Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - E. V.: A megjátszásról és átélésről / Színház
Ha ezt sikerül csoportjuk tagjaival megér tetni. akkor műkedvelőink könnyebben jut nak ahhoz a felismeréshez, hogy ne szava kat és hangulatokat játsszanak meg, hanem lörekedniök kell a mű eszmeiségét a szín padi munka alapjává tenni. Nem jelent ez- elsajátíthatatlan ..elméletet“, amivel a mű kedvelő nem tud megbirkózni, de jelenti azt a vezérfonalat, amelyet a többnyire ösztönére támaszkodó színjátszó ' bátran megfoghat és amelyet követnie kell. Életszerűséget a színpadon megteremteni csak őszinteséggel, őszinte átéléssel lehet. Aki nem éli át az érzelmeket, hanem hang gal, mozdulattal és arcjátékkal utánozza őket, az csak játszik. Aki nem hajtja végre a cselekedeteket, hanem csak úgy tesz, mintha végrehajtaná őket, az ugyancsak a megjátszás hibájába esik. A megjátszás veszélyétől, a külsoséges stílustól legbama- rább úgy szabadul meg a színjátszó, ha nem bíz mindent az ösztönére, hanem megkí sérli az eszével is kormányozni ezeket az ösztönöket. A megjátszás leggyakoribb hi bája, hogy a műkedvelő a lényeges, fontos szavakat túlontúl kihangsúlyozza és hely telen, túlzott gesztussal, arcjátékkal ezt a hibát még aláhúzza. Pedig ez könnyen el kerülhető, ha a színjátszó tisztában van a mű eszmei mondanivalójával és szerepét az egész szempontjából építi fel és nem keres hatásos „bemondást“, ahogy ezt a régi szín ház tűrte, sőt ápolta. „Sztanyisziavszkij művészete az eszmei mondanivalót szolgáló és tökéletesen átélt alakítások művészete, amelyben tudatos munka és ösztön olyanformán találkozik, hogy az ösztönt a tudatos művészi munka irányítja,“ írja Gábor Miklós „Az átélésről“ című tanulmányában. A színész gondolata ne forogjon a körül, hogyan emelje vagy süllyessze hangját, hogy például a boldog szerelmest vagy a csalódottat mutassa, ha nem próbáljon a szerep gondolatainak és törekvéseinek megértőiével minél egysze rűbb és őszintébb lenni. Gábor Miklós leírja, hogy a nemrég el hunyt legnagyobb magyar színészek, Som- lay Artúr és Rátka-i Márton a szerepre va ló készülődés közben hogyan keresték a he lyüket a színpadon. Ide-oda sétáltak, fel álltak, leültek, keresték a legegyszerűbb fi zikai cselekvéseket, hogy ezzel megteremt sék maguknak a megfelelő belső színpadi a hitet mindabban, amit csi náltak, csak néha mondtak el egy-egy han gosabb mondatot — súgó után — és a szenvedély színei csak a későbbi pr3bák fo lyamán jelentek meg szavaikban. Sornlay és Rátkay a legegyszerűbb, legvilágosabb, legkonkrétabb feladatok megoldásával fog tak hozzá szerepükhöz. Tudták, hogy a szerepet óvatosan. lépésről-lépésre kell megközelíteni és hogy az első lépés a leg egyszerűbb lépés, a célszerű fizikai cselek vés lépése. Ennek segítségévei vázolták fel feladataikat, teremtették meg maguknak a hitet mindabban, ami a színpadon történik. Műkedvelőink sajátítsák el a próbáknak azt a módját, hogy az első időben az író szövegét csak cselekvéseik iránytűjeként kezeljék és csak később, amikor megtalál Iák helyüket a színpadon, amikor mozgá sukba, fizikai cselekvéseikbe élethűség kői tözik, tanulják meg pontosan a szöveget. A szöveg tehát már kialakult emberi maga tartásuk megnyilvánulásaként jelentkezzék és ne váljon beszajkózott, üres szövegmon dássá. ahogy ez igen sok műkedvelőnkkel megtörténik A műkedvelőnek a nagy színművészek példája szerint meg keli teremtenie a ma ga számára a színpadon a természetes em beri magatartást, a természetes emberi élet alapjait, azután jön csak a további, a szö veg és a figura, az alakítás is. Először csak saját egyéniségének célja és ez író által megadott körülmények között, először csak a saját érzéseivel hajtsa végre az előírt cselekményeket és csak fokozatosan, a már megtalált emberi magatartás alapján épít se fel a saját gondolataiból, saját érzései ből, saját magából a másik embert, Modorosságok és a sablonok akkor szü letnek, amikor nem) önniagunkbói induiuník ki, amikor még önmagunk megtalálása és a szerep igazi ismerete előtt különféle elkép zeléseket erőltetünk magunkra, írja Gábor Miklós, a színészi munkát elemezve, az átélést keresve. Ismétlem: A próbát, a szerepen való munkát a leg egyszerűbb, azonnal megérthető és elsajá títható tennivalóval, nem a szöveggel, ha nem a szöveghez kapcsolódó fizikai cselek vésekkel kell kezdenünk, azonnal az asz tali próbák megbeszélései után. ..Tartózkodnunk kell a nagy érzelmi meg nyilvánulásoktól a próba első periódusában, amikor még a szerep logikai, akarati vo nala nincs tisztázva bennünk. Érzéseinket ne erőszakkal igyekezzünk önmagunkból ki préselni, azok szülessen ek mag a cselekvéssel és a partnerrel, a külvilággal való kapcso lat eredményeképpen.“ (Gábor Miklós.) „Minden szerepet a szerző által megadott körülmények közt önmagunkon keresztül játsszunk meg.“ (Sztanyiszlavszkij.) Többek között ezek a színpadi élet meg teremtésének azok a törvényszerűségei, amelyeket Gábor, a nagy magyar színészek munkájában érvényesülni látott, melyeknek igazságát a maga gyakorlatában igazolva taiaica és ameiyeKnek ilyen megfogaonazá- zását Sztanyiszlavszkijnál olvashatjuk. (A színész felkészül. > Ezek az idézett törvényszerűségek ter mészetesen korántsem merítik ki Szta nyiszlavszkij rendszerét, de hozzátartoznak lényegéhez. Nélkülük az előadásban nem nyilvánul meg az emberi lélek élete, nélkü lük a megjátszás, a sablon útjára téved a színjátszó, nélkülük zavaró külsőségek, üres játékok, naturalista modorosságok fogják megszakítani a nézőtér és a színpad, a néző és a színház kapcsolatát. „Ezek a törvény - szerűségek részei a legmélyebb, legmeg- rendítőbb emberábrázoláshez, a való élet színpadraviteléhez vezető útnak.“ E. V.
