Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 8. szám - A színpadi jelmezről általában / Színház
ló mutatkozik a színpadon. A jelmez mon danivalója egy sandarabon beiül csak a többihez való viszonylatban fejeződhet ki. A kölcsönzőtől kapott „királyi ruha“ csak addig királyi, míg a színpadon díszesebb nem tűnik fel. A jelmezeket ezért nem le het egyenként kiválogatni, hanem csak; úgy, ha valamennyi szereplőt egymás mel lé képzeljük. Nemcsak az egységes stílus kialakítása, hanem a színhatás kedvéért is így kell tennünk, mert különben előfor dulhat, hogy a kanárisárga király mellé harsány zöld vagy piispök-lila királyné ke rül. A színeknek összhangban kell lenniök. A színpadkép elemei — a jelmez és a díszlet — nem lehetnek öncélúak. Nem teljesítik hivatásukat, ha csak szépek. Az író mondanivalóját kell elősegíteniök. A színpadkép hangulatokat és érzelmeket vált ki. Arra kell tehát ügyelnünk, hogy ezek a hangulatok, érzelmek a színpadi mü szolgálatában álljanak, annak maradékta lan megértését segítsék elő. A jelmez legyen összhangban a háttér és környezet színezésével, stílusával. Vigyáz zunk, hogy a jelmezek színei egyfnásmel- lett jól hassanak. A színek gondos össze- válogatását is az eszmei mondanivaló szol gálatába kell állítani. Egyes színek ön kénytelenül vonzzák a szemet, kiemelnek. Vigyázni kell tehát a jelmezek színére. Ki ugró, a figyelmet lekötő öltözetben csak olyan színészek játszanak, akik a darab cselekményét mozgatják. Különösen nagy- jelentőségű a színezés sok szereplő eseté ben. Legegyszerűbb, ha ellentéteket hasz nálunk. A főszereplőket nem lehet mindig feltűnő színű ruhákba öltöztetni, mert ez esetleg ütközik a darab mondanivalójával. Ha a háttér ünneplő népviseletbe öltözött tömeg, akkor a színhatást fokozni nem le het. A tarka tömegből éppen az egyszínű jelmez ugrik ki. Általános érvényű sza bályt persze nem lehet felállítani. Ha az író mondanivalóját, a darabot tartjuk szem előtt, akkor nem igen tévedhetünk. A jelmez beszerzésével még nem oldó dott meg minden probléma. A történelmi jelmezek eltérnek a mai viselettől. Meg kell őket szokni, mert különben sután mo zog bennük a színész. És mivel a jelmezek beszerzése rendszerint az utolsó pillanat ban történik — erre nem is gondol a ren dező. Pedig a jelmezzel meg kell ismerked nie a színésznek, különben a hős elbotlik a kardjában és hasraesik, a hősnő fordulás közben rálép a saját uszályára — szám talan ilyen baleset teheti tönkre az elő adást. A jelmezt meg kell szökni! A moz gást a ruha rendkívüli módon befolyásolja. Ismerni kell minden ráncát és mozgás köz ben előidézett hatását. A viselet gyakran a színész számára is adhat ötleteket. Más ként kell leülnünk az 1930-as évek szűk szoknyájában, mint a krinolinban. Tehát a számunkra szokatlan formájú és szabású történelmi ruhadarabokban való mozgást meg kell tanulni. A színésznek úgy kell mozognia, akár mentét, akár frakkot visel, mmtba vüagéletében ilyent hordott volna. A jelmezeket tehát, az elmondottak miatt tanácsos jóelöre beszerezni, hogy legalább három jelmezes próbát lehessen tartani. A bókkal egybekötött köszönéstől, a ken- döátvetésig mindent meg kell szokni. Ezen a téren is példát mutatnak a szovjet szí nészek. Hosszú hetekig tanulmányozzák maszkjukat, jelmezüket. De nemcsak erről van szó. A jelmezt nemcsak ezért kell előadás előtt viselni, hanem azért is, hogy ne keltse „új ruha“ benyomását. Festők, szobrászok tudják leginkább: minden testen más ráncot vet az öltözet. Ezek a ráncok, gyűrődések rendkívül jellegzetesek. Ha valamelyik elő adás szereplői úgy festenek, mint valami divatbemutató szabó reklámjai — ugyan csak elrugaszkodnak a valóságtól és a néző számára nem hiteles a színpadra vitt alak. Természetesen, ha valamelyik szerep lő az Író szándékai és utasításai szerint „kínosan rendes“, akkor csak öltözzék fris sen vasalt ruhába, hordjon kesztyűt, hibát lanul begyürt kalapot, akár bokavédőt is, ha szükséges. Igen gyakori hiba a nők „túlöltözöttsé- ge“. Némely lelkes színjátszó gyakran úgy véli, a színpad arra való, hogy teljes ruha tárát bemutassa, még akkor is, ha ez a szerep belső tartalmának ellentmond. Az ilyesfajta feltűnési viszketegséget megkell akadályozni. A mezőgazdaság szocializálása napjaink fontos kérdése. Számos darab foglalkozik ezzel a problémával. Ha ilyen darabot adunk elő, vigyázzunk nagyon a szereplő öltözé kére. A dolgozó parasztot ne „ünneplőbe“, talpig feketébe, frissen vasalt fehér ingbe vagy díszes népviseletbe öltöztessük, ha nem olyan ruhába, amilyent valóban visel. Ne kövessük a népszínművek hazug pa rasztromantikáját, mert meghamisítjuk a valóságot. A 19. században, amikor a nép színmű volt a divatos drámai műfaj, a kon dástól kezdve a falusi kocsmárosig, a szol gálótól a marokszedö leányig, mindenki ha vat is megszégyenítő fehérségű ingvállat vagy patyolatfehér gatyát viselt. A realiz mus más követelményeket támaszt Jó pél da erre, hogy a színházak és filmgyárak viselt falusi ruhadarabokat vásárolnak ösz- sze; előadás és felvételezés közben ezeket használják. A filmen a realitás követelmé nye még erősebb, mint a színpadon, mert ott egy-egy szereplő néha óriásira nagyít va jelenik meg és a jelmez kiválasztásánál elkövetett hiba sokkal szembeszökőbb. A színpadon a kiemelésnek ilyen lehetősége nincsen. Az ilyen hiba ennélfogva kevésbbé kirívó, de a „vadonatúj“ a színpadon is fel tűnik, ezért kerüljük el. Külön probléma a mai viselet rögzítése is Mindenféle képet gyűjteni kell. Képes lapokat, melékleteket, képes naptárakat el kell tenni, mert azok, ha nem is vesszük mindjárt észre, pótolhatatlanul értékesek, hasznosak lehetnek részünkre.
