Nagy Béla: FTC napló 1950-1954

1952 így volt ez például labdarúgásban és vízilabdában is. Az idő rövidsége miatt ezek a tornák nem feleződtek be, de bizonyára hasznosak voltak az összeszoktatás szempontjából. A vízilabda Olimpiai Kupában az utolsó előtti fordulóig játszottak. A Kinizsi a 9. helyen végzett. Hja, a legjobbak a vá­logatottban játszottak. június 1. Az Esti Budapest nevű napilap villanyfényes mérkőzést hirdetett a La­torca utcában. A Kinizsi és a Vasas labdarúgói a Béke Kupáért mérkőztek. A találkozón mindössze egy gól született: a 75. percben Csoknyai az ötösön megszerzett egy labdát és azt a jobb felső sarokba lőtte. A Béke Kupa így az Üllői útra került. ★ ★ ★ A Szalai Imre vándordíját ebben az évben a Honvéd birkózói nyerték. Egyesületünkből Kinizsi Rudolf nyert váltósúlyban, Riheczky Rezső pedig má­sodik volt a nehézsúlyban. Ugyanitt Mángó harmadik és légsúlyban Móni szintén harmadik volt. június 8. A kispályás férfi kézilabdázók vereséggel fejezték be a csoportmérkő­zéseket (Beloiannisz—Kinizsi 12:7). Nem jutottak az országos döntőbe sem, mivel a Kinizsi csoportjában csak a 9. helyen végzett. A bajnokság króni­kájához tartozik a kis- és nagypálya közötti rendszertelen állapot miatt kialakult furcsa helyzet: „Egy nap alatt két bajnoki mérkőzést is játszatnak egy-egy játékossal, sőt az is előfordul, hogy például a kispályán sorrakerülő mérkőzésről fél­időben, autóval viszik a nagypálya-mérkőzésre a játékosokat, ha azt látják, hogy a kispálya-mérkőzés első félidejében már bebiztosították a győzelmet. Olyan szabályt kell hozni, hogy egy játékos, ugyanabban a fordulóban, csak egy mérkőzésen játszhat." A női csapat jobban szerepelt, hiszen 4. helyével az országos bajnokság elődöntőjébe jutott. Miskolcon is folytatódott a sikersorozat és csapatunk végül az országos döntőbe jutott. június 21. A tenisz CSB utolsó tavaszi mérkőzésén férfi csapatunk 7:2-re győzött a 3p. Petőfi ellen, és ezzel a 4. helyen zárták az idényt. június 29. A női kézilabdacsapat az országos döntőben a 4. helyen végzett. A sikernek számító helyezés ellenére a klub vezetősége úgy döntött, hogy 1953-tól csak nagypályán indítja a női csapatot. Ettől az időtől kezdve csak a nagypályás bajnokságban találjuk a Kinizsi-, majd FTC-lányokat. Egészen 1960-ig... Ekkor új fejezet kezdődött a kispályás bajnokságok történetében: a ran­gos, nagy sportértékű korszak. 37

Next

/
Thumbnails
Contents