Nagy Béla: FTC napló különkiadás 1980. Tempó magyarok! Válogatott mérkőzések - válogatott történetek 1931-1949 (Budapest, 1980)
HAJRÁ MAGYAROK! Közel 50 éve, hogy e „harci kiáltás” meghonosodott a magyar pályákon. Először az Üllői úti stadion 20 ezres közönsége buzdította így a nemzeti tizenegyet. Idézzük fel, hogyan is történt? „A közönség egyszeriben rászokott erre a magyaros lendületű, szép buzdító szóra. Csak úgy harsogott a nézőtér: — Huj, huj, hajrá! Majd mag: — Hajrá magyarok! Hajrá magyarok! Egyszóval a „tempó" végét járja. A Nemzeti Sport hónapok óta igyekszik népszerűsíteni a mérkőzések biztató és újjongó csatakiáltásaként az eddig használt „Tempó magyarok!” kifejezés helyett a gyökeresen magyar „Hajrá magyarok” buzdítást. Ez a törekvésünk abból az általános célkitűzésünkből ered, amellyel az idők folyamán minden idegen sportkifejezést ki akarunk cseréltetni és a helyébe kifejezőbb, magyar szólást ültetni. Bizonyára észrevették olvasóink, hogy a nagy nemzetközi küzdelmeknél mindig ott van lapunk élén a „Hajrá magyarok!”. Észrevették, hiszen a tegnapi nagy találkozó forró pillanataiban már hallottuk az izzó, lelkesedő tömegből a Hajrá magyarok! karát is kihang- zani. Nem nagy és kivitelezhetetlen vállalkozás ezt a csatakiáltást megmagyarosítani, de mégis nehezebb, mint hinni lehetne. Hiszen a „tempózás” három évtizede folyik a pályán, ebben nőtt fel a magyar közönség, természetes tehát, hogy az izgalomban a megszokott, a már önkéntelenül jövő kiáltás tolul az ajkakra. Azonban figyelnünk kell erre és játékosainknak „hajrát” kiáltani a veszély perceiben. Zúgjon a „Hajrá magyarok!”. (Nemzeti Sport, 1931) A HAJRÁ MAGYAROK kiáltás pedig hol halkabban, hol erősebben hangzott az elmúlt fél évszázad alatt. Szeretnénk a régi szurkolóknak az egykori sikereket felidézni, az ifjú generációnak pedig bemutatni, hogyan is szerepeltek a régi focisták. Talán az egykori sikerek is kedvet csinálnak, és a mai szurkolók is harsányabban kiáltják: HAJRÁ MAGYAROK! 3
