Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Ozsvald Árpád: Dalibor hegedűje
tartama alatt változatlan marad (az exte riőrökben is). Ez a rész (megfelelően elké szítve) az L, n.( IV., VT. képben összerak ható mennyezetet, 200x100 centiméteres lemezeket hord, melyeknek kezelése igen egyszerű lesz. A második képben a mennye zet elülső része (csak részleteiben változ tatva) alkotja majd a fészer mennyezetét, amelynek nyílását Horákék házelőtti tér ségén láthatjuk. Itt lehetnek esetleg kifo gások az alaprajz észszerütlensége ellen, de a technikai okok kiegyensúlyozzák ezt az elnézhető hibát. Az ötödik képben az állandó mennyeze tet eltakarják a fák koronái és technikai keresztülvitele miatt inkább hasznos, mint káros. A megvalósítás lehetőségei itt sokfélék. Az egyik eljárás az, hogy a megfelelően kimetszett vászonra ráfestik a fák koronáit és szofitaként a mennyezet elülső szegélyé re függesztik. Több üyent is lehet egymás mögött elhelyezni a mennyezet eltakarásá ra. Ennek az eljárásnak hiánya a megle hetősen nem realisztikus benyomás, külö nösen az átlagos keresztülvitelnél, amellyel színpadjainkon találkozunk. Eddig nálunk ritkán alkalmazták a másik módszert, amelynek előnyei jó távlatokkal kecsegtet nek színházunk jövőbeli fejlődésénél. Ez a hálós szofiták alkalmazása. Lényege ennek az, hogy egy hálóra rávarrják vagy más képp ráerősítik a papírlevelek rendszerét, amelyeket egyesével, vagy mint egész ága kat vágnak ki. Két vagy több ilyen szoíi- tát helyeznék el egymás mögött, úgy, hogy kiegészítsék egymást és jellegzetesen áb rázolják a fa koronáját. Az ilyen eljárás igen realisztikus képet ad, ami végered ményben fokozza a színpadi megjelenítés helyességét. Exteriőr a kis színpadon. Az exteriőrök fő nehézsége — távlatot alkotni a szín padon — a kis színpadokon hatványozott mértékben lép fel. A díszletfestésben a nagyszínpadokon is kevés tapasztalattal rendelkezünk. Az utób bi időben ez irányban szép sikereket ér tünk el, de a kis színpadokon, ahol a kér dést bonyolultabbá teszi a színész és a né zők csekély távolsága a festett díszletektől, nem értünk el lényegesebb határozott ered ményt. Az egész színpadot egy méter szélességfű színfalak alkotják, majd minden díszlet minden képben szerepel — és csak egy ol dalról — (kivéve az ötödik képet), úgy hogy így jelentős anyagmegtakarítást le hetett elérni, egyszerűbb lett a díszletek szállítása és a színpadon való áthelyezé sük. Az átépítésnél a díszletek legkisebb változtatásával számoltunk, úgyhogy 2—3 méteres darab kicseréléséről van sízó, a díszletek összeállításának lényeges meg bontása mellőzésével. Dalibor hegedűje Ozsvald Árpád Régen történt sok-sok száz éve; de a nép még nem felejti. Ma már a nyomorból megtisztult, a boldog jövőt jelenti, ha magasba száll az ének. Mikor jobbágyok könnye hullott a másnak szántott barna földre és őnekik, jaj, sohse jutott a nagy határnak egy kis rögje. Dalibort, mert a szegényt védte s adott nekik menedéket, „a jó úri-rend” elítélte. Kiszabott rá sok-sok évet. Prágába vitték láncra verve, kis, sötét börtönbe lökték. Ott várta egyre reménykedve a pirkadó hajnalnak jöttét. A vár alatt, — hallod a hangot? Dalibor hegedűje szól. Bilincsbe verte őt a zsarnok, mégis Prága vára alól rácsok közül szállnak a hangok. Es Prága szegény munkás népe hogy hallgatja! Hisz neki dalol a vak hegedűs; két szemében nem ragyog más, csak a fájdalom. Szíve ott zokog a zenében. Sok este, ha megállt a robot, felsírt a hegedű hangja. A jobbágy, ki ingyen dolgozott, érezte: ez az 6 panasza* De egyszer jaj, hiába lesték/ A hegedű száraz fája elnémult, mint a csendes esték, elnémult, mint hű gazdája ... Árokba temették a testét. Dalibor teste rég a földben, le az emléke itt maradt. A vén hegedű összetörtén elkorhadt már a föld alatt. De emlékét még ma is őrzi a nép, mely múltat nem felejt. Elnyomóját ma már legyőzi s így épít boldogabb jelent.
