Nagy Béla: FTC napló 1931-1933
1933. EVEZÉS Igaz, meghitt, harmonikus baráti együttes, melegszívű, áldozatkész vezetők gondosan ápolt bajtársi szellem és mindezek jegyében kialakult légkörrel telített és tökéletesen felszerelt klubház: az az FTC evezősszakosztálya. A július 8—9-én tartott nemzetközi nagyregattán Szabó Gyula az újonc skiffversenyben győzött, a magyar regattán pedig a 3. helyen végzett. Az augusztus 6-án tartott magyar evezősbajnokság keretében lefutott csepeli díjban Oláh Andor tagtársunk hat induló közül a harmadik helyen végzett. A leghosszabb túra jutalmazására kitűzött Csécsy Andor emlékverseny díját Salgó István és Szüsz Artur nyerték, akik szeptember 8—11-ig Bécsből Budapestre eveztek. Fel kell jegyeznünk még egy 10 éves évfordulót is. Tíz esztendővel ezelőtt választotta az evezős osztály ügyvezető elnökének Szarnék Zsig- mondot, aki a tíz hosszú év alatt töretlen lelkesedéssel, teljes odaadással és hozzáértéssel végezte áldozatos munkáját. Az osztály tagjai az évforduló alkalmából márványba vésték szerető elnökük portréját és azt egy ünnepi klubvacsorán szeretettel átadták. GYEPLABDA—JÉGKORONG A kizárólag fiatal sportolókból álló hockey szakosztályunk úgy a gyep, mint a jéghockey sportot az elmúlt évben is a legteljesebb dicséretet kiérdemelten űzte. Gyeplabda csapatunk egyik évről a másikra óriási fejlődésen ment át. Míg 1932-ben egészen alárendelt szerepet játszott, 1933-ban már az elsők között vezérkedik és az egész bajnoki mezőny egyik legerősebb együttesét alkotja. Jéghockey csapatunk hazai bajnokság hiányában csak külföldön szerepelt, s ha lehet még szebben, eredményesebben hordozta végig a külföldi jegeken a zöld-fehér lobogót, mint az előző években, pedig betegség miatt csaknem az egész évadban nélkülözni volt kénytelen Gergely l-et és Flubertet. A legkiválóbb teljesítményeket Flircsák és Gergely II. mutatták az év folyamán, akik minden alkalommal tagjai voltak a magyar válogatott csapatnak. Hircsák a kanadaiak ellen elért döntetlennél és a világbajnoki tornán bizonyította be, hogy Európa legjobb kapusa. KERÉKPÁR A klub kerékpárszakosztálya egy lassú, de folytonos visszaesés útjára sodródott. Egyre csökkenő anyagi erőforrásaink arra kényszerítették a klubot, hogy a kerékpárszakosztály költségvetését is mind szűkebb keretek közé szorítsa. Az FTC kerékpárosok főként pályaversenyeken indultak. Itt szép sikerrel szerepeltek Győrffy Imre, Koszmály Miklós, Boneth János és Boneth Pál. Győrffy megkísérelte az országúti versenyzést is, noha az ő igazi talaja a pálya betonja. Magyarország 1933. évi 100 km-es országúti bajnokságában mégis sikerült a 3. helyet kivívnia. 92