Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Egri Viktor: Hajóépítők
munka a múltban, hogy egy félig kész üzemben teljesen „kész árú“ készüljön ? Soha! Itt, Komáromban, az épülő gyárban megtörténik ez a „csoda“. Minden nehézség és tagadhatatlanul sok nehézség ellenére bekövetkezik. Az ember egy nap rájön ar ra, hogy ennek a csodának a lelkesség, a győzedelmes emberi akarat a szülője. Épül a gyár, épülnek a hajók, de épülnek, újjá formálódnak, újjá gyúródnak az emberek is. Épül a gyár és épülnek a hajók. Sok ne hézséggel ég hibával is, de hi3zen ez más ként nem Is lehet ott, ahol valami új és még ki nem próbált készül- Ha csak szé riagyártás folyna itt, talán tizedére csök kenne a sok nehézség. Érzed, hogy hatal mas, lenyűgöző erővel ugrásszerűen megy itit előre minden, mérföides léptekkel rohan maga az ember is és sorra győzi le az aka dályokat. És ez a gyönyörű és lelkesítő, •— hogy érzed a szocialista termelés és építés diadalát minden újban. Tegnap egy remorkőrt adtak át a szov jet szakembereknek. A második vontatót az idén. Tökéletes munkát kaptak szovjet barátaink. Egy kifogás nem hangzott el az átvevő szakemeberek részéről. Nem kétséges, hogy ilyen tökéletesek lesznek a személytiajók is. Igen, az anyag olykor még makac^kodik, de az ember, a lelkes komáromi hajóépítők megtanultak gyozzúsímeakediú az anyag felett. Ülők a víz partján a Szigeten. Túlnan a nagy szerelőcsarnokban megkezdődött a 3-ik váltás, vakító fények villannak fel, aprócs ka kékes lángok csapnak fel közbe-közbe. Aligha bírná visszaadni a fényképezőgép lencséje ezt a villogást, a festő ecsetje a fénylő sárgának, bűvölő kéknek, a hajótest fehérségének és barnájának ezt az eleven vibrálását, a Duna vizének fémes csillám- lását. Ott, messzebbre, megérdemelt álmu kat alusszáik az alacsony fabarakkokban a munkások százai, a Pozsonyi kapun túl al szik az egész város; hang ide most alig hallatszik, csak a milliónyi béka éjszakai brekegése, ami néha felerősödik, mintha pergőtűz zúdulna a fülre. Közbe-közbe a Duna túlsó partjáról, Magyar-Komárom felől vonatfütty rikolt. Éjfél felé minden csendes lesz, a békák koncertje is megszűnik, most csak a Duna vize súg sejbekmies éji dallamot. Iskoláskorom emlékeit idézi ez a cso bogás és suhogás. Képzeletem hirtelen az ó-görög hitregék hajóival népesíti be a Du nát. Erre utazott egyszer Jázon, a hős ar- gonautákkal Kr. elett 1350 körül. Herkules is erre hajózott, felihatolt a Duna forrásá ig és innen hozta az olajfát, ahogy Strabo beszéli. Erre jött az ősi Duna útján a tör ténelemelőtti ember az Északi-tenger bo rostyánjával ég egyéb ékszerekkel, hogy csereberéljen Ázsia népeivel és r'űszerszá- mot, illatos fát, selymet hozzon onnan. Talán éppen itt a Szigeten vagy túlnan ószőny, az egykori Brigetic a latin katonai tábor határában állt a rómaiak egyik dunai haj ógyára Itt csináltak dereglyéket, na szádokat, hogy ne kelljen a nehézkes szá razföldi úton Itáliából behozni őket. Kvá- dok, markomannűk, szlávok eSlén itt száll tak hajóra a légiók, rőtszakállú szálas ger mánok, gyorslábú fürge trákok, gallok és baleárok Líbia messzire elsodort gyapjas hajú gzerecsen fiaival. A nagy hűn hódító nak, Attilának is erre járhatott hajóhada; láncraffizött rabjai szekereken, guruló szál fákon szállították a hajókat a szárazföldi hajógyárból a Dunára és a Rajnára. Mennyi harcot g vándorlást, mennyi vért és könnyet íátott ez az ősi folyó! Mennyi kínról, tenger szenvedésről tudna a víz re gélni! Nincs kétszázötven éve még, hogy a mai hajóépítők ükapjait elevenen sütötték és nyúzták Heiszter osztrák generális kato nái. Puskaporral töllétfce meg a paraszt- emberek torkát és száját, aztán meggyúj- tatba, hogy a hasukon vetődött ki a füst és láng. Éppen ma reggel olvastam a krónikában, hogyan bánt ez a fene vad a kuruc foglyok kal. Különösen a Fehér Kárpátok szlovák harcosait és a színtiszta magyar hajdúk kemény népét mészároltatta le kegyetle nül ... Mélységesen csendes az éjtszaka és a Du na vize tovább susog vérről és szenvedés ről. 1919-ben fehér lován erre jött át a Csallóközbe a magyar szót nyögve törő, tengerészeit felkoncoló, monarchia-hű ad mirális, a királyát később megtagadó kor mányzó és nyomában tódult a fehér rém uralom gyilkos bandája, hogy a Tanács köztársaság bátor harcosait, Steiner Gábor bajtársait és neveltjeit halomra öljék. Gyil kos golyózáporuk elől hasztalan próbáltak úszva menekülni ide a Sziget bokraiba... Mennyi tragédia és vér, hogy végre fel- virradjon! És virradat előtt a felszabadulás első napjai előtt utolsó hulláimként a fa sizmus lökte az erődök és sáncok sötét ka zamatái oa bilincsbevert foglyait. Külön-külön fejezet minden egyes hul lám. Az ember csak lázadt, ököllel, foggal és körömmel védekezett a bitangság ég ön kény ellen. Az ember tehetetlenül csak lázadt és elhullt védtelenül, mert egymagá ban állt, mert nem volt vezetője, pártja, amely harcában irányította és támogatta volna. Elmúlt kegyetlen korok! Emlékezzünk rájuk, hogy mélyebben szeressük a napfé nyes mát, hogy mélyebben gyűlöljük nap jaink Heistereit, a koreai hadszíntér kan nibáljait. Emlékezzetek, csallóközi halászok, mol nárok, aranyászok, csikászok, vadászok, ré vészek és komposok, csőszök és pásztorok, nádvágók, fűzfavesszőszedők, gyékényesek és kosárfonók, jobbágyok ég zsellérek fel szabadított ivadékai, akik hajókat, szovjet hajókat jöttetek ide építeni! Hajókat, amelyek hűségünk és hálánk jelei! Hajókat, amelyek a köszönet jelei felszabadításunkért!
