Nagy Béla: FTC napló 1945-1949

1947 rencvárosnak. Nem vitás, hogy megérdemelte a győzelmet, sőt egy kis sze­rencsével nagyobb arányban is győzhetett volna.” március 23. FTC—DVSC 3:2 A Fradi a 80 percen át 10 emberrel látszó debreceniek ellen már 3:0- ra vezetett. A végén a zöld-fehérek éppen, hogy csak győztek ... Ez volt a 16. olyan mérkőzése a Fradinak, ahol az első félidőben nem kapott gólt! A Ferencváros 19 bajnoki találkozón összesen csak 16 gólt kapott! április 1. „Minden tekintetben jól sikerült az FTC autós és motoros csillagtúrája. A korai idénykezdés ellenére rengeteg résztvevő, sok jó teljesítmény és jó rendezés jellemezte a csillagtúrát. A Lender Sándor emlékére kiírt csillag­túra általában az FTC versenyzők győzelmét hozta: Gutschy, Nagy, Szeift, Mészáros, Móczár és Flórák győzelmén kívül azonban dicséretet érdemel a csepeli Fejér teljesítménye is. Érdekes és ritka bravúrt hajtott végre Körmendy László, az MTE kitű­nő motorversenyzője. Motorral indult, de körülbelül a félúton motordefek- tet szenvedett. Flazatelefonált az autójáért, s amikor az autó megérkezett, azzal folytatta a versenyt. Még így is az elért időn belül ért a célba, de teljesítménye a „váltott lovak" miatt nem számíthatott be a versenybe.” április 7. FTC—Rapid 5:2 A 17. percben Musil szögletet vét. Gyetvai íveli a labdát és az elbá­mészkodó védelem mellett az előrefutó Csanádi befejeli. A II. félidő Sárosi dr. két fölélövésével kezdődik. A 6. percben Gyetvai szögletére Csanádi is­mét előrehúzódik és a jól ívelt berúgásra Csanádi felugrik és fejéről a há­lóba száll a labda.” A két Csanádi gólt még kiegyenlítette a Rapid, utána azonban már csak a bécsiek kaptak gólokat. Az FTC öngóllal 3:2-re vezetett, majd két Sárosi gól következett: „A 36. percben Lakat pompás labdát ad Sárosi dr.- nak, az összekötő jobb lábbal leveszi, átteszi a bal lábára és a 16-os sar­káról, nehéz szögből, ritkán látott szép lövéssel lő a háló sarkába. Egy perc sem telik el, Gyetvai labdája újra Sárosihoz kerül és bár hárman is szorongatják, Sárosi meg tud fordulni és félig a földön fekve 8 méterről a háló jobb alsó sarkába vágja a labdát. Az utolsó percekben is a Ferencvá­ros rohamoz, de az eredmény már nem változik. A mérkőzés után a két csapat felsorakozott a salakpályán. Dinnyés Lajos honvédelmi miniszter átadta a győztes Ferencvárosnak a húsvéti ser­leget és a második helyezett MTK-nak az érmeket." április 12, Hosszabb szenvedés után meghalt Kemenesy Sándor, a Ferencváros volt vezetője. Már több, mint tíz éve súlyos gyomorbetegsége volt. Kétszer is vérátömlesztéssel igyekeztek megmenteni az életét — mindkét ízben a fia adta a vért —, de ez sem segített rajta. Temetésén az FTC tagjai, a játékosok és a népes szurkológárda bú­csúzott az egykori ferencvárosi vezetőtől. 45

Next

/
Thumbnails
Contents