Nagy Béla: FTC napló 1964-1966

A Vasas-védők hárítanak Fenyvesi elől annak a csapatnak a birtokába kerül a szép trófea, amelyik azt kétszer elhódítja. Ez az FTC-nek sikerült. (Először 1963-ban) Csanádi Ferenc, az ifik edzője boldogan nyilatkozta a hazaérkezés után: — Nem­csak eredményeivel, hanem magatartásá­val is elismerést aratott csapatunk. A játékosok sportszerű viselkedése kifo­gástalan volt, és a pályán kitűnően megállták a helyüket, a náluk jóval időseb­bekkel szemben, mert a kiírás módot adott a 21 évesek szerepeltetésére is. Mi csak Németh Miklóssal erősítettünk, de ő sem volt túlkoros. Az olaszok jól ismerték az FTC csapatát, játékosait. Tavaly elismerőleg beszéltek az Albert-mozgású Branikovitsról, most a középhátvéd Bálint és a fedezetet játszó Vajda hívta fel figyelmüket. Utóbbi a játékmester szerepében nyújtott kiválót, az atletikusan képzett Bálint pedig helyez­kedésével, gyorsaságával vált ki a többi játékos közül. Bár a 11-esek döntöttek, mégis mindenki elismerte: megérdemelten hoztuk el a Caligaris Kupát. JÚNIUS 12. Népstadion: FTC — Bp. Honvéd 3—1 G.: Albert 2, Varga Géczi — Novák, Mátrai, Páncsics—Juhász, Szűcs — Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. A Ferencváros 2—1 után nagyszerűen hajrázott, s lendületes, folyamatos csa­patjátékával ekkor ellenfele fölé kerekedett. Ez újabb gólban is megnyilvánult: Albert— Varga—Albert összjáték után a védők gyű­rűjéből kirobbanó Albert röviden maga elé tette a labdát, estében 11 m-ről laposan, védhetetlenül a bal sarokba vágta. A tavaszi idényt a Ferencváros a 2. helyen zárta. A kajak-kenu Bp. bajnokságon sikerrel sze­repeltek versenyzőink, k—1 1000 m: Hesz Mihály, k—1 500 m: Szente András, k—2 1000 m: Szente—Mészáros, k—1 4x500- as váltó: 1. FTC (Szente, Csizmadia, Mé­száros, Endreffy), c—1 500 m: Soltész Árpád, c—2 500 m: Gyűrű—Soltész. 14 sportegyesület mintegy 100 versenyzője gyűlt össze Siófokon a harmadízben meg­rendezett Sió Kupa asztalitenisz-versenyen. Az FTC csapata szerezte a legtöbb pontot, és ezzel a Sió Kupát. Női egyes: 1. Jurikné, női páros: Jurikné, Makiári, vegyespáros: Jurikné, Papp (Aknamélyítő). 76

Next

/
Thumbnails
Contents