Nagy Béla: FTC napló 1978-1979
Címeres mezben a hazai pályán: Pogány, Szokolai, Rab, Tepszics mérkőzést. Megpróbáltuk otthonossá tenni pályánkat, s szeretettel fogadni vendégeinket. Mindkét csapat öltözőjében köszöntő felirat fogadta a csapatokat, a villanyújságon pedig német nyelven köszöntöttük a szintén 80 éves Eintracht Frankfurtot. Kijutott a köszöntésből dr. Lakat Károly mesteredzőnek is, aki hosszú évekig az FTC-nek is sok sikert „kovácsolt”. Ezen az estén ismét az öllői úti kispadon ült, mint olimpiai csapatunk szakvezetője. Sokat nem kellett korholnia játékosait, mert gyorsan, lendületesen játszottak, s sorra alakultak ki a szép akciók. A hazai pályát a irodisták kihasználták: Pogány és Szokolai góljaival az olimpiai válogatott 2-0-ra legyőzte neves ellenfelét. A győzelmet ez a gárda harcolta ki: Csepecz - Tepszics, Varga, Judik, Péter - Pásztor, Rab, Izsó - Szokolai, Fülöp, Pogány. Cs.: Kovács, Szoó. * * * Női kézilabda MNK-mérkő- zés Tatabányán: FTC-Tata- bánya 15-13. * * * Megjelent a Fradi jubileumi műsorfüzete. A 48 oldalas kiadványt az FTC azon pártolótagjai, akik egész évi tagdíjukat rendezték, ingyen kapták meg. A figyelmességért sok hálás szurkoló írt köszönő levelet. . . Sok szurkoló várta már az FTC Napló következő kötetét, amely többek között az 1931 — 32-es 100%-os labdarúgóbajnokságról is megemlékezett. A zárórészben pedig a magyar ifjúsági válogatott 300 mérkőzése is helyet kapott gállövőkkel, összeállításokkal! Ezután nem csoda, hogy a megjelenés utáni napokban sűrűn keresték fel a szurkolók az FTC ajándékboltot.. . MÁRCIUS 3. öllői út: FTC-Sa lg ótarján 1-0 B 1848. G.: Pusztai. Hajdú - Tepszics, Bálint, Rab, Martos — Mészöly, Ebedli - Pusztai, Nyilasi, Szokolai, Pogány. Cs.: Esterházy, Vépi. Az első tavaszi bajnoki mérkőzés Bálint Laci 300. mérkőzése volt! Mészáros József, a szakosztály elnöke az öltözőben egy labdarúgót ábrázoló szoborral köszöntötte az FTC csapatkapitányát. A mérkőzésen végig a Ferencváros támadott, s elsősorban a csatárokon múlt, hogy több gól nem született. Pogány a 81. percben még egy 11-est is kihagyott! Sokan azt hitték, hogy szándékosan, mert olyan gyengén gurította a labdát.- Ez nem igaz - cáfolta meg a szélső —, ha vitatható is volt a 11-es megítélése, én szerettem volna értékesíteni. Tétováztam, így nem sikerült ,.. A Ferencváros győzelmével - oly hosszú idő után - a bajnoki táblázat élére került. MÁRCIUS 4. Női kézilabda MNK-mérkő- zés 'Veszprémben: FTC-Ba- kony Vegyész 16-15. Végig jó iramú, nyílt, helyenként színvonalas találkozón nyert az FTC. A Fradiból Pogány arcán látni: ez a büntető kimarad! 81