Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 2. szám - Nagy István: Földi mogyoró
(A Szaktanács József Attila ’ irodalmi pályázatán a novellák között első díjat nyert. írója gázgyári munkás.) — Miska te! Julis a pitvar közepén állt és hívta a fiát. Egyik kezével árnyékot csinált a szemének, a másikban szakajtóruhába kötött kis bugyrot tartott. — Miska teee! Gyerelő hamar! — Mit akar? — Vigyed apádéknak a menázsit! A disznóói mögül előkerült a gyerek. A hirtelen áprilisi nyárnak megfelelően mezítláb, kisingesen. A két karja kö nyökig csupa sár, a lábán meg rácserepesedeít sárcsizma. Az anyja megijed tőle. — Mit csináltál te? ! — Én? . . . Sárpukkantót. . . . ígye meg a dógodat! . . . Megfázz ebadta . . . Befordult az ajtón, a kannából vizet töltött a mosdótólba és nagyjából megmosdatta a gyereket. — desanyám . . .— szuszogta az, miközben az anyja gyors kézzel törölte az arcát. — Na? . . . — Hozok kendnek fődimogyorót. . . . — Nincs az ilyenkor, csak ősszel. — Van biz a. Majd meglátja, hogy hozok. Julis a kezébe nyomta kis batyut. — Nahát akkor eredj. Oszt mond meg apadnak, meg nagyapádnak, hogy ne zavarják azt a rossz lovat. Ráérnek fel szántani. Minekünk nem sürgős, nem hajt senki. Ezt már inkább maganak mondta, nem a gyereknek. Miska szaporán taposta a gyenge füvet és már túl volt a tanyaudvaron, amikor nem messze püffögni kezdett egy mo tor. A gyerek megállt és visszafordult. — Hallja, idesanyam? — Hallom hát, csak haladj már! —Szánt a traktor. — Hadd szantsik, nem a miénket szántja! Eridj csak gyor san, mer' majd elővesz apád. hogy hun vótál annyi' ideig! A gyerek nekiiramodott és csakhamar apró pontnak látszott a napsütésben. Julis állt és nézte, de az esze a traktoron járt. Kiállt az is tálló mellé, vigyázva, hogy árnyékban legyen es úgy nezte a lármás, fekete masinát, amelyik hörögve, szuszogva túrta a földet. A szövetkezeti eket. — Gyorsan haladnak, — gondolta, — tegnap kezdték, de estére biztosan befejezik a határt. — Nem bolondság ez, fene'egye meg, aki kitalálta!! Hirtelen eszébe jutottak a kiscsirkék. Darát szórt nekik. Vizet töltött egy csorba kistálba. — Na itt van, igyatok. A gyerek a bugyorral odaért a dűlő végére. Egy görbe vad körtefa alatt letette. Mellecsapta a kiskabátját is és a két me zéből tölcsért csinált. — 'desapám! . . . gyójjenek enni! Az apja a föld túlsó felen, szembehúzott kalappal, felgyűrt ingben markolta az ekéi, Ügy tett, mintha nem hallotta volna, mit kiabál a gyerek. — 'desapááám i — Máj' mingyán . . . Miska játékos sietséggel iramodott neki a frissen szántott barázdáknak földimogyorót keresni. Az eke nyikorogva rágta a repedezett földet. Kocsis Mihály megfontolt léptekkel haladt utána. Az eke előtt sovanv, fá radt, öreg ló botorkált. Nagy igyekezettel vonszolta az eket. Nyögött és fújtatott, mint a meghajszolt öregember. A zaholát az öreg Szekeres István fogta. Napcserzett, büty kös keze erősen markolta a hitvány kötelet. Szilárdan rakra egymás mellé az avult csizmákat és néha a foga közt motgott valamit. — ... Ne tee . . . 'stenit annak a keserves . . . Száraz volt nagyon a föld. Kora teíen esett egy kis hó, de azóta se hó, se eső. Nehezen járta az eke. Az öreg ló keser vesen húzta. Mihály leeresztette az eket. — Fogjunk ki idesapám. Lekapcsolta az istrángot, az öreg meg a kötőfékkel bajló dott. — ... meg azistenit . . . Mihály segített neki. A szegény pára, amikor érezte, hogy megszabadult a szer számoktól, tétova lábakkal egy-ket lépt sí tett előre. Furcsán rángatózott a bőre. Nyibogva prüszkölt. Az orrán es a szálán verts hab jelent meg. Az öreg ijedve ugrott el a szétfreccsenő undokság elől és csúnyán káromkodott. A veje keserű sóhajjal vakarta a fejét. — Elhiszi-i mán. hogy kehes ez a lu? — A'hát az annya . — Megdöglik e majd meglátja, nemsokára.-— Meg a fenét . . . Az öreg elgondolkozva megrugdosta a halomra dobott szer számot — Gyöjjik kend föröstökölni, hátha addig megtér. Már a kenyeret szelte, amikor az öreg is letelepedett a ía alá. Elvette a kenyeret. Leszeit ő is egy jó karéjt, melle sza lonnát. Ettek. — Hova lett a kisgyerek? — nézett szét az öreg az unokája után. — Itt kajtat vahabun . . . A gyerek a tőidnek görnyedve szaladgált, mint a puliku tya. A nagyapja odaszolt neki. — Mit keresel he? — Födimogyorot . . . — Minek a' neked? — Megenni . . . — Oszt leltel-e mán? FÖLDI MOGYORÓ Irta: NAGY ISTVÁN
