Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 2. szám - Sas Andor: Marxizmus és világirodalom
MARXIZMUS ÉS VILÁGIRODALOM Valamennyien ismerjük és használjuk a vi lágirodalom fogalmát és elnevezését. Itt azon ban bizonyos megkülönböztetéseket kell ten nünk. Más a világ irodalma és más a világiroda lom. A világ irodalma jelenti a földön élő kü lönböző népek irodalmainak összességét. Ez így alapjában véve statisztikai vagy sztatikus foga lom és nincs olyan emberi elme, amely a világ irodalmát -bben az értelemben egész terjedel mében képes volna csak hozzávetőleges módon is alaposan megismerni. A tulajdonképpeni vi lágirodalom jelenti a különböző irodalmak egy- másközötti kapcsolatait: 1. azáltal, hogy a népek egymás alkotásait eredetiben vagy fordításokban megismerik, ol vassák, 2. hogy az irók, különböző népek fiai művei ken keresztül egymástól tanulnak, egymásról példát vesznek. így értelmezve a világirodaimat, mozgásban levő, feilődéssel b’ró dialektikusán alakuló je lenséget kapunk. Szűkebb értelemben a világ- irodalmat az egyes nemzeti irodalmaknak azok a más népeknél is jelentékeny hatású művei al kotják, amelyek mint kiemelkedő hatalmas hegycsúcsok messzire világítanak. Felmerül az a kérdés, mi a konkrét alapja valamely mű saját nemzeti kiütúrterületén túl gyakorolt, mondjuk a határokon túl terjedő hatásának. Az idealisztikus irodalomtudomány a világirodalmi kapcsolatokat elszigetelten néz te, elvonatkoztatva a társadalmi feltételektől és viszonyoktól. Nem vette figyelembe, hogy ha ilyen hatás létrejön, akkor ez nem vonatkozik valamely más nemzeti társadalom egészére, ha nem annak csupán bizonyos társadalmi rétegé re, osztályára korlátozódik. Példa erre az a tény, hegy amikor XIV. Lajos korában és később a francia klasszikus drámának nagy divatja volt Európában, ez a hatás a plebejus rétegeket nem érdekelte, hanem a főúri és a nemesi osztály ol vasóit ragadta meg, akiknek alkalmuk volt udvari színházak előadásaira eljárni. A Marseil- laise világirodalmi hatása kétségtelen, de azt a XVIT1, század végén csak jakobinus érzelműek énekelték. Mondjuk Martinovics Ignác, Ba- csányi János, de kamarai és udvari hivatalno kok, a bécsi udvari rendőrhatóság alkalmazottai nem lelkesedtek érte s kenyéradóik sem. A pro testantizmus irodalma Németországból és Svájc ból terjedt szét, maga a mozgalom eleinte csak a városokban szerzett híveket, mikor azonban Luther kompromisszumot kötött a nemesi ural kodó rétegekkel és ezek kisajátítottak katolikus egyházi birtokokat, akkor a nemesek is felkap ták^ protestáns irodalmat s uraik állásfoglalása hatással volt a jobbágyokra. A világirodalmi hatás módosulva jelentkezhet más nemzeteknél. Például Petőfit családjának élő, derék fiatalem berként ismerik meg az iránta érdeklődő kapi talista társadalmak irodalmi világában, ellenben a Szovjetunióban, különösen a második világhá ború alatt, a maga forradalmi mivoltában gya korol hatást. Mikor a XIX. század végén már Magyarországon is van középpolgárság, a fran cia polgári parnasszista és dekadens szimbolista irány jelentkezik és divatba jön a társadalom fejlődésétől el vonatkozó, túlzottan személyes jellegű lira. A világirodalmi kapcsolatok terén a Szovjet unió valami egészen új kezdeményezésre adott példát. A nagy haladó írók becsülése a Szovjet unióban csorbítatlan maradt akkor is, ha az il lető nép uralkodó osztályai imperialista törek véseikkel súlyos bűnöket követtek el a munká sok és dolgozó parasztok kizsákmányolást nem ismerő első állama ellen. Például a második vi lágháború alatt Goethe költői nimbuszának és a vele való foglalkozásnak nem ártott Hitler, Heine Henrikről, a forradalmi törekvések e pol gár létére is kiváló megérzőjéről nem is szólva. Lenin és Sztálin állama ezenkívül megterem tette az életlehetőségeket olyan irodalmak szá mára, amelyek valósággal újonnan alakultak a Szovjetunió nemzeti elnyomást nem ismerő világában. Világ jelentőségűek és az irodalom életére is kiterjedő hatást gyakoroltak Sztálinnak 1950 júniusában elhangzott nyilatkozatai a nyelv társadalmi funkciójáról, hiszen minden nemzet nyelve egyúttal irodalmának kifejező eszköze, technikailag nyersanyaga. Felmerül az a kér dés, hogy ha a nyelv, amint azt Sztálin megál lapította, a társadalomnak sem az alapjához, sem a felépítményéhez nem tartozik, nem vo natkozik-e ez a megállapítás magára az iroda lomra is, mely a nyelvben él. Valahogy az iro dalom számára is olyan helyzetet szeretett vol na némely kritikus és irodalomtörténész bizto sítani, amilyet Sztálin a nyelvnek kijelölt. Az irodalom értékét felépítmény volta nem csök kenti. Sztálin a felépítménynek funkcióját igen jelentősnek tartja. Ezt a kérdést eldönti Sztálinnak a Bolsevik Párt történetében előforduló megállapítása ar ról, hogy a művészet, tehát a szépirodalom is felépítmény. Ha a nyelvre, mint felépítménye ket túlélő, a társadalom különféle osztályait összekapcsoló szervre vonatkozó megállapítás az irodalomra is vonatkoznék, akkor vonatkoztat ható volna ez az ugyancsak s nyelv segítségével kifejeződő jogrendre és tudományos munkára is. Ez pedig nyilvánvalóan lehetetlen, mert a jogrend, a tudomány felépítmény, ideológia. A nyelvnek az osztályokat összekapcsoló funkció ja azonban annyiban érvényes az irodalomra, írta; Dr. SAS ANDOR
