Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Nagy Sándor: Megbékélés / Sztálin-díjas magyar írók
nem is aludt, virrasztva égett benn nála a lámpa. Jó piros, harmatos reggel volt még, ami kor megrázta Juhász Kálmán könyöknyi vállait. — Kelj fel Juhász, ne aludj már, elveszett a csengő bárány! — komyikálta fülébe Bózsó az ismert népdalt. — Téged el is rabolhatnának szépen a menyecskék, kutya nélkül. No kelj már. itt a járási tit kár elvtárs is, ő már a messzi városból is idemotorozott. A Párt azzal tisztelt meg bennünket, hogy öt küldte ki hozzánk, a járás legjobb csoportjához: csak el ne bíz zuk magunkat. Te meg úgy fekszel itt a subában, mint valami ledöfött kan. Egy csoportelnöknek már talpon kellene lenni, amikor ilyen nagy ünnepre készülünk. Bózsó hangjában semmi se volt a tegna pi összeveszésböl. Mögötte egy mosolygó fiatalember állt porköpenyben, aki bizo nyára azért növesztette meg gyér bajusz- káját, hogy ábrázata ezáltal is komolyabb nak lássék. Szabó Zoltán elvtárs volt, az új járási titkár, akit alig pár hete helyez tek ide Észak-Magyarországról, ahol egy bányának volt pártpropaganda felelőse. Juhász gyorsan összekapta magát és ke- zett fogott a fiatalemberrel, akinek kézfo gásán is meglátszott szeretetreméltó mo dora. — Szabadság! — köszönt egyszerűen és kék, szénfényü szemeivel rögtön végig vizsgálta emberét. Aztán amikor látta a didergő Juhászt, mint egy ifagyott medvét kászolódni, még szélesebbre mosolyodott; micijét homlokára tolta, melynek ellenző je alól kihullott dióbama haja, hosszas halvány ábrázata megfeszült, jelezvén, hogy újra munkában van a friss agyvelő. A konyhaajtóban egy pillantásra megvil lant Julis néni pendelesarka is, aki kíván csiskodva dugta ki a fejét, de gyorsan be húzta aztán, hogy mire a jövevények bel jebb kerülnének, összerántsa a szobarendet. — Hát akkor gyerünk be egy kis pálin kára — intett Juhász, akit egy kissé meg lepett, hogy Bózsó kora reggel a járási titkárral szakad a nyakába. — Hol az a pálinka ? — dörmögte az asszonynak, aki egy lapát szemetet vitt ki. — Ott az ágy lábánál -— felelt vissza az mérges kurta sággal. Az illemről azért nem feledkezett meg, hangos „szabadság‘'-gal köszöntötte a vendégeket és rögtön székeket tolt alá juk. — Mindjárt reggelit is kerítünk — bíztatta őket, miközben férje megtöltötte a kupicákat. — Éljen a Petőfi Sándor-termelöcsoport! — kiáltott akkor Szabó elvtárs és koccin tásra nyújtotta poharát. — Éljen-e-en! — hunyorogtak rá a parasztok. Egyből kihaj tották, Juhász újra töltött a törkölyből. — Éljen a Párt! — kurjantott most már ő. — Éljen Bákosi elvtárs! — duplázott rá Bózsó. Megint kihajtották. Juhász olyan krákogásnak, köhögésnek fogott az erős italtól, hogy Julis asszony kárörvendőn je gyezhette meg: — Kellett néki kinn aludni, nem jó neki a becsületes ágyban. Bózsó, aki látta, hogy valami összetűzés van a házaspár között, nagyot kacsintott Szabó elvtárs félé — Juhász nem hagyta annyiba, mégegyszer koccintottak Sztálin elvtárs egészségére. — Most már álljunk — ajánlotta vígan a járási titkár, — mert annyi kiváló emberünk van nekünk, hogy esztendeig csak négykézláb mászkálhat nánk a nagy részegségtől... Juhászt megoldozta az ital, mely kifütöt- te megmeredt tagjait. Fanyar képén csak úgy dúlt a jókedv, képebúbjai ugráltak, mint a lapdacsok. Az új járási titkárt rög tön a szívébe fogadta: — Vártuk már az elvtársat nagyon, tegnap kellett volna itt lennie, olyan gyűlés volt, mint mikor a mé hek királynét választanak. — Nem jöhettem, mert nem volt lelkem szerteengedni a szónokokat utasítások nél kül. De majd kipótoljuk márna. A Petöfi- csöpört híre már a vármegye falait fesze geti. így iszogattak, reggelizték a dicsekvés nek és az egyéb nagyotmondásoknak nem akart vége szakadni. Juhász szinte csodál kozott is, hogy a pártemberek nem tálal tak ki valamivel, mert minek jöttek akkor ilyen korán? Bózsó úgy tett, mintha a teg nap esti összeveszésiiket teljesen elfelej tette volna. Ám egyszerre csak váratlanul kipattant az ügy, az asszony pattantotta ki. Amint befejezte az asztal letakarítását, fejére csavarta a kendöt és elindult. — Hová mész, maradj itthon!! — kiáltott rá az ura. — Van eszembe, a húgomat halni hagy ni! — válaszolt Julis s azzal dacosan be csapta maga után az ajtót, de a kaput is kívül. Bózsó, aki rögtön megértette miről van sző és a Juhász-ügyet reggel gyorsan átbe szélte a járási titkárral, megint nagyot kacsintott Szabó elvtárs felé. A járási t;t- kár reggel sokat töprengett, hogyan le hetne a csoportelnöknek a Párt politikáját kellőképpen megmagyarázná, míg egyszer csak homlokára ütött és Petőfi nemrég kiadott prózai munkáit kérte. — Bózsónak ismeretlen okbél. Szégyenszemre a csoport könyvtárában nem találták meg a kérdéses munkát s így kora reggel a földmüvesszö- vetkezettől kellett köcsönkémi. Bózsó nem sejtette, hogy a kiküldöttnek mi célja le het a könyvvel, mindazonáltal hallatlan biztonságérzet töltötte el, s mikor így a lé nyegre térhettek, vidoran nekáhajtott Ju hász Kálmánnak: — Igaza van az asszony nak, a gyűlöletről le kell tenni, Hajdú Pis tát be kell venni a csoportba, tegnap újsá golta nekem az öreg Bari, hogy már a lo vát is bekötötte hozzánk. — öt sohse, mindenki jöhet, de ő nem: ezt már megmondtam néked, — fék ete det t el- Juhász képe. — Mit tudsz félhozni ellene? Semmit, csak hogy tavaly ellenünk beszélt. Ezt má sok is megtették ... S már nemcsak róla van szó, mert a tegnapi gyűlésen helytele nül feluszítottad a népet. Pillanatok alatt olyan civakodás támadt,
