Nagy Béla: FTC napló 1967-1968
A Ferencváros a mexikói olimpiára utazó labdarúgók nélkül francia—olasz túrát bonyolított le a bajnoki szünetben. Az első mérkőzésről Fenyvesi Máté túralevelében ezeket írta: — nagyon jól játszott a csapat, végig nagy iramot diktáltunk — valósággal lerohantuk az ellenfelet. Különösen Albertnak és Rákosinak volt nagy sikere. Flóri minden megmozdulását nagy taps kísérte. OKTÓBER 7. Jurikné nyerte az asztaliteniszezők Tízek bajnokságát. A kilenc mérkőzésből hét alkalommal győzött, játszmaaránya pedig 25—10 volt. OKTÓBER 9. Bastia: FTC — Bastia 1—0 G: Katona Géczi — Horváth L, Bálint, Havasi — Me- gyesi, Fenyvesi — Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Katona. Cs: Füsi, Karába, Mezei Részlet Bánáti Rezső túrajelentéséből: — A 39. percben Katona bombájával szemben a kiválóan védő Orsatti is tehetetlen volt. Balszélsőnk óriási gólt ragasztott a felső sarokba. Az eredmény annak ellenére, hogy szinte egykapura játszottunk, már nem változott. A népes helyi szurkolótábor a levonuláskor meleg ünneplésben részesítette csapatunkat. OKTÓBER 12. Megnyitották a mexikói olimpiát! A magyar sportolók között ezúttal is számos ferencvárosi versenyző volt. Az olimpia programjának megfelelően ismertetjük sikerüket, de természetesen a gyengébb szereplést is. OKTÓBER 13. Strasbourg: FTC— Racing Strasbourg 4—2 G: Branikovits 2, Albert, Rákosi Géczi — Horváth L, Bálint, Havasi — Me- gyesi, Fenyvesi — Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Katona. Cs: Karába Ezúttal is biztos győzelmet aratott a Ferencváros. Az esős időben, sáros talajon lejátszott mérkőzésen 1—0-ra, majd 4—1- re vezetett a Fradi. Horváth, Megyesi, Albert és Rákosi játszott kiemelkedően. OKTÓBER 15. Reims: FTC — Stade Reims 1—0 G: Albert Géczi — Horváth L, Bálint, Havasi — Megyesi, Fenyvesi — Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Katona Két óriási helyzetet hagytak ki a ferencvárosiak, két helyzetet hagytak ki a franciák, két nyilvánvaló 11 -est nem adott meg a javunkra a játékvezető, két kapufát lőttünk és győztünk — 1—0-ra. OKTÓBER 19. Sarlós Gyuri társaival az olimpián is remekelt! „Ezüstérem evezésben! Ismételgetjük a mondatot, szinte beleszédülünk a boldogságba. Minden érem egyformán értékes. Kormányos nélküli négyesünk második helye ezen az olimpián mégis többet jelent, mint ezüstérem egy nagy világversenyen. Olimpián ilyent soha nem ért el magyar hajó! Kerek húsz évet kellett várni, hogy a londoni bronzérmesek (Zsitnik, Szendey, Zimonyi) után újabb érmes hajó legénységét üdvözölhessük: Melis Antalt, Csermely Józsefet, Sarlós Györgyöt és Melis Zoltánt. Sarlós György a korelnök — Rómában is szerepelt, és Csermely Józseffel már világbajnoki negyedik, sőt Európa-bajnoki ezüstérmes is volt. De bizonyára az olimpiai döntő napja lesz életük legszebb emléke. Társuk volt a sikerben, és egy emberként küzdött velük Melis Antal és Melis Zoltán. Félelmetes hírű ellenfelek között, bátor evezéssel igen nehéz körülmények között érte el négyesünk ezt a magyar evezés történetében páratlan sikert.” A Magyarország—Egyesült Államok vízilabda-mérkőzésen Steinmetz egészen kivételes formában védett. A három 4 m-es hárításával túlsegítette csapatunkat a mérkőzés legnehezebb időszakán. OKTÓBER 20. Varese: Varese — FTC 2—1 G: Szőke Géczi — Horváth L., Bálint, Havasi — Megyesi, Fenyvesi — Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi, Katona. Cs: Mezei Az első félidő változatos játékot hozott, de az olaszok 2—0-ás vezetéssel vonultak az öltözőbe. A második félidőt végigtámadtuk. Szőke bombagólján kívül azonban több „találat” nem sikerült. Jányáné a veszprémi Napló Kupával OKTÓBER 25. Hesz Mihály sikerétől volt hangos az ország. A ferencvárosi kajakozó a kajak egyes 1000 m-es számban olimpiai bajnokságot nyert! A rajt sikeres volt, az első száz méternél Hesz ott volt az élbolyban, ötszáz méternél változott a kép. Hansen állt az élre, Szapo- renko és Peterson valamivel leszakadva követte. Hesz ekkor a negyedik-ötödik helyen haladt. 800 m-nél robbantott Szaporenko, fél hajóval előzte meg Hansent és ekkor még mindig csak úgy tűnt, Hesz a 3. helyért van nagy harcban. Az utolsó 150 méteren azonban szédületes hajrába kezdett. Óriási csapásszámmal közelítette meg, majd előzte meg összes ellenfelét. 83