Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 1. szám - Szabó Béla: Önbírálat
Agyam és szivem zakatolt, mint két túlfűtött kazán. Harag és felháborodás hullámzott ben nem; meg voltam győződve, hogy a legnagyobb igazságtalanság történt velem, és Lőrincz elv társ kritikája úgy hatott rám, mintha valaki homokzsákkal fejbevágott volna. Kábult vol tam és írásaim elemzése során csak elmosódot tan ért hozzám a hang, holott rámutattak vilá gosan, bogy írásaimban nem fejeztem ki azt, ami ma falvainkban történik. Megmagyarázták, hogy a falunak csak egy részét vázoltam fel abban a megvilágításban, ahogy az nekem a legjobban megfelelt, retusálva és kényelmesen, függetlenül azoktól a jelenségektől, amelyek a fejlődés folyamatából, az ellentétek harcából származnak. Rámutattak, hogy írásaimon a rutin nyomai felfedezhetők és én úgy viselked tem, mint egy rajtakapott tolvaj, aki tagad. A harag elvakulttá tett és amikor elhagytam a szerkesztőségi szobát, méltóságában megsértett fejedelemként távoztam. Otthon, a lakásomon a harag tovább forrt bennem, elkeseredéssé vált és arra az elhatározásra jutottam, hogy nemcsak a Fáklya szerkesztéséről, hanem álta lában az írásról haladéktalanul le kell monda nom, vissza kell térnem, a szia bőműhelybe ruhát varrni. Igaz, ott a műhelyben is érhet engem kritika, de nem olyan lesújtó, borzasztó és meg szégyenítő, mint a szerkesztőségben. Ez a meg- á,Hárítás természetesen hamis volt. de hamis volt sok minden, ami akkor végigszáguldozott az agyamban. Mindenesetre igyekeztem rendet teremteni magamban, de nehéz volt és nem sikerült. Vol tak pillanatok, amikor szemrehányást tettem magamnak, hogy miért nem adtam vissza meg bízásomat mindjárt a szerkesztőbizottság előtt, amikor a súlyos kritika ért. Aztán voltak pilla natok, amikor felülkerekedett bennem 'a iózan ész és megkönnyebbülést okozott nekem az. hogv uralkodni tudtam magamon. Mire elhatá roztam magamat, hogy elindulok mégis vala hová, hogy megírtam azt, amire a. Fáklyának szüksége van, nagyon agyonkínzott voltam. A sértődöttség érzése bizonyosfajta részvétbe csapott át. Nagyon fájt nekem az. hogv senki sem kelt védelmemre. Fáit, hogy egvedül kell megvívnom magamban ezt a kegyetlen harcot. Ügy éreztem, hogy nincs egyebem mint a ke zem, lábam, agyam és szemem, mintha ma születtem volna és anyám, aki segíthetne raj tam, az sincs mellettem. Az árvaság, a bizony talanság érzése kerekedett bennem felül. Az árvaság érzését a régi világból hoztam magam mal, amikor az egész kapitalista társadalom mal, mint ellenséggel álltam szemben, amikor minden csekélységért foggal, körömmel kellett harcolnom és ettől az érzéstől ma sem tudtam még teljesen megszabadulni. Ahányszor elindulok egy községbe, üzembe, szövetkezetbe mindig meg kell küzdenem jó adag kishitűséggel, vájjon megtudok-e birkózni az elém táruló anyaggal. És merem állítani, eddig többnyire csak az segített, hogy szeretem az anyagot, amivel foglalkozom. Boldog va gyok, ha üzemeinkben és szövetkezeteinkben felfedezem azokat az eredményeket, amelyeket felszabadult hazánk vívmányai révén elértünk. Az én örömömet, boldogságomat nyilván a munkások és parasztok is észreveszik, mert beszélgetésünk folyamán nem egyszer azt ta pasztaltam, hogy segítségemre siettek. Emlék szem, nemiégen a rozsnyói pártnapon nehezen bírtam szólásra Gelda elvtárs kiváló bányász- élmunkást. Úgyszólván kérlelnem kellett őt jóidéig, amíg bizalmatlanságát eloszlattam. E kérlelés közepette megérezte hangomban az őszinte érdeklődést munkája és élete iránt és vonakodása fokozatosan abba a büszke, öntu datos hangba csapott át, amit szerintem min den becsületes dolgozó szíve mélyén őriz. Ilyen esetben, amikor kicsalogatom kiváló munká sainkból és szövetkezeteseinkből ezt a hangot, érzem, hogy újságírói feladatomat teljesítet tem. Most azonban, hogy az útra készülődtem, úgy éreztem, hogy szivem nagyon sivár, engem nem szeretnek és én sem szeretek senkit. Féltem, nagyon féltem, hogy ezzel a fagyos sivársággal nem tudok megbirkózni az elémtűzött feladat tal. Ezért az útra készülődés minden lelkesedés nélkül ment végbe. Szappant, fogkefét, füzetet, irónt, hé lóholmit, két könyvet dobtam az akta táskámba és kezdtem gondolkozni, hogy hová, merre menjek. Végre úgy döntöttem, hogy Kassára megyek az öcsémhez, vele meg beszélem a történteket és ő, aki régi párttag bizonyára könnyíteni fog helyzetemen, mert több tapasztalata, van abban, hogy mit jelent a kritika és Önkritika- Mivel nem vacsoráztam, mert egy falatot sem bírtam lenyelni nagy keservemben, kezd tem valami ennivalót keresni az útra. Ivy akad tam rá a tőrei ken vérre, am elvet a tőrei szö vetkezeti távok küld+ek az tJi Szó szerkesztő ségének Szlánszkv elvtárs születésű, anián Eb ből a nazar ajándékból. a ragvovó, fehér ke- nvérből nekem V intott egv rész. A ken vér barma dnanos volt, már száradni kezdett, mégis amikor a fehér nanirszalvétába csomagoltam, szívemben a fagy mintha engedett volna. Meleg hullám borított el hirtelen:, amint eszembe itutotf Nnvvtőre és mavam előtt láttam kis családi házait é<s q nagy kiterjedésű következet v»nf qimas földtábigit. Hirtelen felbukkantak plrO-f-orn a tőrei szövetkezeti távok. Enrinda. ehd-.árq akit a »szövetkezethez, a szocializmus hoz, a Párthoz való hűség lankadatlan munkára serkent. Ez a hűség a szenvedélyes szeretettel rokon és levvíír fáradtságot, betegséget, le° * vűr ellenséget és ellenállást, egyszóval mindazt, ami a szövetkezet fejlődésének az útjában áll. Furinda elvtárs után sorra eszembe jutottak a többi tagok. Rasko elvtárs, aki a szövetke zet állatállományánál dolgozik azzal a szorga-
