Nagy Béla: FTC napló 1969-1971, 1972-1974
JULIUS 15. Graz: FTC—Admira Energie 1 : 1 G: Németh Vörös—Martos, Bálint, Vépi—Horváth Á, Rákosi—Fü- si, Albert, Németh M, Mucha, Bartosik. Cs: Megyesi Az ASKÖ sportünnepély keretében rendezték a mérkőzést. A mieink szerezték meg a vezetést, az osztrákok negyedórával a befejezés előtt egyenlítettek. * * * Az átigazolások során ekkor távozott az FTC-ből Katona Sándor (Egyetértés) és Havasi Sándor (Sütőipar). Néhány név az ide igazolt fiatalok népes táborából: Jernei István (Kiskundorozsma), Szabó István (Borsodi B.), Zöldi Antal (Szegedi Kinizsi), Nagy Péter (PEAC), Bánáti (Szarvas), Vincze Géza (MTK). Ők az első csapatba soha nem kerültek be. A 19 újonnan igazolt fiú közül mindössze egyetlen volt, aki később megdobogtatta a ferencvárosi szíveket: Nyilasi Tibor az Úttörő SC-ből került a Fradi-ifibe . . . JÚLIUS 25. Paks: FTC—Paksi Kinizsi 7 :2 G: Branikovits 3, Füsi, Szőke, Horváth Á, Rákosi, Vörös-Martos, Horváth Á, Vépi—Bálint, Rákosi—Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi. Cs: Németh M, Bartosik Az MNK mérkőzést mintegy 5000 szurkoló tekintette meg. A megyei bajnokságot nyert Paksi Kinizsi csak az első tíz percben tudta megakadályozni a ferencvárosi gólgyártást. A mérkőzés nagy részében a fővárosi csapat könnyedén játszadozott, gurigázva nyertek. JÚLIUS 31. Szabadka: FTC—Zseljeznyicsar 1 :0 G: Albert Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Rákosi, Albert, Mucha, Füsi. Cs: Megyesi, Horváth Á, Kü. AUGUSZTUS 1. Szabadka: FTC—Dinamo Zagreb 3 : 3 G: Albert, Németh, Páncsics Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Németh M, Albert, Mucha, Füsi. Cs: Megyesi, Horváth Á, Kü. A Bácska jubileumi tornáját az FTC nyerte. A szép fémserleg és a bácskaiak jubileumi évkönyve archívumunk kedves darabjait szaporította. AUGUSZTUS 5. Ezen a napon kezdődött az országos úszóbajnokság. Ezúttal is Gyarmati Andrea sikereitől volt hangos az uszoda. A kitűnő versenyző hét számban nyert országos bajnoki címet! Közben két országos csúcsot is megjavított. 400 m gyors: 4:47.6 és 100 m pillangó: 1:04.8 1971 AUGUSZTUS 8. Népstadion: FTC—Csepel 2 : 2 G: Szőke, Branikovits Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi. Cs: Németh M, Megyesi Rosszul sikerült az idénnyitó! A ferencvárosiak csak a 84. percben tudtak egyenlíteni: Páncsics 60 méteres (!) pontos átadását Branikovits értékesítette. A gyenge rajtban a játékvzető is alaposan ludas volt: két 11-est nem adott meg a Ferencváros javára! íme: ,,Az első perc végén Fatér rosszul adta ki a labdát. Szőke megszerezte és egyedült tört vele kapura. Sándor ráncigálta, majd pedig a 16-oson belül buktatta a szélsőt. Somlai azonban nem adta meg a jogos büntetőt. A 19. percben Mucha labdájával Branikovits faképnél hagyta a csepeli védelmet. Somlai azonban — tévesen — les címén megállította az egyedül kapura törő csatárt. A 23. percben a kapura törő Branikovitsot Pe- 'tő három méterrel a tizenhatoson belül gólhelyzetben buktatta. A játékvezető óriási meglepetésre kihozta a labdát a 16-os vonalára. Ezzel immár második jogos büntetőtől fosztotta meg a zöld—fehéreket!" (Népsport) AUGUSZTUS 12. Tímár u.: Csömöri TSZ SK—FTC 19:13 Az FTC férfi kézilabdacsapata az MNK döntőbejutásért játszotta ezt a mérkőzést, amelyen érzékeny vereséget szenvedett az NB l/B-s csapattól. A női gárda is megtorpant: Vasas—FTC 7 : 6! Az első félidő elején már négy góllal vezettek a mieink. Ezután Tőkéné és Sterbinszky 7 méterest hibázott! A lányok végül a harmadik, a férfiak a 4. helyen végeztek az MNK-ban. AUGUSZTUS 14. Fáy u.: FTC—Vasas 1 : 0 G: Bálint Géczi—Horváth Á, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint— Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi. Cs: Németh A 33. percben Bálint 22 m-ről leadott nagyerejű lövése talált a kapuba. A Ferencváros a II. félidőben tovább növelhette volna előnyét. Például a 60. percben: Branikovits elől a messze kifutó Tamás vetődve testével elsodorta a labdát. Szőke alaposan az üres kapura gurított, de a kétségbeesetten hátrafutó Fábián elérte a labdát és felszabadított. Közvetlen ezután Füsi óriási helyzetből magasan az üres kapu fölé emelt. AUGUSZTUS 19. Népstadion: FTC—Videoton 6 : 2 G: Branikovits 3, Albert 2, Szőke Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi. Cs: Rákosi, Németh 40