Nagy Béla: FTC napló különkiadás 1978. A labdarúgó MNK története

1911—1912: A DÖNTŐ ELMARADT Az 1911—12-es kupakiírás nem a kupa elkészülte, hanem az MTK—FTC ellentéte miatt vált emlékezetessé. A elöntő színhelyének kijelölése miatt kisebb háború tört ki, aminek következtében a döntő végül elmaradt. Az MLSZ 1913. évi jelentése így emlékezett meg a nevezetes eseményekről: ,,A Magyar Kupa örökös vándordíjért folyó küzdelmekről meg kell állapítanunk, hogy e díj azt a célját, hogy a bajnoksággal egyenértékű legyen, nem tudta elérni. A mérkőzések igen nehezen jutnak előre és nem az egyletek ambíciója, hanem csak a Szövet­ség állandó ellenőrzése és gyakran alkalmazott kényszereszközei tud­ják a lebonyolítást biztosítani. E körülmények egyik fő oka, hogy az egyleteknek kevés idő jut a díjmérkőzések lejátszására. Kupa napok kijelölésével és azok szigorú betartásával lehet majd a jövőben a bajokon segíteni. A kitűzött kupadöntőre, amelynek az MTK és FTC között kellett volna lefolynia, az MTK nem állott ki, hanem a Szö­vetségnek a pálya kijelölésére vonatkozó régibb határozatának jog­érvényességét vitatva, panasszal fordult a belügyminisztériumhoz. Az ügy aktái 1913-ban kerültek vissza a Szövetséghez. A belügyminisz­ter helyt adott az MTK panaszának és határozata értelmében a kupa döntőnek a Hungária úti sporttelepen kellett lejátszásra kerülni. To­vábbi fellebbezésnek helye nem lévén, az MLSZ az 1911—12. évi kupadöntőt 1913. december 14-ére tűzte ki. Az ügynek ilyeténképp való elintézése azonban most az FTC-nek nem tetszett és annak az elvnek a hagoztatása mellett, hogy sportkérdésben csak sportfórum kompetenciáját fogadhatja el, nem állott ki a küzdelemre, aminek következtében a Szövetség az 1911—12. évi Magyar Kupa győztesé­nek az MTK-t jelentette ki. Sajnálatos epilógusa az 1911—12. évi kupa történetének, hogy az FTC az 1913—14. évi küzdelmekre nem adta le nevezését a történtek miatt, s a díjért folyó küzdelmek így mindenesetre sokat veszítettek érdekességükből.” MAGYAR KUPA 1911—1912. NEGYEDDÖNTŐ: M T K—Posta ta ka ré k pé n ztá r FTC—MAC BTC—Törekvés 33 FC—BAK 1:1 2:1 3:0 1 :0 3:0 12

Next

/
Thumbnails
Contents