Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Nagy Sándor: Megbékélés / Sztálin-díjas magyar írók
Sztálin-díjas magycu• írók Nagy Sándor szintén a fiatal magyar irónemzedék tagja. 1922-ben született, sze gényparaszti, kubikus családból. Novellái val a felszabadulás utáni években jelentke zett, azóta több elbeszélése jelent meg a magyar falu mai problémáiról. Jelenleg a Magyar írószövetség szegedi szervezetének a titkára. 1949-ben elbeszéléseiért a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kossúth- díjjal tüntette ki. A ,,Megbékélés" című el beszélése, amely éri a Sztálin-dijat kapta, a mai magyar falu életéről fest meggyőző, igaz képet, művészien ábrázolja a szövetke zeti parasztok harcát c szocialista gazdaság megteremtéséért. Nagy Sándor ,Megbékélés” című elbeszé lését alább közöljük: Nem hiszem, hogy van. még az ország nak olyan vidéke, melyet úgy fojtogat a szárazság, mint ezt, ahol az epersárga szikek úgy ostromolják a porkáüő barma homokot. Itt Hlimányban az aszály kró nikus nyavalya. A társulati csatornák, ezek az istenverte belek, tavasszal le szállítják azt a lds hólevet a folyamba és a 7.tán esztendőn keresztül száradnak, meg a béka is kiveszik belőlük. A délibáb, mely gyönyörű tanyákkal, kövér gulyák kal játszik, itt már egyenesen gúny s ezen a száraz őszelején sem akar szűnni. A parcellákra szabdalt határ süt s a pa rasztok benne épp úgy füstölögnek, mint a nyikorgó ráfú szekerek, melyek álmo san ballagnak a poros dűlőkön, — ezen már az isten sem segít — bökött Hajdú István is a krumpírföldek felé, ahol le száradt levelek csak úgy pörcögtek a me leg szélben. Me-oda zökkent az ócska szekér a ki járt kátyúkban, mint Hajdú mihaszna gondolatai nagy fejében, min majdhogy széjjel nem repedt a zsíros kalap. Gon dolatai folyton egy cél relé csavaringóz- tak, amiért tulajdonképpen a határba jött. de amire Hajdú Pista semmiesetre se akart gondolni. Inkább elengedte magát szundikálásra, hiszen éjszaka is bagoly mód aludt, beteg feleségét vigyázta; k - foszlott vászoningéből térdére lógatta gyeplővel telehurkoit markait... De nem nyughatott. — Hő! — kiáltott hirtelen Táltosra. A ló fáradt, szétvetett lábak kal megállt és kepottsönényü nyakát a dülöút melletti akácbokor félé nyújtotta, rozsdás fogaival lecsipegetett róla néhány levélkét, de aztán íztelennek találta, mert abbahagyta a rágást előre bámult s zöl des nyál folyott zablája mellől. A Táltos egy kimustrált tábori ló volt, melyet Prágától Kurszkig hajszoltak a fa siszta katonakocsisok, onnan meg lóha lálban vissza a Tiszáig, mígnem egy szov jet gránát úgy találta telibe a szekeret, hogy az SS-legények vaskalapja levált és Táltos (akkor még valami német neve le hetett) rémületében elszakította az istrán got. Meg sem állt addig a vágtatással, amíg önként át nem adta magát az oro szoknak. Egy orosz őrmester ajándékoz ta azután Hajdú Istvánnak negyvenöt ben, aki kigyógyította az apróbb szilánk tól okozta sebekből és balszemét is be kötözhette, mely egy hamarábba csatában szenvedett sérülésből fodyósodott meg. Félszemére vak maradt azután is. De annyi baj legyen, Hajdúnak roppant szük sége volt igára, juttatott földjéhez és si kerrel használta fel a szerencse-lovat, ha bár a háború okozta bolondériából nehezen akart kigyógyulná. Néha elfogta lósorsá nak szomorúsága, ilyenkor világutálat bo rította el, csökönyösködött, úgy leheve- redett, hogy napokig mozdítani se tudták máskor meg a legcsekélyebb zörejtől is megriadt és vágtatott zabolátlanul, n\eg- taatani sem lehetett.. Már öt esztendeje fogatolt vele Hajdú, de igazánból még most se tudta kiismerni. Volt már úgy is vele, hogy rimánfeodásra fogta a dol got s úgy kérlelte, mint az asszonyt. — Csipegess egy kicsit — bíztatta most is és bársonynadrágjába nyúlt a ci gairettatárcáért. Nagy idegességgel gyúj tott rá, hogy szabadulná kívánó képzele tét megkösse. Ám aztán újra csak meg hajszolta a gebét, mely erőtlen rángások- kal pcroszkált tovább. Nemsokára földje végébe ért & volt Halmay-uradalom határára, ahol 8 hol dat kapott. Behajtott néhány méterre^ a kukorica közé, mert szélről azt vetett'és leugorván a szekérről, kifogta a Táltost. A toukoricacsövek úgylátszik izgalomba hozták szegény párát. A csövekért kapott falánkul, de csak nehezen tépdeste vén fogaival. — Kapsz, ne félj — nyugtatta meg Hajdú és néhány csenevész csövet eléjehajított. Hajdú különben tenménynézöibe jött hl- Nagy kitüntetés érte az új magyar iro dalmai. A Szovjetunió Minisztertanácsa a Szovjetunió legjobb írói, művészei mellett Sztálin-díjban részesített kínai, francia és magyar írókat is. A magyar írók közül Szlálin-díjat kaptak Aczél Tamás és Nagy Sándor írók. Aczél Tamást ,A szabadság árnyékában" című regényéért, Nagy Sándort pedig a ,Megbékélés” című elbeszéléséért tüntették ki Sztálin-díjjal- Megbékélés Nagy Sándor
