Nagy Béla: FTC napló különkiadás 1978. A labdarúgó MNK története

minden évben, de ezek a kupameccsek nem voltak komolyak. Hála a vándordíj bizottság ügybuzgó és erélyes tevékenységének, a többi vándordíjakkal együtt a Magyar Kupa ügyét is rendbeszedték. Az egyesületek pedig látva, hogy egy hivatalos fórum is törődik a ku­pával, kezdtek az érte folyó küzdelmeknek jelentőséget tulajdoní­tani. Ma már nagy csapataink is komplett csapattal küzdenek a ku­páért. Hozzájárul az érdeklődés fokozásához az is, hogy maga a KUPA is testet ölt rövidesen. A kupa kisebbített másai máris készen várják, hogy az eddigi védőknek, az FTC-nek és az MTK-nak át­nyújtsák őket. Az egyesületek tehát a kupagyőztes büszke címével együtt hazavihetik magát a kupát is, három védelem után pedig elnyerik a kisebbített kupát is, amely kézzelfogható módon hirdeti azután az egyesület nagy diadalát.” Az 1922—23. évi döntőre tehát már felfokozott érdeklődéssel ké­szült a sporttársadalom. Már egy héttel a döntő előtt bejelentették, hogy ünnepélyes keretek között kívánják az MTK—UTE mérkőzést rendezni. A társadalmi, politikai és sportélet vezetőit is meghívták a döntőre és közölték, hogy ,,Tarján Oszkár szobrászművész tizen­hetedikéig minden valószínűség szerint elkészíti a kupát, úgy, hogy a meccs előtt ki lehet a pályára állítani. Amennyiben a játékosok ki­csinyített kupái elkészülnek, a díjkiosztás a mérkőzés után lesz.” 1923. június 17. üllői út: MTK—UTE 4:1. „Az FTC—Törekvés (3:2) mérkőzés izgalmas finise után barátságtalanul sáros pálya várta a döntő küzdelembe szálló, a Magyar Kupáért vívandó harcra kiálló csapatokat. A bírót a pályára invitálják a pálya alkalmasságának megállapítására. Élénk gesztusokkal mutogatják neki a víztócsákat, a csatakos sarat. A közönség már rémüldözik a meccs elmaradása miatt, fütyül, tombol . . ." A döntő nem maradt el, sőt nagyszerű mérkőzés kerekedett. „Az MTK egy félidőn át olyan játékot produkált, mely méltó a magyar bajnokcsapathoz, méltó a Magyar Kupához. S ennek a pompás MTK-nak az UTE nagyszerű, de kevésbé szerencsés ellenfele volt, s ez okozta vereségét, a nagy gólarányt, amit alig érdemelt meg.” A döntő tehát nem maradt el, a kupa átadása azonban igen! Pontosan nem tudjuk, hogy miért: lehet, hogy a kupa nem készült el, lehet, hogy a rossz időjárás, a szitáló eső miatt. De a beígért kupaünnepségből, s főleg a kupa átadásából semmi sem lett... Mikor adták át mégis a kupát? 1923. október 5-én! A Magyar Kupa első átadásáról mindössze 4 soros hír számolt be: „A Magyar Kupát a tegnap esti tanácsülésen adták át a jelenlegi védő MTK- nak. Az MTK nevében dr. Toldy Zoltán vette át az értékes trófeát.” (Nemzeti Sport, 1923. október 6.) 19

Next

/
Thumbnails
Contents