- ra való nevelés különleges, nagyfontosságú feladatokat szab azok elé, akik a tanítói pályán működnek, vagy arra készülnek. Pe dagógiai gimnázium és továbbképző tanfo lyamok egész sora munkálkodik, hogy pó tolják azokat a kieséseket, amelyeket hosz- szú évek elmaradt és most hiányzó mun kája okozott. A nemzeti iskolák tanítóinak jó enciklopédikus általános műveltségre, a középiskolai oktatóknak alapos szaktudás ra van szükségük. De a pedagógus tudása nem öncél, aminthogy ismeretek közlése csupán egyik része az iskola munkájának. A pedagógusnak a maga tudását a szocia lista építés dolgozóinak formálásában kell érvényesítenie. A jellem alakítása több és más, mint ismeretek közlése, tételek, sza bályok megmagyarázása és számonkérése, mint szépen hangzó, úgynevezett igehirde tés. A pedagógusnak bensőséges szocialista érzületet kell életrehívnia, szerető odaadást a gyermekei között különbséget nem tévő közös anya, a dolgozók hazája iránt, tevé keny, önzetlen, minden áldozatra kész, a dolgozók szocialista hazáját fegyverrel megvédeni is kész elszánt embereket kell kialakítania. A szocialista hazafiság tisztasága felett éberen kell őrködnünk, nehogy az álcázott ellenséges elemeknek sikerüljön azt bur zsoa ideológiával megfertőzniük. A burzsoa nacionalizmus hazug szólamokkal leplezett osztályönzést hirdet hazafiságnak. A szo cialista hazafiság tiszta kötelék, mely egé szében összefogja a dolgozó nemzetet. A burzsoa nacionalizmus gög és letipró hatalmaskodás más nemzetek irányában. A szocialista hazafiság különböző nemzetek testvéri együttélésének megvalósítója egy ország határán belül és az egész föld kerekségen. A burzsoa nacionalizmus fattyúhajtása a kozmopolitizmus, mely az imperialista hatalmi törekvések csatlósaként a népi de mokráciák és a nemzeti kultúrák ellen for dul, térdet-fejet hajt a kapitalizmus bom lásának jeleit hordozó nyugati „életforma" előtt. A szocialista hazafiság édestestvére a proletár nemzetköziség, a testvéri, köl csönös támogatás a világ dolgozói között egymás építő munkája előmozdítására, a vállvetett összefogás minden elnyomó tö rekvés s a fejlődés kerekét visszafordítani akaró reakció ellen. A burzsoa nacionalizmus az elnyomott népeket és kizsákmányolt osztályokat a pacifizmus, a minden áron való béke, az igazságos önvédelemről is lemondó bódult- ság hamis igéivel mételyezi meg. A szo cialista hazafiság konkrét harci készség a szocialista munka zavartalanságának megvédésére. A szocialista hazafiság a dolgozók népi és népközd testvéri szolidaritásában gyökere zik és akiben ez a hazafiság él, elmondhat ja Vörösmarty Mihály szavaival: „ ... nem vagyok magam! Testvérim vannak, számos milliók. Én védem őket, ők megvédnek engem." Ezzel a tudattal teljesítik és teljesítik túl normáikat a csehszlovákiai magyar dolgozók a bányák mélyén szenet termel ve, Orava hegyei között vízierömü építésén fáradozva, traktorokat vezetve, kultiváto- rokat és kombájnokat működtetve, a Szov jetunió idelátogató mesterdolgozóinak ta pasztalatait átvéve, katonáskodva a nép hadseregben, megbízható munkát végezve, mint a dolgozók köréből kikerült műsza kiak, tanítók és egyéb értelmiségiek, hűen saját haladó kulturális örökségükhöz s a marxista-leninista tervszerűség, erkölcs és világnézet útján együtt menetelve szlovák és cseh dolgozó testvéreikkel.