Nagy Béla: FTC napló 1969-1971, 1972-1974

1971 nácsterem, egy-egy klubszoba, könyvtár és sakkszoba, négy játékos és két játékvezetői öltöző, orvosi szoba, négy szertár, s megfelelő műszaki centrumok is épül­tek. Sok gondot megoldhat az a nyolc szobás „szállo­dai" részleg, amely nemcsak a ferencvárosiak rendel­kezésére áll (például edzőtáborozásra), hanem a zöld- -fehérekhez érkező vendégsportolókat is itt fogadhat­ják. Nagy öröm valamennyiünk számára, hogy már el­jutottunk ideáig." Nehéz szavakat találni arra az érzésre, amely akkor hatalmába kerítette az igaz ferencvárosi érzelműeket. Előttem régi fényképek és az egykori magnószalag az avatóbeszéddel. Tegyük fel, „hallgassuk" együtt. . . A Ferencvárosi Torna Club Elnöksége nevében sze­retettel köszöntöm a kedves meghívott vendégeket. Megköszönöm a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos és Budapesti Tanácsa, valamint az élelmezés­ipari vállalatok erkölcsi és anyagi támogatását, amit terveink valóra váltásához nyújtottak. Köszönetét mondok a lelkes sportbarátoknak, szurkolóknak, akik segítették e létesítmény felépülését. Elismerés és köszönet a tervezőknek, a kivitelezők­nek, a Középületépítő Vállalat vezetőinek, munkás­kollektívájának ezért a szép, modern, minden igényt kielégítő épületért. Tisztelt Vendégeink! Éveken keresztül tíz és tízezrek kísérték figyelem­mel egy-egy új tégladarab lefektetését és várták, hogy a rajzasztalon megálmodott formák valósággá válja­nak. Voltak, akik nem bíztak ebben, a tervek megva­lósításában, de az aggodalmaskodók mellett mindig éreztük azoknak a támogatását, akik bíztak új ottho­nunk felépítésében. Ma már büszkén mondhatjuk, nekik lett igazuk. A klubház felépítése még csak egy kis része annak, ami pályaépítési programunk egészét illeti. Mégis je­lentős, mert ez az első lépés az új, korszerű sportléte­sítmény megvalósításának. Mi bízunk abban — ismer­ve támogatóink segítőkészségét, erejét —, hogy nagy tervünk, a pályaépítés teljes befejezése nem várat soká magára. Kedves Elvtársak! Egy újszülöttet mindig dicsérnek, de talán nem hangzik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy korszerűsége, kényelme, esztétikai hatása ezt a klub­házat impozánsa teszi. A ma követelményeinek min­den szempontból megfelelő épület megoldja egyesü­letünk régen vajúdó problémáját, otthont ad szakosz­tályainknak és lehetőséget nyújt a rendszeres klubélet kialakítására. Kulturált lehetőségeket biztosít a sza­badidő eltöltésére. Reméljük, hogy klubházunk nemcsak egyesüle­tünk továbbfejlődését lendíti majd előre, hanem ered­ményeinkből az egyetemes magyar sport is profitál, ami a klubérdekeken túl végső fokon a legfontosabb cél mindenki számára. Őszintén reméljük azt is, hogy versenyzőink, az FTC szurkolói és vendégei mind megtalálják itt azo­kat a lehetőségeket, amire a szocialista sportember ma joggal igényt tarthat. É gondolatok jegyében az FTC klubházát megnyi- tottnak nyilvánítom és kérem Önöket, hogy tekintsék meg új otthonunkat. (Harót János) A klubházavatón 150—160 meghívott vendég volt, akik a beszéd után megtekintették az új klubházat, falatoztak a díszes svédasztalokról. Az est záróprog­ramja egy vidám zenés műsor volt. Kemény Kázmér, az FTC egyik leglelkesebb művész szurkolója rendez­te, a műsorban felléptek: Aradszky László, Bakacsi Béla, Harangozó Teréz, Payer András, Szécsi Pál, Németh Marika, a műsorvezető pedig dr. Hegedűs János volt. A késői órákban a Fradi induló dallamai­val ért véget az egyesület életében oly fontos, törté­nelmi nap. FEBRUÁR 26. Ezen a napon érkezett haza a labdarúgócsapat furcsa túrájáról. „1 plusz 8. Vagyis egy mérkőzés és nyolc edzés. Ez a Ferencváros labdarúgócsapatának algériai túramérlege. — Sajnos nem úgy sikerült az út, ahogy szerettem volna — mesélte Csanádi Ferenc a hajnal­ban hazaérkezett csapat edzője. — Az eredeti tervek­től eltérően csak egyetlen mérkőzést játszottunk: február 18. Algír: FTC—Algéria 3 : 3 G: Albert 2, Branikovits Géczi—Novák, Páncsics, Bálint—Vépi, Juhász—Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Mucha FEBRUÁR 28. A női kézilabda BEK döntőbejutásért: FTC—HG Koppenhága 14—7. Részletek Szántó Györgynek a Népsportban megjelent hangulatos tudósításából: „Hóvihar ide, hajnali kezdés oda, jóval az előmérkő- zést megelőzően már majdnem megteltek a Játék­csarnok széksorai. Alig reggeli hét óra után már be­bocsátásra vártak mindazok, akik helyet akartak ma­guknak biztosítani a női kézilabda BEK elődöntőjén. Amikor a találkozó megkezdődött, természetesen zsúfolt volt a Játékcsarnok. Még szerencse, hogy a te­levízió jóvoltából több százezren láthatták a mérkő­zést. A 3. percben alaposan kijátszott labdamenet végén Szókéné váratlan, alsó nyesett lövése indította meg a zöld—fehér gólok során. Rendkívül fegyelme­zettek voltak ekkor az FTC játékosai. Meg is volt az eredménye, mert a 13. percben már 5 : Oát mutatott az eredményhirdető tábla. A Ferencváros elleni két büntető, majd egy gyors ellentámadás révén, 5 : 3-ra alakult az eredmény. Sterbinszky majd Takácsné remek akciói végén 7 : 3-ra fordultak. Hetedik gólját egyébként kétszeresen is megérdemelte a magyar csa­pat. Szabaddobás után Sterbinszky az időközben be­állt Nielsen kapujába talált, de a játékvezető vissza­fújta az akciót ... Öt másodperc múlva Takácsné 35

Next

/
Thumbnails
Contents