Nagy Béla: FTC napló 1955-1959

1958. március 30. A kerékpárosok a rákoscsabai körpályán megrendezték az idény első ver­senyét. A 100 km-es országúti versenyben az utolsó körben a négy főnyi él­csoport hatalmas hajrát vágott ki és ebben a hajrában Albertnek centiméte­rekkel sikerült megverni Aranyit. Az idény első versenye tehát ferencvárosi si­kert hozott, Albert jó teljesítménnyel 2ó 45; 44-es idővel győzött. „A tavaszi sportidény igen gazdagnak ígérkezik s a televízió igyekszik lépést tartani az eseményekkel. — Részletes tervet dolgoztunk ki — tájékoztatott Radnai János, a te­levízió sportrovatának vezetője. — Igyekszünk minél jobban kielégíteni az igényeket és érdekes, változatos műsorral szórakoztatni a televízió-tulajdo­nosokat. Őszintén meg kell azonban mondanom, hogy egyenlőre teljesen tökéletes közvetítéseket ne várjanak tőlünk. Azt tapasztaltuk eddigi munkánk során, hogy a közönség túlságosan nagy igényeket támaszt. Figyelembe kell venni, hogy a Magyar Televízió még gyerekcipőben jár. Mi magunk is me­netközben tanulunk, fejlődünk, oldjuk meg a felmerülő problémákat. Egy se­reg műszaki nehézség is akadályozza még munkánkat, s ez hozza magával, hogy tulajdonképpen a nyilvánosság előtt kísérletezünk. Ezért kérjük a közön­séget, hogy az esetleges hibákért ne követelje a fejünket. Mi mindent elkö­vetünk, hogy a lehető legérdekesebb, legszínvonalasabb sportműsorral szol­gálhassunk." Néhány nap múlva az FTC—Bp. Honvéd mérkőzés is képernyőre került. Ez volt az első eset, hogy Fradi meccset közvetített a televízió. Egyébként a Telesport műsornak is ezekben a hetekben volt a premierje... április 3. FTC—Bp. Honvéd 1:0. A nagy érdeklődéssel várt találkozóra 60 ezer szurkoló váltott jegyet a Népstadionban. A mérkőzés egyetlen gólja az I. félidő végén született meg: „A 42. percben Koíász kihagyott nagy helyzete után Friedmanszky a Honvéd 16-osán harcolt Soltiékkal. A Ferencváros középcsatára lett a győztes, jobb­ra perdítette a labdát és Dálnoki II. mintegy 13 méterről, nagy erővel véd- hetetlenül a jobb alsó sarokba bombázott, 1:0! A heves, küzdelmes rangadón mindkét csapatnak voltak még helyzetei, sőt a Honvéd a játékvezető jóvoltából „elesett” egy vitathatatlan 11-es le­hetőségétől is... április 7. FTC—Linzer ASK 5:3. A Húsvéti-torna linzi mérkőzésén már a félidőben kialakult a végered­mény. A 85. percben Szigeti tizenegyesét az osztrák kapus kivédte. A tornát a Dózsa nyerte, az FTC a 3. helyen végzett. május 4. A Millenárison a 48 körös nemzetközi pontversenyt az FTC-hez igazolt válogatott sportoló Schillerwein István nyerte. május 6. „A magyar sportélet egyik fontos szerve, az 1896-ban alakult Magyar Olimpiai Bizottság kedden újjáalakuló közgyűlést tartott. A szokás szerint minden olimpia után újjáalakulnak a nemzeti olimpiai bizottságok s ennek a 79

Next

/
Thumbnails
Contents