Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 8. szám - Milos Gosiorovsky: A szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség
semmije se volt, csupán munkaereje, ame lyet áruba kellett bocsátania a termelő eszközök tulajdonosainak. Marx és Engels azonban sohasem kötötték össze az úgy nevezett burzsoá „hazához“ való viszony kérdését, azaz a burzsoá társadalmi rend szerhez való viszony kérdését, a munká soknak az otthonukhoz, azaz országukhoz és annak népéhez való viszonyának kérdé sével. És arról, hogy’ a munkásmozgalom legjobb képviselői hazájuk idegen, vagy u. n. „saját“ kizsákmányoló osztályuk általi elnyomatása idejében hogyan sze rették mindig őszintén országukat, nem zetük nyelvét és kultúráját, arról gyö nyörű példáink vannak nemzetünk, mun kásmozgalmunk történelmében. Ügy, ahogy például Csehországban is a cseh szociáldemokrácia alapítói, Ladisláv Zá- potocky és Jozef Hýbeš, mindig világosan nemzetük legjobb fiainak érezték magu kat, a szlovák munkásmozgalom úttörője is, František Tupy elvtárs, már 1897-ben ezt írta: „A szlovák nemzetiségnek és nyelvnek még sohasem voltán olyan öntu datos védelmezői, mint a nemzetközi, azonban sohasem nemzetnélküli szociál demokraták“. Ez a kijelentés már a szlovák munkás- mozgalom kezdetén megmutatja annak az igazságát is, amit éppen mi mondottunk, azaz, hogy az úgynevezett burzsoá (haza) iránti viszony kérdését semmiképpen sem lehet összekötni a proletáriátus otthoná hoz, nemzetéhez, nyelvéhez való viszonyá nak kérdésével és hogy tehát Marx és En gels azon kijelentésének, hogy „a munká soknak nincs hazájuk“, bármilyen más magyarázata hamis és célzatos volt. Cél- zatos azért, n ;rt a burzsoá propagandis ták és reformista kiszolgálóik úgy ma gyarázták, mintha Marx és Engels a mun kásosztálynak érdeknélküliségét hirdették volna hazájának és nemzetének sorsa iránt. Ismeretes, (hogyan (küzdöttek: ez ellen a hamis magyarázat ellen főleg a kapitalis ta fejlődés új korszakában, az imperializ mus korszakában éppen Lenin és Sztálin és hogyan védték meg és fejtegették Marx és Engels tanításának igazi értel mét a proletariátusnak a hazafiság iránti viszonyáról is. Ismeretes és szárnyra kelt már Leninnek főleg az a kijelentése még a cári Oroszország idejéből, 1914-ből, ami kor minden szociálsovinászta az úgyneve zett „baloldali“ nacionalista nihilisták és a burzsoá kozmopolitisták címére ezeket írta: „Idegen nekünk nagy orosz öntudatos proletároknak a nemzeti büszkeség érzé se? Természetes, hogy nem! Szeret jük nyelvünket és hazánkat és mindenek előtt arra törekszünk, hogy dolgozó tö megeit, (azaz lakosságának kilenctized részét), a demokraták és szoc:álisták ön- i udaitos életének színvonalára emeljük. Számunkra a legfájdalmasabb, ha látjuk és érezzük, mily erőszakot, nyomást gya korolnak és kilengéseket követnek el gyö- nyörü hazánkban a cári hóhérok, neme sek és kapitalisták. Büszkék vagyunk ar ra, hogy ezek az erőszakosságok ellenál lást keltettek közöttünk, nagyoroszok kö zött. A nemzeti büszkeség érzésétől va gyünk áthatva, mert a nagyorosz nemzet szintén megalakította a forradalmi pár tot, szintén bebizonyította, hogy képes a szabadságért és a szocializmusért indított küzdelem nagy mintaképeit adni az ernbe riségnek és nemcsak nagy pogromokat, az akasztófák sorait, kínzókamrákat, hosszú éheztetéseket és nagy talpnyalást a pápák, földbirtokosok és kapitalisták előtt. A nemzeti büszkeség érzésétől va gyunk áthatva és éppen ezért gyűlöljük főleg rabszolga múltúnkat és rabszolga jelenünket“. Persze „A nagyoroszok nem zeti büszkeségének érdeke (nem rabszol ga értelemben), megegyezek nagyorosz (és a más többi) proletárok szocialista érdekeivel“. így beszélt Lenin, így beszéltek az orosz bolsevikek, akik megmagyarázták nemze tük széles tömegeinek, hogy a haza iránti igazi szeretetnek a cárzmus ellen és a szocializmusért vívott küzdelemben a pro letár haza megteremtéséért folyó harcban kell megmutatkozni. És az orosz bolsevi kek példájától vezérelve így beszéltek más nemzetek kommunistái is. Például Dimitrov elvtárs, akit a lpcsei per ide jén a fasiszta sajtó a leggyalázatosabb módon sértegetett, a fasiszta bíróság előtt a következőket jelentette ki: „A sajtóban sokat szidalmaztak nem csak engem — számomra ez közömbös. — hanem személyemben a bolgár nemze tet is rabiátusnak és barbárnak jelölték meg, engem „sötét balkáni alaknak“ ne veztek,, „vad bolgárnak“ és ezért nem hall gathatok. Igaz, hogy a bolgár fasizmus nagyon rabiátus és barbár. De a bolgár- munkásság és parasztság, a bolgár nem zeti értelmiség egyáltalában nem rabiátus és nem barbár. A Balkán anyagi kultúrá ja határozottan nem olyan magas, mint más európai országoké, de szellemileg és poli tikailag népünk nem áll alacsonyabb szín vonalon, mint más európai országok népe. Politikai küzdelmünk, politikai törekvé sünk országunkban nincs alacsonyabb színvonalon, mint más országokban. Az a nemzet, amely 500 évig élt idegen járom alatt és nem veszítette el nyelvét és nem zetiségét, munkásosztályunk és a paraszt ság, amelyek küzdenek a bolgár fasizmus ellen a kommunizmusért — az üyen nem zet nem barbár és nem vad. Bulgár iában barbár és vad csupán a fas zmus. Azon ban melyik országban nem barbár és nem vad a fasizmus? Azokban az időkben, amikor V. Károly német császár kijelentette, hogy németül csak lovaival beszélget, amikor a német nemesség és a német értelmiség csak lati nul írtak és szégyelték német nyelvüket, a barbár Bulgáriában Cirill és Metód apos tolok megalkották és elterj esztették az ó-bolgár írást.
