Nagy Béla: FTC napló 1938-1944

1938.

Humorista volt, de a sportot nagyon komolyan csinálta. A sportot a Ferencvároson keresztül szerette meg, s a zöld-fehéreknek sok-sok lelkes híve közt is egyike volt a leglelkesebbeknek. Irodalmi fél vagy balsikerek felett könnyű szívvel, tréfával tért napirendre. A Ferencváros fél- vagy balsikereit a szívére vette.

Tehetsége csodálatos bőséggel áradt. Nagyon termékeny író volt, s barátait is újra és újra elképesztette új ötleteivel.

Humorista volt, de akkor örült igazán, amikor komolyat írhatott. Elhatározta, hogy sportriport-sorozatot ír a Felvidék városairól. Nem ismerte a Felvidéket, mert Orsován született, de most mégis olyan rajongással, olyan lelkesen készült erre a felfedező útra, mintha hazamenne. Kiskocsiján, amelynek annyira örült, hiszen kevés beteljesedett álmainak egyike volt, csütörtökön reggel vágott neki a felvidéki útnak. Felesége kíséretében. Tíz cikket akart írni tíz városról, személyes tapasztalatai alapján. Egy ostoba fa útját állta Aszlányi Károly cikksorozatának.

A Nemzeti Sportnak a baleset színterére kiküldött tudósítója a következőket telefonálta a katasztrófáról: Kilenc óra körül történt a szerencsétlenség Dorog előtt körülbelül másfél kilométerrel. Itt a szerencsétlenség előtt egy motorkerékpáros belecsúszott az árokba. A csendőrség feltevése szerint Aszlányi észrevette a motorkerékpárost és hirtelen fékezett, valószínűleg meg akart állni. Az út síkos volt, lejt is egy kicsit és Aszlányi gyorsan is ment. A kocsi megcsúszhatott és nekiszaladt egy fának... Aszlányi azonnal meghalt. Nem volt a testén semmi sérülés, csak a fején egy ütés. Ügy látszik, hogy koponyaalapi törést szenvedett. Az odaérkező orvos Aszlányinét elsősegélyben részesítette. Megállapította, hogy Aszlá- nyinénak a bal karja eltört, és ezen kívül is súlyos állapotban van. Felszállították a Szent István kórházba. Aszlányit a dorogi kórházba vitték, de ott is megállapították, hogy már nincs segítség.

(Nemzeti Sport)

EMLÉKEZÜNK...

Nem igaz! Nem lehet igaz! — ez villan át minden félpercben az agyamon. Valami tévedés történt uraim. Hiszen még szerdán este, későn este itt a szerkesztőségben együtt voltunk. Ugrattuk egymást.

Aztán ő elköszönt, felhajtotta kabátjának gallérját, szemébe húzta kalapját és elindult lefelé. Az autóhoz. Az előszobában még eszébe jutott egy utolsó „húzás”. Jókedvűen kiáltotta felém, csak úgy harsogott a szerkesztőség.

És milyen halálos csend volt itt csütörtökön délután, amikor benyitottam az ajtón és az altiszt ezt mondta:

— Aszlányi úr meghalt!

★ ★ ★

Éppen három éve, hogy a Sporthírlap munkatársa lett. Aszlányi elmorogta a nevét, majd kijelentette, hogy sportújságíró szeretne lenni. Az aranyos, kedves fiú hamarosan megkedveltette magát mindenkivel. Mindjárt az első héten elsőoldalas cikket írt: a Mátrában üdülő Sárosi dr.-ral, régi barátjával beszélt. Persze a Ferencvárosról.

Talán még sohasem volt ilyen lelkes híve a Ferencvárosnak. Legszívesebben minden percét a zöld-fehérekkel töltötte volna. Esőben, hóban, kánikulában szurkolt a Ferencvárosnak, kabalából az ellenfél kapujánál.

36