Nagy Béla: FTC napló 1931-1933
1932. elé, aki tisztán áll, rögtön lő, s éles magas labdája Aknai és a kapufa között becsúszik a léc alá.” A II. félidőben Avar sérülése után a Ferencváros óriási fölénybe került, s sorra rúgta a gólokat. A legszebb a befejezés előtt 5 perccel született: ,,Lyka tisztán futhat a labdával, s úgy centerez, hogy Táncosnak is becsületére válna. Toldi bent tankként rohan a labdára, s lövésszerű fejessel vágja a balsarokba. Ez a gól megkoronázása volt az ötös sorozatnak. Produkció volt, amelynek nyomán még az ellenfél szívében is elismeréssé változott a keserűség. Amint az utolsó bírói fütty elhangzott, ellepte a pályát a fanatikusok serege. A ferencvárosi játékosokhoz rohantak, s Toldit sikerült vállukra emelni. Pillanatok alatt megtelt a ferencvárosiak öltözője is. Mindenki üdvözli a másikat, s mindenki örül. Egyszer csak rendőr lép be az ajtón. Ő is boldogan nevet, majd így szól: — Isten éltesse az urakat! Én ugyan újpesti rendőr vagyok, de szívembül a Fradit szeretem. És még ráadásul tizenkét liter bort nyertem a mérkőzésen. Majd koccintok is az urak egészségére. Isten éltesse az urakat!" Nemcsak a rendőr, hanem az egész ferencvárosi tábor ivott örömében ezen az estén. Az emelkedett hangulatról, a nagy boldogságról meséljenek a következő sorok: „Jöttünk, láttunk, győztünk, Öt dugót belőttünk, Jó estét kívánok Éljenek a irodista srácok... Jókedvű, a robbanásig feszült hangulatú társaság egymás nyakát átkarolva, énekelte ezt a futballra átalakított katonanótát. Újpest utcáin végig, majd a Körúton és mindenütt, ahol ünnepelni lehetett. Juj, de szép lesz a századik Fradi-gól! — ez a mondat harsogott a Fradi-szur- kolók Rákóczi úti tanyáján, mikor beléptünk. A szurkolónak a mérkőzésen nagy a boldogsága, ha győz a csapat. De óriási az öröm most itt a fradi tanyán, amikor megbeszélhetik az ötös szériát. Ez talán még édesebb öröm, mint meccset nézni. Itt már mindenki elkönyvelte a bajnokságot, a szurkolás csak azért folyik, hogy pontveszteség nélkül és 100 góllal nyerjék. Mert a fradistának nem elég a siker, amiben már másnak is része volt, neki új, eddig még meg nem ért sikerek kellenek. Azért aztán mindent áldoz. Szívét, lelkét és pénzét. Igen, a Fradi-szurkolók többsége előtt ismeretlen a potyajegy. Befizeti, hiszen tudja, szükség van a pénzére... Piros bor, győzelmi áldomás kerül a borgazdától az asztalra és a cigány rázendít: — Nem lehet az FTC-vel kikukoricázni., A hangulat egyre emelkedik, itt ma a irodisták mulatnak — nagy családdá alakul az egész közönség. Távoli asztaloktól hangzanak a felköszöntők a Ferencvárosra. A cigány nem győzi a sok futballista nótát, amely most mind a Fradinak és az ötnullnak szól. És a nóta kihallatszik az utcára: — Megtudhatja bárki, aki rá kíváncsi Hogy nem lehet a, nem lehet a irodistákkal kikukoricázni..." 47