Nagy Béla: FTC napló 1931-1933

1933. január 1. Ferencváros—Racing Paris 2:2 Az új év első Fradi-góljának története: a 6. percben a kitűnően játszó Bukovi jó labdát ad Sárosi elé, aki azt Takács ll-höz továbbítja. A kis Ta­kács felismeri a helyzetet és szokásához híven ki is használja. A franciák (ebben a csapatban játszott Berkessy is) még télidéig egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték! Negyed órával a befejezés előtt Takács II. fe­jesgólja állította be a végeredményt. január 4. A labdarúgó-csapat tovább folytatta portyáját és Hollandiában mér­kőzött: mindkét találkozót 5:0-ra nyerte! Ugyancsak kapott gól nélkül győzött a jégkorong-csapat Miesbachban. Gergely és Sárai góljaival 2:0-ás zöld-fehér siker született. A csapat leg­jobbja a kitűnően védő Hircsák kapus volt. január 8. Düsseldorf vál.—Ferencváros 7:2 „Olyan körülmények között szenvedtük el ezt a súlyos vereséget, amelyek örökké emlékezetesek lesznek a Ferencváros történetében. Itt is, mint mindenütt, sár fogadott bennünket a pályán. A sár, amelynek láttára is fáradt lett már a csapat. Az influenza miatt amúgyis mindenki meggyö­tört, s elcsigázott. Hunglert az ágyból húztuk ki, hogy részt vegyen a mérkőzésen. S ahogy Napóleont tönkretette az orosz tél, a Ferencvárost s erőtlenné gyötörte a sár és az influenza. Ez a düsseldorfi eredmény ma­gyarázata.” Félideig még tartotta magát a Fradi 2:2 volt az eredmény, de a má­sodik játékrészben Korányi sérülése után, 8 perc alatt 3 gólt rúgtak a németek! A csapat ezzel befejezte túráját, összesen 10 363 km-t utaztak a fradisták! január 11. FTC—HC Cortina 0:0 „Az FTC jéghoki-csapata szerdán este a műjégen mutatkozott be a pesti közönségnek — idén először. Hogy a bemutatkozás nem járt mind­járt győzelemmel is, ennek a balszerencse és a rossz pálya volt az oka, máskülönben azonban teljes siker koronázta a zöld-fehérek szorgalmas előkészületeit. Ott volt az FTC vezérkara is, Maillinger Béla elnökkel az élen, kivonult a híres B-közép — a zászlóval együtt. Összesen 2000 főnyi közönség volt.” A nagyszámú közönség azonban csak kihagyott helyzeteket láthatott, s egy jégkorongban ritka eredménynek, 0:0-nak volt a szemtanúja. január 15. ökölvívó csapatunk egyre gyengébben szerepelt, s ezen a napon a B. Vasutastól 12:4 arányú vereséget szenvedett. A Fradi első győzelmét 12:0 után (!) Szigeti szerezte... Ezzel a vereséggel az FTC kiesett az I. osztályból! 77

Next

/
Thumbnails
Contents