Nagy Béla: FTC napló 1950-1954

1952 fanuár 6. „Vasárnap este hangos éljenzés törte meg a Városliget csendjét. Ismét megtelt a Műjégpálya lelátója az 1952. évi országos jégkorongbajnokság megnyitója alkalmából. Este nyolc órakor a sportinduló hangjaira a bajnok­ságban résztvevő hat csapat bevonult a játéktérre. Elől Ádám András, a Bp. Kinizsi játékosa hozta a zászlót. A csapatok felsorakoztak a lelátóval szem­ben, majd Margó György és Bán József a tavalyi bajnok Bp. Kinizsi két já­tékosa felvonta a bajnokság zászlaját. Az ünnepség után a csapatok elvonultak, csak a Bp. Kinizsi és Bp. Szikra játékosai maradtak a pályán, hogy megvívják az 1952. évi bajnokság első mérkőzését." Bp. Kinizsi—Bp. Szikra 9:1 A bajnokság első gólját Rajkai ütötte és különsen az első és utolsó harmadban játszott nagyszerűen a Kinizsi. A Szikra egyetlen gólját bünte­tőből szerezte... január 14. Az új év első bajnoki címét jégtánckettősünk nyerte! „Az I. osztályban három egyenlő tudású pár szép küzdelmét láthattuk. Mind a Tóth-házaspár, mind a Parádi-házaspár, mind pedig a Madarász­házaspár igen tartalmas és szépen kivitelezett táncot mutatott be, egészen hajszálnyi különbséggel dőlt el közöttük a bajnokság kérdése:1' 1. Tóth-házaspár (Bp. Kinizsi) 2. Madarász-házaspár (Csepeli V.) 3. Parádi-házaspár (Bp. Postás) Tóth Endre így nyilatkozott a verseny után: — Rendkívül nagy küzdelem folyt a bajnoki címért. Ilyen nagy küzdelemre nem is igen emlékszem. Mi annak köszönhetjük a bajnokságot, hogy pil­lanatnyilag nekünk jött ki legjobban a lépés. január 15. Bp. Kinizsi—Bp. Vörös Meteor 4:3 „Mintegy 4 ezer néző előtt játszották le a jégkorong Béke Kupa máso­dik és harmadik helyét eldöntő találkozót. Szép és nagyiramú játékban a Kinizsi szerezte meg a győzelmet és ezzel a Béke Kupában a második he­lyet. A győztes csapatban Grozdik jól védett, Margó volt a hátvédsor leg­jobbja. A csatárok közül Hárai és Szende I. játszott igen jól, de Rajkai és Rancz is átlagon felüli teljesítményt nyújtott." január 20. A kézilabda terembajnokságban szereplő Kinizsi 8:2-re győzött az Épí­tők ellen. Különösen Csontos volt eredményes, 6 gólt dobott! A Kinizsi egyébként közel 50 %-os teljesítményével a 6. helyen végzett a terembaj­nokságban. január 27. Az egész éves bajnoki rendszernek megfelelően labdarúgásban az át­igazolások ekkor voltak. Az „új fiúk”: Bircsák (Bp. Postás), Szattler (Szikra Gázművek), Szirovicza (Orosháza), Grozdics (Orosháza). Az edző személye is megváltozott: Deák Ferenc vezetésével készült a gárda. \ 35

Next

/
Thumbnails
Contents