Nagy Béla: FTC napló 1950-1954

1952 képviselőinek, akik a menet élén megindulnak vele, A közönség ütemes taps­sal kíséri a menetet és ez a taps viharossá fokozódik, miközben a felvonulás utolsó tagja is eltűnik a feljáróban. Ezzel befejeződtek az XV. olimpiai já­tékok. Büszkék vagyunk arra, hogy minden eddiginél nagyobb dicsőséget és megbecsülést szerzett ez az olimpia a mi hazánknak is." ★ ★ ★ Egyesületünk versenyzői is döntő módon hozzájárultak a helsinki siker­hez. íme a dicsőségtábla: Szilvási Miklós és Szőke Kató aranyérmesek egyéni számokban! Olimpiai bajnok csapattagok: Dalnoki Jenő, Fábián Dezső, Kárpáti György, Szittya Károly. Úszóváltók tagjaként pedig Novák Éva, Novák Ilona és Szőke Kató volt aranyérmes. Novák Éva még két ezüst­érmet is nyert! Érdekes, hogy a magyar csapat 16 bronzérme közül tőlünk senki sem „segített be". Két helyezettünk viszont pontot hozott: Killermann Klára (4. hely) és Csordás György (5. hely). Csordás egyébként a 400 m-es gyorsúszás döntőjébe bekerült, de ott a váltóra való tekintettel nem indult. Hunyadfi Magda a 100 m-es hátúszás előfutamában, Novák Ilona a 100 m-es gyorsúszás elődöntőjében esett ki. Evezőseink pedig a nyolcasok reményfutamában nem jutottak tovább. Erdei János ökölvívónk nagyszerűen kezdett, de a 3. fordulóban kiesett. „Erdeivel kapcsolatban az ökölvívó küzdelmek során sok vita folyt arról, hogy megnyerte a mérkőzését a csehszlovák Zachara ellen és lepontozása igaz­ságtalan volt. Kétségtelen, hogy Erdei hatalmas lelkesedéssel harcolt és az is, hogy rengeteget támadott, sokkal többet ütött, mint ellenfele. Ütéseinek nagyrésze azonban nem volt pontos és nem is volt egészen szabályos. Az ilyen ütéseket pedig a pontozóknak nem szabad figyelembe- venniök. Erdei így a későbbi olimpiai bajnoktól kapott ki, igen kis különb­séggel. A sokszoros magyar bajnok és válogatott mindenesetre jól meg­állta a helyét." A szép helytállás után a magyar olimpiai csapatot ünnepélyesen fogad­ták Budapesten. Prágáig repülővel, onnan külön erre az alkalomra Buda­pestről küldött, feldíszített vonattal tértek haza az olimpiások. Az „arany­vonatot" megszámlálhatatlanul sokan várták a Nyugati-pályaudvarnál. Az ünnepi beszédek után az olimpiai csapat tagjait díszmenetben vitték végig Budapest főútvonalain, hogy mindenki köszönthesse a helsinki olimpián oly sok dicsőséget szerző sportolókat. augusztus 10. „Vasárnap délelőtt az élelmezésipari dolgozók szakszervezetének II. küldöttközgyűlésén megjelentek a Bp. Kinizsi olimpiásai is. Nagy taps fo­gadta a terembe belépő versenyzők csoportját, s különösen kijutott az ün­neplésből az olimpiai bajnokoknak. Az olimpiások nevében Novák Ilona üdvözölte a küldött-közgyűlést.” augusztus 24. Két csapatunk őszi rajtja ekkor volt. A vízilabdázók (Honvéd—Kinizsi 3:1) és a labdarúgók (Győri Vasas—Kinizsi 3:0) is vereséggel kezdtek ... 42

Next

/
Thumbnails
Contents