Nagy Béla: FTC napló 1969-1971, 1972-1974
ÁPRILIS 4. Pozsony: Szpartak Kijev—FTC 11 :9 A női kézilabda BEK döntőben ez a ferencvárosi csapat játszott: Elekné—Tőkéné (2 gól), Csiha (1), Szókéné (2), Takácsné (1), Sterbinszky (3), Bajcsev- né. Edző: Elek Gyula Jó kezdés után — a 16. percben 3 : 1-re vezettünk! — csak az ezüstérmek maradtak. Turcsina pályáralépé- se, egy-két ferencvárosi játékos idegeskedése, és a két játékvezető inkább szovjeteknek kedvező ítéletei eredményezték a 2 gólos vereséget. A mérkőzés után nekikeseredett magyar lányoknak nagyon jólesett a hazai sportbarátok vigasztalása. Legalább annyira, mint az FTC KISZ szervezetének kedvessége. A találkozó végén a klub fiataljai nevében virágcsokros küldöttség kereste fel a játékosokat az öltözőben, és az ezüstérem mellé néhány szál rózsa is jutott . . . ÁPRILIS 9. Népstadion: FTC—Csepel 1 : 1 G: Bálint Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint-Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Mucha. Cs: Füsi „Kevesen gondoltak arra, hogy a zöld—fehérek a 91. percben ilyen boldogok lesznek azért, mert végül sikerült kiegyenlíteniük. Már a 3. percben vezetést szerzett a Csepel. A Ferencváros mindent megpróbált az egyenlítésért, de egyre idegesebbek lettek játékosai, főleg csatárai. Három alkalommal már gólba tartott a labda, de mindig akadt egy csepeli, aki felszabadított. A Fradi teljes erővel támadott, végül már Bálint is elől tartózkodott, és éppen a beállós talált a kapuba. A 91. percben Albert lefejelte a labdát a berobbanó Bálint elé, aki 7 m-ről óriási erővel a jobb felső sarokba bombázott, 1 : 1!" ÁPRILIS 11. A kecskeméti uszodában Gyarmati Andrea remekelt. A 100 m-es hátúszásban kifogástalan rajt után nyomban hatalmas iramot diktált, már az első hosszon leszakadtak a többiek. A forduló után a közönség fergeteges bíztatása közepette méterről méterre növelte előnyét. Ritmusát, lendületét végig tartva nagyszerű Európa csúccsal ütött a célba (106.6). 1971 ÁPRILIS 18. Komló: FTC—Komlói Bányász 2 : 2 G: Branikovits 2 Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Rákosi, Albert, Branikovits, Mucha. Cs: Füsi A komlóiak kétszer is vezettek, de az FTC mindkétszer magáratalált és a 70. percben egyenlíteni tudott. Branikovits mindkét gólt közelről perdítette a hálóba. MÁJUS 2. Népstadion: SBTC—FTC 1 :0 Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Rákosi, Albert, Branikovits, Mucha. Cs: Füsi A tarjániak a 22. percben vezetést szereztek s utána — Fortuna segítségével — gól nélkül megúszták a mérkőzést. Novák még 11-esből sem tudta a kaput bevenni. Hosszú veretlenségi sorozat szakadt meg: a Ferencváros 1970. október 11. óta nem kapott ki. MÁJUS 9. Székesfehérvár: FTC—Videoton 3 : 2 G : Füsi, Szőke, Németh M. Géczi—Novák, Páncsics, Bálint—Vépi, Juhász—Füsi, Branikovits, Németh M, Rákosi, Mucha. Cs: Szőke A hazaiak a 63. percig 1 : 0-ra vezettek! Füsi egyenlített, majd három perc múlva Szőke 16 m-ről ritkán látható nagy lövéssel küldte kapuba a labdát. A Vidi a 85. percben tizenegyesből egyenlített! A győztes gól története: a 88. percben szöglethez jutott a Ferencváros. Rákosi röviden legurította a labdát Szőkének, ő középre adott és a jókor érkező Németh 8 méterről a bal sarokba fejelt, 3 : 2! * * * Kőér u.: FTC—Bp. Spartacus 11 :7 A női kézilabdacsapat is idegenbeli rangadóról hozta el a 2 pontot! A 15. percben már 5 :1-re vezetett az FTC. A félidő hátralévő 10 perce a szövetkezetieké volt: előbb 5 : 4-re felzárkóztak, s végül csak két gólos hátrányukkal zárult a játékrész. All. félidő első 10 percében eldőlt a találkozó sorsa: belelendülő Sterbinszky góljaival elhúztak a ferencvárosi lányok, s végül négygólos győzelmet arattak. MÁJUS 12. Hungária krt.: FTC-MTK 1 : 1 G: Branikovits Géczi—Novák, Páncsics, Vépi—Juhász, Bálint—Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Füsi. Cs: Mucha, Németh Mihály „A Ferencváros jóval támadóbb szellemben játszott, s mezőnyfölénye alapján 1 : 0 után lényegesen közelebb is állt a győzelemhez. Az MTK jobbára védekezett, számára a döntetlen maximális siker, mert játékosainak többsége egyszerűen nincs formában." MÁJUS 19. Sarnen: FTC—FC Sarnen 1 : 1 Nemzetközi öregfiúk labdarúgó mérkőzés FTC: Horváth (Mindszenti)—Sári (Szabó) Gerendás, Láng, (Láposi dr) Rudas-Dr. Dékány (Lázár) Simon —Borsos, Dalnoki, (Finta) Gyetvai (Schléger) Fenyvesi dr. A gólt Simon lőtte. N Az FTC lelkes öregfiúk csapata az egyesület autóbuszával svájci vendégszereplésre utazott. Állítólag a bankett jobban sikerült, mint a meccs ... A ,,Mit mesél egy régi sportláp?" című öregfiúk nótának olyan sikere volt, hogy a svájciak is megtapsolták! 37