Nagy Béla: FTC napló 1950-1954
„A 110. percben szerezzük meg a vezető gólunkat. Hidegkúti szépen szökteti Budait, jobb szélsőnk gyönyörűen elfut, az alapvonaltól a kaputól mintegy 5 méterre várakozó Kocsishoz ível, Kocsis felugrik és szép fejessel küldi a labdát a bal alsó sarokba, 3:2! A 117. percben újabb gólt érünk el. Középen futó támadás után Hidegkúti ível előre az uruguayi kaputól mintegy 6 méterre a balösszekötő helyén álló Kocsishoz és Kocsis élesen a bal alsó sarokba fejel, 4:2-re vezetünk! A 120. percben Hidegkúti fölélövése után ér véget a hallatlanul izgalmas, nehéz mérkőzés. Nagyon szép jelenet következik most: az uruguayi játékosok egymás után üdvözlik a győztes magyar csapat tagjait, s többen közülük a magyar játékosokkal összeölelkezve hagyják el a játékteret." A nézőtéren már nem mindenki tudta elviselni a vereséget. Amikor a mieink már 4:2-re vezettek, hordágyon egy uruguayi szurkolót vittek el a lelátó előtt, aki sápadtan feküdt és a csuklóján hatalmas fehér kötés volt látható. A negyedik magyar gól után bánatában felvágta az ütőerét... 1954. július 4., Bern NY. NÉMETORSZÁG—MAGYARORSZÁG 3:2. VB DÖNTŐ! Góllövő: Puskás, Czibor. Grosics (Honvéd) — Buzánszky (Dorog), Lóránt (Honvéd), Lantos (V. Lobogó) — Bozsik (Honvéd), Zakariás (V. Lobogó) — Czibor (Honvéd), Kocsis (Honvéd), Hidegkúti (V. Lobogó), Puskás (Honvéd), Tóth (Dózsa). Négy éve — 32 mérkőzésen át! — veretlen volt a magyar válogatott! A 33. mérkőzésen nem sikerült a veretlenséget megőrizni. Sajnos ez éppen a VB döntő volt... „Közepes színvonalú mérkőzés volt és a magyar csapat eddigi leggyengébb játékát nyújtotta. A két, hatalmas idegfeszültséget, testi megerőltetést igénylő — tulajdonképpeni két előrehozott döntőnek nevezhető — mérkőzés megnyerése után a csapaton a fáradtság jelei mutatkoztak. Kétségtelen az is, hogy játékosaink, talán nem is egészen tudatosan, de úgy vélhették, hogy ez nem a legerősebb ellenfelük ezen a tornán. Mindenesetre a pályán 2:0 után mintha azt hitték volna, hogy íme megindult a gólok özöne és biztos a győzelem. Voltak olyan mozzanatok is, amelyeket úgy is kifejezhetnénk, ha akarnánk, hogy a magyar csapatnak balszerencséje volt. Ez alatt azt értjük, hogy kapufát lőttek, a kapus kezébe lőtték a labdát és a német kapus — aki egyáltalán nem tartozott a jóképességű kapusok közé, ezen a tornán — most ragyogóan játszott és biztos góloknak látszó lövéseket védett. Mégis helytelen lenne a balszerencse számlájára írni ezt a vereséget. Más mérkőzésen sem rúgott be minden helyzetet a csapat, mégis meg tudta szerezni a győzelemhez szükséges gólokat. A csodálatos sikersorozatnak a végére jutottunk el a világbajnokság döntőjében. Négyéves veretlenségi sorozatunk szakadt meg akkor, amikor a győzelemre a legnagyobb szükség lett volna és amikor a győzelmi esélyeink sokkal nagyobbak voltak, mint az elmúlt négy esztendő alatt nem egy mérkőzésen. Helytelen lenne megvonni ezek után a csapattól azt a szeretetet, amit kivívott magának a négyesztendös diadalút során. A sportban el kell viselnünk a vereséget is, mégha fájdalmas is." Az 1954-es VB mérkőzéseinek felidézését Jules Rimet szavaival zárjuk: — örülök, hogy 24 éves elnöki működésem ilyen szép. sportszerű küzdelemmel fejeződött be. A magyar labdarúgók igazi sportemberként viselték et a vereséget. 113
