Nagy Béla: FTC napló 1950-1954
1:0-as svéd, majd 2:1-es magyar vezetés után alakult ki a döntetlen. Egyébként 0:0-nál Puskás a kapu mellé lőtt egy tizenegyest! Az akadozó játék, a sok kihagyott helyzet után így értékelték a látottakat: „Az a legfontosabb, hogy ennek a kellemetlen, váratlan döntetlennek minden tanulságát levonjuk és ott hasznosítsuk, ahol erre igen nagy szükség lesz: november 25-én a Vembley stadionban." 1953. november 25., London MAGYARORSZÁG—ANGLIA 6:3 Góllövő: Hidegkúti 3, Puskás 2, Bozsik. Grosics (Honvéd) — Buzánszky (Dorog), Lóránt (Honvéd), Lantos (V. Lobogó) — Bozsik (Honvéd), Zakariás (V. Lobogó) — Budai (Honvéd), Kocsis (Honvéd), Hidegkúti (V. Lobogó), Puskás (Honvéd), Czibor (Honvéd). Csere: Gellér (V. Lobogó). Az „évszázad mérkőzése”! Hányszor beszéltek azóta erről a találkozóról, hányszor láttuk a szebbnéi-szebb gólokat a korabeli filmtudósítás segítségével. Hanglemezről hányszor, de hányszor hallhattuk Szepesi örömbe csukló hangján hatszor, hogy gól! gól! Költemények és köszöntők készültek akkor erre az alkalomra, amelyet szinte az egész ország hetekig ünnepelt. A mérkőzés eseményeit oly sokszor felidézték már,-hogy az méltán közismert. Talán kevesebben ismerik Feleki László: Kilencven perc! című könyvét, amely ezt a mérkőzést, előzményeivel, epizódjaival örökítette meg. A mindössze 5000 példányban megjelent könyvet szinte órák alatt elkapkodták és járt kézről kézre az „évszázad mérkőzésének” története. Ebből a könyvből idézzük azt a részt, amely a találkozó utáni közvetlen pillanatokat rögzítette. „Itt vagyunk hát a Wembley-stadion öltözőjében, néhány perccel a mérkőzés befejezése után, az öröm első megnyilvánulásai után, az első gratulációk, a tapsvihar után. Most minden csendben oldódik fel. A megfeszített húr elernyedt. Puskás nekitámaszkodik a falnak, s mélyeket lélegzik. Hidegkúti nagyot nyújtózik, mintha álomból ébredne fel. A legtöbben leülnek a padra, de nem nyúlnak semmihez, nem húzzák le a cipőjüket, nem indulnak még a fürdőszoba felé. Csak ülnek, nagyokat lélegzenek. Senki sem szól egy szót sem. Ezt a nagy boldogságot nem lehet kifejezni. Nem is fejezik ki. A legszebb szavaknál is többet mond ez a hallgatás. Kilencven perc kavargása csitult el. Pihennek a győztes harcosok. Odahaza zeng a levegő az örömújjongás viharától. A 6:3 hősei hallgatnak. Mintha még mindig nem fogták volna fel teljesen, hogy mi történt. Győztek, megverték az angol válogatott csapatot, megtörték Anglia kilencven éves otthoni veretlenségét. Ehhez gratuláltak a sportszerű angol játékosok. A mérkőzés után mindegyik megtalálta a maga emberét: Ramsey Czibornak gratulált, Mortensen Lórántnak, Dickinson Kocsisnak, Taylor Zakariásnak. .. Csak Matthews ment el leverten Lantos mellett, s ballagott, szinte megöregedve az öltöző felé. A végsőkig feszült idegek zavartalanul pihennek az elernyedés csöndjében. Zakariás hangja alig hallható: Hogy ezt is megértük! Ez a néhány, meghatottságtól remegő szó nem zavarja, inkább még jobban kiélezi a csendet. A gondolatok messze járhatnak, a múltba is, a jövőbe is. Mennyi győzelem áll már mögöttük, s hány feladat vár még rájuk! Hosszú még az 109
