Nagy Béla: FTC napló 1978-1979

Az FTC a vártnál is biztosab­ban győzte le nagy riválisát. Csányi, Nagy és Sütő 900 fán felüli teljesítménnyel já­rult a győzelemhez. A női csapat Győrben a Len­szövő ellen 6-2-re győzött. A legeredményesebben Sal- lainé szerepelt, 448 fás tel­jesítményével. JANUÁR 31. Női kézilabda MNK-mérkő- zés a Körcsarnokban: FTC— Bakony Vegyész 20-14. A Fra­di legjobbjai Berzsenyi a kapus, valamint a fiatal Ne­mere voltak. A legeredmé­nyesebben ezúttal is Osz- vald „tüzelt", 7 gólt lőtt. * * * Az egyesület 80 éves jubi­leumára ezen a napon nyílt meg az FTC archívuma. Ha- rót János ügyvezető elnök a családias hangulatú megnyi­tón örömmel mondta: — Régi vágyunk vált valóra, hogy egyesületünk múltjából tárgyi emlékeinek kis részét bemutathatjuk az érdeklő­dőknek! Egyelőre csak kama­rakiállítás keretében, de ta­lán egyszer megnyitja majd kapuit az állandó FTC-mCu- zeum is. Az archívum első vendégei a Mester utcai szakközépisko­la diákjai voltak. 80 évvel ez­előtt a Mester utcai diákok kezdeményezésére alapítot­ták az FTC-t, s most a késői utódok szemlélték az egykori trófeákat. Érkeztek kisdiákok is. ők Budáról jöttek, az I. kerület Tárnok utcai iskola V. b. osz­tályosai voltak, Tágranyílt szemmel nézték a régi és mai FTC-tárgyakat, s hallgatták az egykori Franzstadtról szóló Igaz meséket. . . FEBRUÁR 3. NBK csoportmérkőzés a Gyá- II úti edzőpályán: FTC-Bá- bolnai SE 6-0. G.: Nyilasi 2, Szokolai 2, Pogány, Ebed- li. Zsiborás - Martos, Bálint, Vépi, Major - Ebedli, Mé­szöly, Takács - Szokolai, Nyilasi, Mucha. Cs.: Pogány, Tepszics. FEBRUÁR 6. Bajnoki jégkorongmérkőzés a Kisstadionban: FTC-BVSC 11-1! A Fradi 10 gólos győ­zelmének „titka" a BVSC tar­talékos összeállításában rej­lett. * + * Labdarúgó NBK csoportmér­kőzés a Kőér utcában: FTC- Bp. Spartacus 2-1. G.: Nyi­lasi, Ebedli. Hajdú — Martos, Bálint, Vé­pi, Megyesi — Ebedli, Mé­szöly, Takács — Pusztai, Nyi­lasi, Mucha. Cs.: Esterházy, Rab. * * * Az országos szabadfogású KISZ-kupát az FTC birkózói nyerték. FEBRUÁR 8. Labdarúgó NBK csoportmér­kőzés a Gyáli úti edzőpályán: FTC-Dunaújvárosi Kohász 2-0. G.: Nyilasi 2. Zsiborás - Martos, Bálint, Vépi, Mészöly - Tepszics, Ebedli, Nyilasi — Pusztai, Szokolai, Pogány. Cs.: Ta­kács, Rubold. FEBRUÁR 9. Bajnok: az FTC jégkorong­csapata I „Nagy érdeklődés előzte meg a magyar jégkorongbajnok­ság 6. sorozata befejező for­dulójának sorsdöntő 60 per­cét, amelynek az volt a tét­je, hogy az Ü. Dózsa vagy o Ferencváros lesz-e a bajnok. Több százan rekedtek a kerí­tésen kívül a zsúfolásig telt ház előtt a Ferencváros együttese súlyos, 7-2 arányú vereséget mért a legfőbb ha­zai riválisára, így megszakí­tás nélkül kilencedik, össze­sen 13. bajnoki címét érde­melte ki." (Esti Hírlap) A nagy siker „előszele" mór az első 10 percben érezhető volt. Földváry a 2. percben megszerezte a vezetést. Pár perc múlva Kereszty ritkán látható szép szálógólja után már egyértelmű volt: ezt a mérkőzést aligha nyerik meg az újpestiek. 74

Next

/
Thumbnails
Contents