Nagy Béla: FTC napló 1964-1966

esi, Szűcs— Rátkai, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. „A rangadón a zöld-fehér szurkolók hal­latlanul elkeseredve tárgyalták: vajon mi le­het az oka, hogy a válogatott játékosokkal teletűzdelt csatársoruk most már a második mérkőzésen nem képes bevenni az ellenfél kapuját? De a Honvéd-csatárok sem reme­keltek. így adódott, hogy az öt gól közül három 11-esből, egy rossz hazaadásból, egy pedig rövidre sikerült felszabadító rúgásból esett.” AUGUSZTUS 21. Hesz Mihály világbajnokságot nyert! A grü- naui pályán sorra születtek a magyar sike­rek, és a kajak egyes 10 000 m-es számban a mi versenyzőnk haladt át először a célvo­nalon. A Népsportban erről így tudósítottak: „Hesznek jól jött ki a rajtja, az élbolyban volt. ötezer méternél egy nyolcfőnyi alakult ki, s nagy iramban eveztek váltott vezetéssel. Hesz az utolsó ezer méterhez is előnyös helyzetben érkezett. 9500-nál már egyvo- nalban volt Briellel, akivel szemben nagy hajrá után 9800-nál egyhajónyi előnyt szer­zett, s a célig azt kéthajónyira növelte.” Pillanatkép a Vasas-kapu előtt... A teke Duna Kupát ebben az évben írták ki először. A magyar színeket képviselő FTC a II. forduló után a 2. helyen állt. A II. fordulót Budapesten, az FTC Vágóhíd utcai teke­csarnokában bonyolították le. Az itthoni eredmény ez volt: 1. Spartak Brno 5831 fa, 2. FTC 5312 fa, 3. Linz 5011 fa. Az FTC végül az összesítésben is a 2. helyen vég­zett. AUGUSZTUS 28. Népstadion: FTC — SBTC 5—1 G.: Varga 3, Albert 2 Géczi — Novák, Mátrai, Páncsics — Pere- csi, Szűcs — Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. A futballmatinén (vasárnap 11-kor volt a mérkőzés) a Fradi végre megörvendeztette híveit. A két csapat között jelentős tudásbeli különbség mutatkozott, de az eredmény ki­alakulásában közrejátszottak az SBTC ka­pusának második félidőbeli súlyos hibái is. Bár ennél a nagyszerű megoldásnál minden kapus tehetetlen lett volna: a 32. percben Karába beadását a 16-oson helyezkedő LZoTomi p1 •*>-. füfl Wm \ Páncsics kritikus helyzetben ment (Bp. Honvéd — FTC 3—2) 85

Next

/
Thumbnails
Contents