Nagy Béla: FTC napló különkiadása. Az FTC válogatott labdarúgói 1902. október 12.-1977. október 12.
Évtizedes sikerek
Sárosinak adta a labdát, aki a félvonal közelében oldalra tolta Zsengel- lérnek. Utána Sárosi előretört, és Zsengellér meredeken, kapásból előrevágott labdáját éppen a megfelelő pillanatban vette át: a tizenhatos vonalról futtából, félmagas bombalövéssel zúdította a csehszlovák kapu baloldalába. Jelentéktelen különbséggel ugyanez megismétlődött a tizenötödik és tizenhetedik percben. Először Sas, aztán Cseh ugrasztottá ki az élete legjobb formáját játszó Sárosit, és máris zörgött Planicka hálója. A 32. percben egy Zsengellértől kapott labdát Sárosi jó 18 méterről fordulásból laposan küldött a kapu bal alsó sarkába. Néhány perccel később Sas labdájával Sárosi meredeken kiugrasztotta Keményt, aki majdnem a csehszlovák kapufáig futott. Onnan tolta hátra a labdát Sárosinak, aki védhetetlenül helyezte a jobb sarokba, öt perccel később Sas ragyogóan ívelte középre a labdát, Sárosi mellre vette, úgy sodorta egészen az ötösig, s vágta a bal felső sarokba. A 8:3-as mérkőzés után a közönség elözönlötte a pályát. Sárosihoz odaszaladt a „vörös Takács", a Hungária segédedzője, néhány vállalkozó szellemű néző segítségével vállra emelte a középcsatárt, s úgy hozták ki a pályáról. Sárosit ettől kezdve jó ideig valóságos „félistenként” kezelték a magyar labdarúgásban." (A fenti idézet a FELEJTHETETLEN 90 Percek című könyvből való.) 1945. augusztus 19. üllői út, 40 000 néző. MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 2:0 Góllövők: Rudas (11-esből), Zsengellér. A magyar válogatott összeállítása: Csikós (FTC) — Rudas (FTC), Szűcs S. (Újpest), Biró (MTK) — Sárosi III. (FTC), Lakat (FTC) — lllovszky (Vasas), Szusza (Újpest), Mike (FTC), Zsengellér (Újpest), Egresi (Kispest). A felszabadulás utáni első válogatott mérkőzésen az FTC üllői úti otthonában játszották, és fradista rúgta a magyar válogatott első gólját \p. Ki is lehetett volna az ellenfél, mint az ősi rivális: az osztrák válogatott. A sporttörténeti jelentőségű találkozóról az akkor induló új sportláp, a Népsport tudósítása alapján részletesen is megemlékezhetünk. „1945. augusztus 19. végre ezt a napot is megértük. Borús, fülledt nap, de nekünk mégis ragyogó, és csodálatos, öt órakor kezdődik majd a Magyar—Osztrák mérkőzés. Még csak három óra körül jár az óramutató, de már hömpölyög a csillogószemű tömeg az üllői út felé. Még nincs negyed öt, amikor megérkeznek az osztrák fiuk. Amikor a salakpályára lépnek, dübörgő taps köszönti őket. A menet élén a népszerű Sesta halad, tiroli ruhában, a fején tiroli kalappal, mintha a Prátert, a békebeli Bécset hozta volna magával. Mosolyogva integet a közönség felé. A tömeg újjong. Később, Sestát kellemetlen meglepetés érte: ellopták a felszerelését. Az öreg Kari, bosszúsan látogat át a magyar öltözőbe: adjatok kölcsön egy pár cipőt! Nehezen sikerült megfelelő cipőt találni Sesta számára. Az osztrák játékosokat a magyar Pauer gyúró veszi kezelés alá. A hangulat az osztrák fiuk között nagyon jó. Elbizakodottságnak nyoma sincs, de számszerű eredményt nem hajlandók mondani. A magyar játékosok délelőtt 11 órakor együtt ebédeltek a városligeti Gundelnél, és onnan egy csoportban jöttek ki a pályára. Már az előmér- kőzés szünetében levonultak az öltözőbe. 104