Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Szőke Lőrinc: Kőolaj a közelkeleti kérdések hátterében / Nemzetközi kérdésekről
rodik össze és ezért Pehlevi 1932-ben sem misnek jelenti ki az 1901-ben kötött szer ződést. Válaszképpen a Perzsa-öbölben meg jelenik az angol flotta s a Népszövetség, amelynek Anglia „sérelmét“ előterjeszti, dr. Benest, Csehszlovákia akkori külügy minisztert nevezi ki döntőbíróul a kitört an gol-iráni olajviszályban. Az új szerződés feltételei ugyan valamivel kedvezőbbek Iránra, de csak papíron: az angol állam tulajdonában lévő vállalat éppen olyan könyvelési és egyéb pénzügyi ma chinációkkal játssza ki szerződéses társát, mint bármely más sötét kapitalista mér legcsaló. Pahlevi érdekei védelmében új szövetsé geseket keres, akiket a nagy amerikai olajtársaságok fokozódó érdeklődésében és a feltörő hitleri fasizmusban vél megtalál ni. Az országot a második világháborút megelőző években az amerikai monopóliu mok és a német nehézipar ügynökei lepik el, aminek eredménye Irán fokozott szov jetellenes felsorakozása. A szovjet kormány 1941 nyarán három ízben is figyelmeztette az iráni kormányt s követelte a szovjetellenes aknamunka megszüntetését. Az iráni vezető klikk visz- szautasította ezeket a figyelmeztetéseket. A szovjet kormány ekkor arra kénysze rült, hogy az 1921-es szovjet-iráni szerző dés értelmében parancsot adjon csapatai nak Irán északi tartományaiba való bevo nulásra, a hitlerista ügynökség szovjetel lenes tevékenységének felszámolására. An gol csapatok egyidejűleg benyomultak Irán déli tartományaiba Nácibarát irányzatához híven a sah parancsot adott az ellenállás ra. A szövetségesek ekkor kénytelenek vol tak csapatokat küldeni Teheránba. A sah lemondott és 1942 januárjában aláírták az angol-szovjet-iráni hármas egyezményt. Az 1942—1944. években elsősorban Észak-Iránban, de a háború folyamán a Szovjetunió növekvő súlyával aránylagosan egész Iránban is, feléledtek és növekedtek a demokratikus megmozdulások. De az or szág középső és déli részében a megszálló angol, később amerikai csapatok a hazai földbirtokosokkal és tőkésekkel karöltve, tűzzel-vassal, véres tömeggilkolásokkal tö rik le a népi demokratikus szervezkedést. Ezzel szemben északon legálisan működik a „Tudeh“ (nép) párt, amely a volt ille gális kommunista pártból s a volt szocia lista párt haladó részéből alakult. A szak- szervezetek az ország egész területén mű ködnek, még az imperialisták iráni felleg várában, a déliráni olajmezőkön és finomí tókban is kiépülnek. A hazai és az imperialista reakció azon ban készülődött a népi erők teljes vissza szorítására. Álfelkeléseket szított s ezek leverésének ürügyével néhány hónap alatt 15,000 demokratát legyilkolva és tízezreket bebörtönözve, megsemmisítette az ország ban a demokratikus intézményeket. A leg kegyetlenebb terror légkörében, 1947-ben „választásokat“ rendeztek s megalakult a teljesen a reakciót szolgáló nemzetgyűlés (medzsilisz). 1949-ben a néppártot és az egész demokratikus sajtót betiltják. A középkeleti olajterületek nagyrésze a második világháború végéig angol kézben volt. Időközben azonban kitűnt, hogy a föld eddig ismert legbőségesebb s egyben leg több hasznot hozó olajJcútjai és a legna gyobb földalatti készletek éppen ezeken a területeken vannak. Ezért 1945 óta az ame rikai olajmonopóliumok eddigi érdeklődése állandó nyomássá és harccá fejlődik az an gol pozíció ellen. Másrészt az amerikai ka pitalizmust fojtogató krízis az 1948—49-es években mind erősebben hajtja az amerikai imperialistákat a szovjetellenes fegyverke zés és háborús készülődés útjára. Ennek egyik fő felvonulási területe éppen Irán. Az amerikai „szakértők, tanácsadók, ki képzők" stb. ezért a háború végén nem hagyják el Iránt, mint a szovjet csapatok, hanem növekvő számban és mind nagyobb dollárösszegek befektetésével igyekeznek az imperialista hegemóniát Iránban meg szerezni. A hazai burzsoázia és kormánya örömmel figyeli ezt az ellentétet és igyek szik ezt kihasználni nem az ország és a nép, hanem a saját érdekében. A Standard Oil, amely már régen szemet vetett a nagy iráni kőolaj-bőségre, egyik leányvállalatán keresztül 250 milliós „köl csönt" ajánlott fel az országnak. 1949 vé gén a sah Amerikába utazott és 1950 máju sában az amerikaiak „katonai egyezményt“ kötöttek Iránnal. De az Angol-Iráni Olaj- társaság uralomra juttatta Razmara mi niszterelnököt, aki távozásra szólította fel az amerikai szakértőket és kijelentette, hogy ragaszkodik az 1949-es angol-iráni pótegyezményhez. Az amerikaiak erre az iráni tömegek régen forró és újra feltörő követelését, a kőolajmezők és finomítók ál lamosítását igyekeztek kihasználni céljaik elérésére. Razmara nemet mondott. Rövid del később meggyilkolták. Mint a Novoje Vramja írta: „Minden kísérő körülmény ar ra mutat, hogy a gyilkos kezét az ameri kaiak iráni ügynöksége irányította. Tud valévő, hogy az amerikai külügyminiszté rium rendszerré tette a gangsztermódszere- ket“. Razmara helyét Mosszadek miniszterel nök foglalja el s az azóta lejátszódó ese mények végeredményben a felsorolt elöté- nyezők kölcsönös harcának különböző vál tozatát mutatják. Harcban állanak egy mással az angol és amerikai olajérdekelt ségek és igyekeznek, amint láttuk, minden eszközzel megszerezni maguk számára az iráni kormány támogatását. Az iráni bur zsoázia viszont az imperialista ellentétek zavarosában akar halászni és így biztosí tani a minél nagyobb sápot. Az iráni nép pedig- az ország függetlenségéért, az olaj- mezök államosításáért, a demokratikus jo gokért, a dolgozók emberi életfeltételeiért harcol és bizonyára rövid időn belül kivív ja nemzeti és szociális felszabadulását, mint nagy északi szomszédja, a Szovjet unió népei.
