Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 7. szám - Gyurcsó István: Kombájn
Hempereg a mtpsují zöld mezők Ötében. Aratógép sor ha jár. ringó, szép vétésb'p Minden kalász meghajlik hízelgő szavuhaky; tforró karját ölelik’ . sárga búza szaluk. falu is ott szorongd láncos talpát nézik, k hallgatják, hogy zsong, dohog, szélét, hosszát mérik. \’kp isé megáll delel ön, lenéz a határra. Sugarait szeretőn szórja a kaszásra. Csoda ez a vaslegény, nem köp a marhába. Gyalog haszás még sem ér egy sem tí nyomába. Vágja is ám, úgy vágja, olyan széles rendre, négy pár kaszás nyomába könnyen elmehet ne. Kombájn Ez aztán a' nagy csoda. Emberek csinálták. Nincsen semmi babona benne, hiszen látják; Kévehányó va_svillát félre lehet dobni, etlibernyúzó száz -kaszát, nem kell húzni, vonni. Tarló hosszán félredült heresztek nem állnak. zí ákolásjól meggörbít it, derekak sem jajnak. Jó félóm eltelik, amíg körül járom. Szemem tágul s n nn telik ekkora csudától. Nem telik be a szemem. Nézem és csodálom, hogy mi-m.inden megterem cmher-héz nyomától. Ferenc bátya búsul, is, hogy hát —Nagyon széles' 'Mondaná is. még nem is; Okát Kérdik? Mérges: megöleti■ a kalászt elöl, szépen, lágyan, hátul meg egy nagy hombárt telít meg búzával. »Hogy férne el ekkora gép a parcellámon? Könnyű nektek! — morogta Nagy tábla búzákon. ...Ha csak veled, egy komám, nem vágnánk közösre? Kettőnkén ez a kombájn Éppen elmehetne.” Dünnyögte a mellette bámuló komának, — Az csak nézte, f Így ette, mit és hogu csinálnak. — Végül aztán így jelelt. ,,Egyszer még levágom. De a tarlót, én, Ferenc már közösre szántom.” Így gondolta. S nem csak ő, vele ‘együtt mások: János bácsik. Péterek, hitetlen Tamások. •5 ágy gondoltam én is ott: így, csali így előre. Ki hutákra hallgatott, térjen végre észre. Ott a helye rründenik paraszt proletárnak, hol közösre, nem pedig hutáknak kaszálnak. Amikor a pántlikát vágók tűnnek szépen s nem találunk határjái sem mezőn, sem réten. .. De jó is lesz, amikor 'szerte 9. hazflba ioh-s,k kombájn duruzsol minden ez-Jp búzába!- GyuTcSó István