Nagy Béla: FTC napló 1964-1966
szolgált rá a vereségre. De a játékukból ezen a mérkőzésen hiányzott a tűz, a szervezettség, amelynek segítségével a lelkesen és néha önmagát felülmúlva játszó Győr fölé kerülhettek volna. Na, és akkor, ha a játékvezető az FTC terhére nem követ el sorozatosan komoly hibákat. . . íme a legnagyobb: „Az 50. percben Albert egy előrevágott labdát fejjel megtoldott, Németh M. óriási helyzetbe került, de bal felé kikeveredve, egy cselt csinált, közben elcsúszott és estében kapura lőtt. Az előtte fekvő Orbán — az ötös sarkán—kézzel beleütött a labdába. A játékvezető nem adott tizenegyest!" Üllői út: FTC — Győri Textil 10—8 G.: Skoumál 4, Konkoly 3, Jánya, Gulyás, Frigyesi. FTC: Szabó-lncze, Jánya, Gulyás, Frigyesi, Konkoly, Skoumál. Cs.: Lettner, Osztóik, Perner dr., Kovács. A Fradi-fiúk a 2. helyen álló győrieket óriási „kézilabda-csatában” győzték le. A második félidőben rendkívül feszültté vált a légkör. A pályán egymás után sok kirivó szabálytalanság történt, és emiatt mindkét csapatból több játékost két, illetve öt percre kiállított a bíró. Egyébként a mérkőzés után a játékvezető csak rendőri kísérettel tudott az öltözőbe vonulni! SZEPTEMBER 23. Sportuszoda: FTC — Ú. Dózsa 5—2 G.: Kásás 2, Kárpáti, Laukó, Gyarmati. A rangadó fordulópontjaként az ember- hátrányban levő FTC — Gyarmati remek egyéni akciója végén jól eltalált ívelésből szerzett góljával—4—2-re, sőt Kásás újabb góljával már 5—2-re elhúzott, amit a negyedik negyedben tartani is tudtak. SZEPTEMBER 25. Népstadion: FTC — Pécs 3—0 G.: Albert, Szőke+1 öngól. Géczi — Novák, Mátrai, Páncsics—Juhász, Szűcs — Karába, Varga, Albert, Rátkai, Szőke. Az első gólig igen kapkodó volt a játék, később a zöld-fehérek belelendültek. Mindez történt annak ellenére, hogy a Fradi — 55 percen át—sérülés miatt ismét tíz emberrel játszott. A szándékos szabálytalanságot követően kiállítás ezúttal sem történt. .. Varga látványos megoldással szerzi az egyik gólt (FTC — SBTC 5—1) A mérkőzésnek ez is egy látványos pillanata volt 87