Nagy Béla: FTC napló 1969-1971, 1972-1974

ő „érdemük" volt a gólnélküli eredmény. Géczi is, Csepecz is 9-es osztályzatot kapott! JÚNIUS 7. Népstadion: FTC—Bp. Flonvéd 4 : 2 G: Branikovts, Albert, Szőke, Kü Géczi—Martos, Bálint, Megyesi—Juhász, Vépi—Szőke, Branikovits, Albert, Kü, Füsi. Cs: Németh, Horváth Á A tartalékos Ferencváros olyan heves rohamokkal kezdett, mintha az első negyedórában akarta volna le­rohanni ellenfelét. Tulajdonképpen Branikovits már ekkor eldönthette volna a mérkőzés sorsát, de 11-est rontott és még kétszer nagy helyzetben hibázott a kapu előtt. Az első gólt így is ő lőtte, deKocsisnak egy szabadrúgásból sikerült az egyenlítés. Albert fe­jesgólja lényegében megpecsételte a kispesti gárda sorsát, mert képtelenek voltak újítani, sőt szünet után összeroppant a védelmük és a Ferencváros ilyen arányban is megérdemelten győzött. A mérkőzés végén a ferencvárosi szurkolók kórus­ban kiabálták: — Gyertek ide! Gyertek ide! Előbb csak néhányan, aztán összefogózva az egész csapat néhány lépést tett előre a kiabáló, éljenző sokaság felé, aztán kezüket magasba emelve köszöntötték szurkolóikat. A lelátó pedig harsogott: — Szép volt fiúk! JÚNIUS 10. Az FTC férfi tekecsapata (Sütő, Garbás,Horváth, Ju­hász, Csányi, Bánfalvi) nyerte a BEK budapesti for­dulóját, a Medvescsak Zágráb és a Vointa előtt. A visszavágókon már kevésbé ment a játék, így a végső siker elmaradt. JÚNIUS 11. Az FTC vízilabdacsapata a BVSC elleni 6 : 2-es győ­zelmével fejezte be a tavaszi szezont. (1. OSC 16 pont, 2. Vasas 14 p, 3. U. Dózsa 12 p, 4. FTC 14 p.) Goór István edzőnek ekkor így festett a gárdája: Steinmetz—Bállá, Bányai—Kásás, Ipacs, Wiesner, Kö­vecses. Cs: Debreceni, Szellő. * * * A női kézilabdacsapat 18 : 5-re győzött a Híradó­technika ellen és így — igaz csak jobb gólarányával — a Vasas elé került. A férfi gárda az Elektromostól elszenvedett 18 : 13-as vereségével a 9. helyen állt. JÚNIUS 17. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Finta Károly, az egy­kori Bocskai majd Ferencvárosi válogatott labdarúgó. Mindössze 58 éves volt . . . JÚNIUS 24. Üllői úti edzőpálya: FTC öregfiúk—FC Konstanz 4 : 2 G: Kunos, Simon, Tolonics, Schléger FTC: Gulyás—Rudas, Gerendás, Sári—Szabó I, Kocsis Gy—Láng, Borsos, Lázár, Németh L, Kunos. Cs: Hor­váth, Mindszenti, Neumann, Szabó II, Schléger, Sztakó, Simon, Toldi, Gyetvai. Kölcsönös zászlócsere előzte meg az öregfiúk nem­zetközi mérkőzését. A technikás Ferencváros helycse- rés támadásokkal irányította a játékot, szép gólokkal örvendeztette meg a mintegy ezerfőnyi közönséget. JÚNIUS 25. Székesfehérvár: Videoton—FTC 4 .3 G: Branikovits, Albert, Németh Géczi—Martos, Páncsics, Megyesi—Juhász, Bálint— Szőke, Branikovits, Albert, Kü, Mucha. Cs: Németh, Füsi Még a legvérmesebb székesfehérvári szurkoló sem gondolta, hogy csapata a 24. percben 3 : 0-ra vezet! Ez a mérkőzés a hazaiaknak nem is kezdődhetett vol­na jobban, minthogy az 50. másodpercben Marton já­tékvezető középre mutatott és a Ferencváros már má­sodszor kezdett. A Videoton csatársora kihasználta az FTC hátsó sorainak zavarát és nagyszerű dolgokat produkált. Az első félidőben annyi esemény történt a pályán, mint máskor két találkozón. Öt gól és négy sárga lapos figyelmeztetés, kihagyott gólhelyzetek so­kasága. All. félidőben nagyot változott a játék képe. Az első húsz percben a fradisták teljesen beszorítot­ták addig fölényben levő ellenfelüket, és majdnem kiegyenlítettek! Óriási küzdelemben ért véget az em­lékezetes mérkőzés. * * * Bled: FTC-TTC Kiel 5 : 3 Asztalitenisz VVK döntő! A nyugatnémetek szerezték meg a vezetést 2 : 0 után 3 : 1-re is elhúztak, az FTC azonban bravúrosan hajrázott, a játékosok egymás után négy győzelmet arattak, s így a maguk javára fordították a mérkőzést, így az FTC női csapata — Jurikné, Szendy, Poór — az elmúlt évek két ezüstérme után először lett első a VVK-ban! JÚNIUS 28. Bilbao: FTC—Sestao Bilbao 2 :1 G: Martos, Kü Géczi—Martos, Páncsics, Megyesi—Horváth Á, Bálint— Szőke, Branikovits, Németh, Kü, Mucha. Cs: Bartosik, Füsi A bilbaói csapat a spanyol II. ligában szerepelt, s a villanyfényes pályaavató mérkőzésre hívták a Fradit. JÚLIUS 2. Népstadion: Vasas—FTC 5 :2 G: Branikovits, Kü Géczi—Martos, Bálint, Megyesi—Juhász, Vépi—Füsi, Branikovits, Albert, Kü, Mucha Ezúttal is már az első percben gólt kapott a Fe­rencváros! Igaz a 4. percben egyenlített: a 16-oson a jobbösszekötő helyén álló Branikovits jó labdát ka­pott Juhásztól, becsapta őrzőjét, egy húzással helyzet­1972 77

Next

/
Thumbnails
Contents