Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 1. szám - Horejsi Jindrich: Párbeszéd (ford. Komlós Aladár)
idősebb asszonyok sötét fejken dőt viselnek fejükön. A kendő megkötésének módszere szintén figyelemreméltó. Eleje egészen a szemöldökig le van húzva. Most pedig vessünk egy pil lantást a martosi legények vi seletére. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy az öltözet meg választása, az alkalomtól függ. Tegyük fel, hogy a martosi le gény esküvőre készül. Leguggol a tulípántos láda mellé és elő szedi a fekete posztó, sújtásos csizmanadrágot. Felveszi hozzá a hímzett bő-ujjas inget. Érde kes, hogy az inget mindig a menyasszonynak kell kihímezni, vagy martosiasan mondva ki- mesterkélni. Az ingre jön a fe kete posztómeliény, amely dup la ezüst gombsorral van díszít ve. A felső kabáton szintén ezüst gombok, meg fekete suj- tások vannak. A martosi legé nyek fejükön pántlikás —- buk- rétás pörgekalapot. viselnek. Kevésbbé ünnepélyes alkal makkor a martosi férfiaknál gyakori a fehér, durvavászcnból készült bő gatya, melynek szárai rojtokban végződnek. Mint érde kességet megemlítem, hogy a martosi lányok számára az a legnagyobb kitüntetés, ha va lamelyik legénynek kimesterkéL hetnek egy ilyen bő gatyák A bő gatya után következik ez ugyancsak bőujjú ing, amelyet különböző hímzések tesznek széppé,. Ehhez az öltözethez hozzátartozik még a „tulipános pruszlik”, az idősebb emberek nél pedig a sötétszínű, ezüst gombos felsőkabát. Hétköznapo kon munkakösben, amint már említettem is, a fiatalabbak kö zönséges ruhát hordanak, de az idősebb emberek ekkor sem vál nak meg a bő gatyától. Gyönyö rű látvány, amikor a martosi gazda fehér bőgatyában és ing ben, pörgekalappal a fején és kaszával a vállán megy ki a ha tárba. Hasonlóképpen az is fe lejthetetlenné válik az ember számára, amikor a Zsitva folyó szélén asszonyok és lányok mos sák a ruhát. Fiájukat tarka ken dővel szorítják ilyenkor hátra, sok ráncos szoknyájukat pedig lengeti a szél. Ezután a. rövid ismertetés után szeretnék rámutatni még egy körülményre. Nehogy azt higgyük, hogy ez a gazdag nép viselet csak egyesek kiváltsá ga, hogy csak a „jobbmódúak” hordják. Éppen ellenkezőleg! Az úgynevezett jobbmódúak hova tovább annál jobban elhagyják a martosi ruhát. Ma már például nem is lehet látni a gazdagabb családból származó gyerekeken népviseletet. Ők nem tekintik magukénak azt, ami népi. Még az öltözködés terén is ki akar nak válni az egyszerű dolgozó nép közül. Amíg ők a kizsákmá nyolás útján szerzett pénzükön különféle divatú, drága ruhákat vásárolnak, addig az egyszerű parasztasszonyok esténként hár- man-négyen összeülve fonogat- ják a kendert, hogy abból fér jeiknek bő gatyát készítsenek. A díszes menyecske-viselet is a dolgos-kezű asszonyok téli es téken végzett munkájának ered ménye. Éppen ezért merem állí tani, hogy a martosi viselet a nép kincse és éppen ezért tar tom fontosnak, hogy a jövőben a népi hagyományok és a népvi seletek felkutatására nagyobb gondot fordítsunk. Alapos kö rültekintéssel gazdag forráso kat nyerhetünk új, szocialista kultúránk építésére. A fiú: Apám először csókoltam meg én, mikor egyszer haj érte munkaközben s fogammal kellett tartanom kezén a bogot, míg a lenkötést kötöztem. FORDÍTOTTA: KOMLÖS ALADÁR A leány: Anyám a becézést sohasem szerette. De amikor rosszul hallott már az édes, hogy jobban halljon, egyszer önfeledve gyengéden nyomta számat a füléhez. PÁRBESZÉ D írta: HOREJSI JINDŘICH
