Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 9. szám - Vietor Márton: Szlovákia a III. internacionálé keletkezése idején
a nemzeti tanácsokra sem támaszkodott és ezeket is csak. „szükséges rossznak“ tartotta. Nem kétséges azonban, hogy a nemzeti államgépezet felépítésénél csak ezek segítségével oldhatta volna meg a legégetőbb problémákat. Ennek ellenére a cseh és szlovák burzsoázia mégis az em lített miódxxn akart eljárni, még pedig a cseh hivatalnokok segítségével. A régi hi vatalnokok leváltásához katonaságra is szükség volt. Katona azonban, még nem volt elegendő és az sem volt tisztázva, hogy milyen területet szállhat meg a hadsereg, miután, Magyarország 1918 no vember 13-án már fegyverszüneti szerző dést kötött az Antanté hatalmakkal. Az államhatalom átvétele tehát szoro san összefüggött a határrendezés kérdé sével. De miután a cseh-ezlovák burzsoá kormány a dolgozó népiben nem bízott, és önmaga elegendő szervezett erővel nem rendelkezett, segítséget és megoldást csak az Antanté hatalmaktól várt. iuz az állás pont is Igazolja a burzsoázia népellenes beállítását és fényt dérit a polgári törté netírás hamisítására, merít az, a szlovák dolgozók nemzeti szabadságvágyát elhall gatva, az államai aki tás körül csak a nyu gati imperialáistiák „önzetlen" segítségét hangoztatta. Már pedig Szlovákia 1918 október vé gén a dolgozók egyöntetű akaratnyilvání tása és szervezkedése folytán tényleg fel volt már szabadítva. Kétség nem férhetett ahhoz, hogy a réeri Magyarország uralma véget ért és a szlovák nép visszatartha- tatlanul az önálló csehszlovák nemzeti állam kiépítésének Útjára lépett. Azok, akik ebben nem hittek, — a szoi- gabírók, jegyzők, csendőrök, birtokosok, uzsorások és egyéb kizsákmányolók a saját bőrükön tapasztalhatták a változást. Nemcsak a munkások, hanem a falu népe is egyhangúlag kiállt az önálló nemzeti állam eszméje érdeklőben. Sárosban pél dául, ahol 1918. év végén a Károlyi kor mány soviniszta ügynökei egy Dvorcsák nevezetű eperjesi újságíró segítségével „Keletszlovenszkói Köztársaság“-ot akar tak felállítani és azt Magyarországhoz csatolni, a földműves tömegek saját kez deményezésükből tiltakoztak e kísérlet elílen. 1918 december 15-én népgyüLést rendeztek, ahol ezer delegátus jelentette ki, hogy Sáros-vármegye parasztsága a Csehszlovák Köztársaságban kíván élni. Nem volt tehát vitás, hogy a szlovák dolgozó nép mit akart. A burzsoázia csak abban nem volt biztos, hogy milyen mér tékben tarthatja meg a saját burzsoá ál lamhatalmát az új, önálló államban? Ez- irányban valóban csak egy reménye ma radt: az Antanté segítsége. Megállapítható azonban az ás, hogy a szlovák burzsoázia maga sem tudta pon tosan, mennyiben számíthat a nyugati im perialista hatalmak segítségére. Míg az államfordulat idején a Bécsbem élő cseh politikusok biztosak voltak Csehország elismerésében, Szlovákiát illetőleg még 1918 október végén sem láttak tisztán. Ezért ár. Dérer útján (a szoc. dean. párt elnöke), azt üzenték Túré. Sv, Martinba 1918 október 29-én, hogy & Szlovák Nem zeti Tanács semmit el ne hamarkodjon, mert még nincsen eldöntve Szlovákia sor sa. Jellemző a burzsoáziára és a szoc. demokrata segítőtársaira az a körülmény is, hogy sem a bécsiek, sem dr. Dérer még október 29-én sem tudták, hogy má történt időközben Prágában. A szlovák burzsoázia, — főleg Hodzsa és csoportja, — ezért még jóidéig köntör- falazott és egyéni előnyeit biztosította, ahelyett, hogy a dolgozó nép kinyilvání tott akaratát támogatta és erősítette volna. A nyugati imperialisták „önzetlen“ segítsége 'tehát korántsem volt olyan nyil vánvaló, mint azt később állították. E bizonytalanságnak az volt a követ kezménye, hogy az egyes burzsoá politi kai csoportok nem működtek egy vona lon. A genfi csoport, Benessel az élen ádáz diplomáciai harcot vívott a határo kért, a prágai kormány Kramáf-al az élen, a rendelkezésére álló katonai erővel igye kezett tért nyerni, míg Hodzsa a saját szakáiéra a Károlyi kormánnyal tárgyait. Az ideiglenes demarkációs vonal csak 1918 december végéin lett megállapítva és a Károlyi kormány tudomására hozva. A csehszlovák kormánymegbízott, teljhata lommal felruházott miniszteri megbíza tással ezt megelőzően 1918 december 12- én kezdte meg működését Zsolnán. A demárkációs vonal kitűzése után Szlovákia katonai megszállása gyors ütemben haladt előre és 1919 január kö zepe táján a magyar katonaság az ország egész területét kiürítette. így tehát a burzsoá államhatalom kiépítésének első feltétele az óv végére adva volt. Az a tény, hogy a nyugati imperialisták csak „ideiglenes“ határokat tűztek ki és a kérdés végleges elintézését a békekon ferenciára bízták, neon maradt eltitkolva a magyar polgári reakció előtt és ezért 1919 első (hónapjaiban sem szűnt meg az irredenta agitáció, miután a burzsoá na cionalisták még mindig bíztak abban, hogy az imperialistáik támogatását el nyerhetik. Ebiben az irredenta hajszában azonban sem a szlovák, sem a magyar öntudatos forradalmi munkásság részt nem vett. A szlovák proLetáriátus ugyan Vezető réteg nélkül harcolt, ezidöben csak a cseh szoc. dem. párt baloldali ellenzékénél talált tá maszra, míg a magyar proletár'átusnak ekkor már meg volt a lenini elveken ala puló Kommunista Pártja A magyar Kom munista Pártnak harcos jelszavai a Szlo vákiában élő magyar munkásokon keresz tül srísszhiangrra találtak a cseh és szlovák munkásság körében is és abban az ütem ben, ahogy erősödött a burzsoázia dikta túrája és rosszabbodott a gazdasági hely zet, úgy fejlődött proletár internaciona lizmus eszméje is. A demárkációs vonal1 megállapítása
