Nagy Béla: FTC napló 1962-1963
A ferencvárosi kajak*lkerek f« részesei: Qranek István edzőnk és . .. as 1963 Egy alkalommal Szőcs fejesét Novák a gólvonalról mentette." All. félidőben Fenyvesi II és Albert góljai után a bányászcsapat teljesen feladta a küzdelmet. Egy újonc is be- mutakozott az FTC csapatában: Pán- csics Miklós ekkor szerepelt először bajnoki mérkőzésen! * * * Szegeden a Torontói téri uszodában az OSN keretében nemzetközi úszóversenyt rendeztek. Bállá Mária a 200 m-es hátúszásban megjavította az országos csúcsot: 2:35,7. A Fradi versenyzői közül még Egerváry és Csikány győzött. AUGUSZTUS 25. Népstadion: FTC—MTK 0 : 0 Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki—Vile- zsál, Perecsi-Fenyvesi II, Rátkai, Albert, Rákosi, Fenyvesi FTC rohammal kezdődött a rangadó. A 9. percben majdnem megszerezte a vezetést a zöld—fehér csapat. A jobb oldalról Novák ívelt be egy szabadrúgást, a ravaszul csavart labdára Albert kiugrott, fejese a felső lécről levágódott a földre. Kainer játékvezető először középre mutatott, aztán, mivel a partjelző nem jelzett, ő is továbbot intett. Ezután változatlanul az FTC maradt fölényben. Szünet után is a közönség hangorkánjától támogatott Ferencváros kezdett lendületesebben. Ezután a 75 ezres nézősereg egy-egy nagy kihagyott helyzet után (Fenyvesi II, Sándor) méltatlankodott. A 73. percben adódott a mérkőzés legnagyobb gólhelyzete. Albert mintaszerűen szöktette a 16-oson belül Rákosit, de az összekötő nem tudta átvenni a labdát, forgolódott, kivárt és közben szerelték. Végig az FTC támadott többet és helyzetei alapján közelebb állt a győzelemhez. AUGUSZTUS 28. Népstadion: FTC—Vasas 2 :2 G: Albert 2 Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki—Vilezsál, Perecsi—Kökény, Fenyvesi II, Albert, Galambos, Fenyvesi A jó labdarúgó-időben lefolyt mérkőzésen a hatalmas nézősereg különösen szünet után lendületes, izgalmas mérkőzést, s jó játékot láthatott. All. félidőben a kezdeti Vasas támadások után úgy látszott, hogy nem fogja bírni az FTC védelme. Mégis két perc és Albert kitűnő helyzetfelismerése elég volt ahhoz, hogy a zöld-fehérek kétgólos előnyt szerezzenek. Ezután azonban fokozatosan lankadtak a zöld-fehérek, a piroskékek pedig erősíteni tudtak és végül is a nagyszerű küzdelem igazságos döntetlennel végződött, bár gólhelyzetei alapján ezúttal a Vasas állt közelebb a győzelemhez. SZEPTEMBER 1. Debrecen: FTC-DVSC 5 : 1 G: Albert 2, Rákosi 2, Fenyvesi 11 Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki—Vile- zsál, Perecsi—Fenyvesi II, Galambos, Albert, Rákosi, Fenyvesi A bajnokcsapat tetszetős szép játékkal biztosan nyert a tartalékos Debrecen ellen. Csak tíz percig volt küzdelem, a hazaiak védelme ezután nem tudott ellenállni a ferencvárosiak rohamainak. A minden csapatrészében jobb Ferencváros az idény egyik kiemelkedő játékával magabiztos győzelmet aratott. A mezőny két legjobbja Albert és Rákosi sokszor kereste egymást jó labdákkal, íme két gól, amely összjátékukból született: „A 64. percben Rákosi kicselezte Oláht és Somodit. Albert elé gurított, aki elfektette a kifutó Jakabot és az üres kapuba lőtt, 4 : 0. A 76. percben Albert fejelte hátra a labdát Rákosinak, aki tíz méterről laposan lőtt a kapu bal oldalába Jakab hasa alatt a hálóba." * * * Porto Alegrében az Universiade 4 X 100 m-es női vegyesúszó váltójában magyar siker született. A váltó három ferencvárosi tagja Bállá, Egerváry, Madarász — továbbá Korányi — új Universiade csúcscsal (4:52,6) győzött.