Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Sztálin elvtárs válasza amerikai lapszerkesztők kérdéseire - Lőrincz Gyula: A győzelem napjára
hát méltóik e küldetésre! A háború, me lyet ti viseltek, felszabadító, igazságos hábcxrú. Lelkesítsen benneteket ebben a háborúban hagy elődeink: Alekszander Nyevszkij, Dimitrij Donszkij, Kuzjma Mi nin, Dimitrij Pozsárszkij, Alekszander Szuvorov, Mihail Kutúzov bátor példaké pe! Vezéreljen benneteket a nagy Lenin győzedelmes zászlaja!“ Ezekkel a szavakkal bíztatta és indí totta útjára a Vörös-térről 1941 novem ber 7-én Sztálin elvtárs a Szovjet Hadse reget, azon a napon, amikor a haladó vi lág lélekzetvisszafojtva figyelte, hogy mi történik az elkövetkezendő órákban, ame lyekre egy viiághódításra készülő őrült beígérte Moszkva elestét. A Nagy Honvédő Háború történelmét figyelemmel kísérve szinte általánosan az a vélemény alakult ki, hogy Sztálingrád nál dőlt el a háború sorsa, hogy Sztálin grádnál következett be a nagy fordulat. Nehéz volna azt állítani, hogy ez tévedés, mert a kézzelfogható, az első legnagyobb katonai vereség, fizikailag is tényleg Sztá lingrádnál következett be, de ha tekintet be vesszük azt, ami 1941 november 7-én Moszkvában s a Szovjetunió népeinek lel kében lejátszódott, ha tekintetbe vesszük azt, hogy Moszkva lakossága ilyen szo rongatott helyzetben, hogy viselkedett, akkor vitathatóvá válik az első, a döntő győzelem, a fordulat meghatározásának kérdése, a Szovjetunió nagy honmentő háborújában. Itt Moszkvánál és magában Moszkvában mutatkozott meg ezen a -na pon, hogy nincs a világon még egy nem zet, még egy hadsereg, amely hasonló helyzetben ilyen hősies nyugalommal né zett volna szembe az ellenséggel, nincs a világon még egy hadsereg, amely a sú lyos csapások ellenére, az ország hatal mas területének elvesztése után is ennyire megtartotta volna a katonai fegyelmet, a morális erőt, nincs a világon még egy hadsereg, amely hasonló esetben fel ne bomlott volna. Nincs még egy ország, amelyikben a megszállt területek lakos sága olyan megalkuvás nélkül tartotta volna magát a megszállás legsúlyosabb napjaiban, nincs még egy ország, ahol a hátország lakossága olyan odaadóan sie tett volna a front segítségére, mint a szo cializmus országában, mint a kommuniz mus felé haladó országban, a Szovjet unióban. A hazaszeretetnek olyan magas fokáról adott bizonyságot ezekben a napokban a Szovjetunió népe, amilyenre példát a tör ténelemben nem találunk. A Szovjetunió minden polgára érezte, hogy Moszkva sorsdöntő pillanatai, órái határozzák meg a haza sorsát, mindenki tudta, hogy Sztá lin bámulatraméltó nyugalma ezekben az órákban erőt ad a szovjetnépnek, hogy a háború kimenetelét meghatározza. Ezekben a pillanatokban születtek olyan hősök, mint Klocskov, aki a Moszkva felé közeledő német tankok ellen védte a volokalomszkojei útat és a reménytelen pillanatokban minden halálfélelmet meg vetve, példát mutatva, fronttársainak szivébe kiáltja a döntő jelszót: „Oroszor szág nagy, de nincs hová visszavonulni, mert mögöttünk Moszkva van“. Ebben az időben születnek olyan hősök, mint a fia tal komszomolista Zoja Kozmogyemjan- szkája, kit a barbár fasiszták 1941 no vember 29-én kivégeznek, s aki hoisszú és kegyetlen kínzások ellenére is, az akasz tófa árnyékában is tudja, hogy Sztálin és a haza nem veszhet el, hittel és biza lommal áll és bíztatja a szovjetnépet a hősies ellenállásra a győzelem jegyében. Ugyanúgy bízik és tudja, hogy hazája, pártja, Sztálin győzni fog, mint Markina, a hős bolsevik tankista, aki vérrel írja tankjára: „Én meghalok, de az én hazám, az én pártom győzni fog.“ Ha Hitler abban bízott, hogy a Szovjet unióban élő sok nemzet és nemzetiség lesz a gyenge oldala, az Achilles-sarka a Szovjet Hadseregnek, a nagy Honvédő Háború legkülönfélébb hős katonái erre is megadták a megfelelő cáfolatot. Például Szuchom Bajev, a hazák nemzetiségű ka tona, a Matrozovéhoz hasonló hősiességgel, életének feláldozásával, saját testével védi hazáját. A hősi halott automata fegyverét bjeloru-ssz katonai alakulat 'kapja meg emlékül és emlékeztetőül arra, hogy ebiben e hadseregben a legkülönfélébb nemzetek harcolnak egy közös hazáért, a proletár internacionalizmus széliemében. Olyan hősök születtek ebben a hadse regben, mint Karbisev generálleuntant, akit a németek Berlinbe cipeltek, hatal mas díjazást, laboratóriumot ígértek ne ki, hogy tudásával álljon szolgálatukba, de Karbisev megtagadta hazája ellensé geinek a szolgálatot és a végén 1945 feb ruár 17-én, vagy 18-ára virradó éjszaka levetkőztették, hideg vízzel öntözték, mindaddig, mig a kemény fagyban holttá nem dermedt. Ez c;ak néhány példa volt, jegyzetek a nagy honmentő háborúból, olyan emberek ről, akik életüket áldozták fel hazájuk és az emberiség szebb jövőjéért. A Szovjet unióban úton-útfélen találkozunk embe rekkel, akik talán névtelenül, de hasonló hősiességgel harcoltak azon a szakaszon, ahova a haza állította őket a nagy Hon védő Háború ideje alatt. Leningrádban beszéltünk olyanokkal, akik a 900 napig körülzárt városban él teik a legnehezebb körülmények között, s ami jellemző még ma is, ha ezekről a sú lyos napokról beszélnek, nem arról be szélnek, hogy ők mit éltek át, nem arról beszélnek, hogy attól féltek volna, hogy Leningrád elesik, — Moszkvát féltették akkor, mikor a német csapatok 900 na pon keresztül, tehát majdnem 3 éven át körülzárva tartották ezt a hatalmas vá rost. Elmondják, hogy mikor végre sike rült áttörni a frontot, a német hadsereg- parancsnokságon megtalálták az „élőké-
