Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Szántó László: A világszocializmust és világbékét teremtő erőről
olyan bődült foka a tőke összpontosításá nak, amilyent a történelem nem Ismer. New. York hat bankja például több mint száz hatezer nagy gyárüzemet irányit és pén zel! A munkások milliói gürcölnek a szó szoros értelmében vett tucatnyi financ- oügarcha számára. A monopolista kapitalizmus korában egyes iparágakban a tőke koncentrációja olyan fokot ért el, hogy lehetővé teszi a nemzetközi kartellek létesítését. A nemzetközi kartellek és az a tény, hogy a kapitalizmus egyenlőtlenül fejlődik (aan^y kapitalista állam ma másodrendű szerepet játszik, ugrásszerűen az élre kerülhet és fordítva, az élenjjáró lecsúszhat a második, harmadik stb. helyre) s amellett olyan vi szonyok között, amikor az egész földgömb területe már fel van osztva, — a monopol- kapitalizmust imperialista jellegűvé teszi. Az imperialista jelleg azt jelenti, hogy a monopolista kapitalizmusban min díg akadnak olyan államok, amelyeknek a világ jelenlegi felosztása nem felel meg s annak újrafelosztását követelik. S mivel a világot újra felosztani úgy, hogy az megfeleljen a megváltozott erőviszo nyoknak, a kapitalisták csak erőszak segítségével tudják, ezért az imperializmus háborúkat szülő kapitalizmus. Lenin elvtárs felismerje a kapitalizmus nak ezt az imperialista fokozatát, egyúttal felismerte azt is, hogy a tőke és a munka közti ellentét itt oly mértékben kiéleződött, az oaztályharc oly ádázzá vált, hogy ebben a harcban a múltban használt harcmódok és eszközök (szakszervezetek, szövetkeze tek, sztrájkok, tüntetések, parlament stb.) teljesen elégtelennek bizonyultak. Szüksé gessé vált új harcmódok és eszközök, új taktika és stratégia kidolgozása. S éppen ezt a feladatot oldotta meg Lenin elvtárs. Elzárt mondja Sztálin elvtárs, hogy az „im perializmus és proletárforradalom korsza kának marxizmusa, pontosabban: a leni nizmus & proletárt orrad alom elmélete és taktikája általában, a proletárdiktatúra el mélete és taktikája különösen.“ A szociáldemokrata árulók a marxizmust gyökerestől Stiforgafcták a forradalom és az átmeneti korszak tekintetében. Azt tanítot ták a munkásságnak, hogy a parlamenti demokrácia, a burzsoázia formális demok ráciája elegendő biztosíték a fejlődés szo cializmusba való torkolásához. Letagadták a munkásság előtt a burzsoa demokráciá nak a lényegét t, i. azt, hogy az a való ságban a burzsoázia diktatúrája. Amíg így falaztak a burzsoáziának, elhallgatták a munkásság előtt a marxizmusnak azt a té telét, amely szerint a mun2 ásosztály osz- tályharcának első feladata a politikai hatalom kivívása. A munkásosztály a po litikai hatalmat azonban csak úgy vívhatja ki, ha szét zúzza a burzsoáia államgé pezetét s helyette felépíti a maga osz tályállamát. Ezt az osztály államot Marx proletár diktatúrának nevezte. A munkásosztály diktátori hatalmát arra használja fel, hogy vele megtörje a burzsoá zia gazdasági és kultúráiig hatalmát, hogy letörje ellenforradalmi kísérleteit, hogy megvédje a munkásság hazáját a külső el lenségtől, a hogy az egész dolgozó népet megszervezze, irányítsa és vezesse a szo cializmus tervszerű építésében. Lenin és Sztálin elvtársak elmélyítették ős tovább fejlesztették a marxizmus tanítását a pro letárdiktatúra elkerülhetetlenségéről, meg határozták történelmi feladatait és a szovjetben megtalálták a proletárdik tatúra legtökéletesebb formáját. Ugyan akkor bebizonyították azt is, hogy a kapi talista országok különféle sajátosságainak következtében, a kapitalizmusból a szocia lizmusba való átmenet szintén sajátos vo násokkal bírhat, s ezért a proletárdikta túra formája is különbözhet a szovjet államformától. De nem, a lényeges felada tai! A szociáldemokrata, megalkuvók a marx izmust azzal is torzították és hamisították, hogy a kapitalizmus megdöntését és a szo cializmus felépítését egyesegyedül a mun kásosztály feladatának hirdették, amelyet ennek az összes többi társadalmi osztály akarata ellenére kell megoldania, A leni nizmus ezzel a hamis tanítással szemben belső és kül®ő szövetségeseket talált a munkásosztály számára, ame lyek segítőtársai lehetnek történelmi fela data végrehajtásában. A belső szövetségest akis- é^közép- parasztságnak a töke által kizsák mányolt és tönkretett tömegeiben találta meg. A szociáldemokrata vezetők nem bíz tak a dolgozó parasztságban, azt kibékít hetetlenül ellenséges osztálynak tartották a szocializmussal szemben s ezért a munkás ság politikáját is ebben & parasztellenes szellemben irányították. Ezzel szemben az igazi marxizmu^ a kizsákmányolt dolgozó parasztságban mindig a munkásosztály le hetséges szövetségesét látta; „Mi határo zottan a kisparaszít oldalán állunk — írta Engelg — és meg fogunk tenni minden le hetőt, hogy sorsát elviselhetőbbé tegyük, hogy megkönnyítsük neki az átmenetet a szövetkezette ... Ezt azért tesszük, mert a kisparasztot, aki egymaga dolgozik, lehetséges szövetségesnek tekintjük ..." A leninizmus tovább fejlesztette a marxiz musnak ezt a tanítását és a proletárdikta túrát mint a munkásosztály és dolgozó pa rasztság szövetségének diktatúráját értel mezi, amelyben a munkásosztályé a vezető szerep. A szovjet példa meggyőzően bizo nyítja a leninizmus igazságát; a dolgozó parasztság hű szövetségese lehet a munkás osztálynak s megbízható építője a szocia lizmusnak. A munkásosztály külső szövetségesét
