Nagy Béla: FTC napló 1931-1933

1932. A TTC motorkerékpáros versenyén az újonc FTC-sek is megjelentek! ,,A verseny érdekessége, hogy azon a legújabb motorosklubnak igen sok versenyzője megjelent és — győzött! Csak helyeselni lehet, hogy az FTC felvonult a versenyen, amelyet pedig éppen az a riválisa ren­dezett, amelyikkel az átigazolások miatt erősen hadakoztak. A ferenc­városiaknak Baranyai István és Kiss László szerezte meg a két győ­zelmet. Mindketten Puch motorral versenyeztek." február 28. Folytatódott a számunkra oly sok örömet jelentő labdarúgó bajnokság. Az első tavaszi mérkőzésen: Ferencváros—Nemzeti 5:1. Az idénynyitón már a 3. percben megszületett az első gól: „A sors a Nemzetinek kedvez, a Hungária úti kaput választja, a Ferencváros kezd. 1 óra 41 perckor Csárdás bíró a sípjába fúj — meg­kezdődött a tavaszi szezon. A B-közép szokásos buzdító hajrája után zöld-fehér támadással indul meg a játék. A 3. percben ferencvárosi lá­bakon száll a labda: Turay—Takács I.—Lyka—Szedlacsik—Takács II. vo­nalon tolódik előre a labda, míg Toldi szépen kitör és éles lövése pontosan a balsarokba suhan — 1:0!” március 15. Ferencváros—Bocskai 4:3 A debreceni Magyar Kupa mérkőzésen a Bocskai már kétszer is vezetett, de a Fradi a befejezés előtt 5 perccel egyenlíteni tudott. A hosszabbításban a győztes gólt a Ferencváros érte el: „Markos elfutása után Papp szerel, Lyka előreadja Kohutnak a lab­dát. A szélső jól ível be, Szedlacsik Takács II. elé fejel, az Táncoshoz tol, s a szélső lövése nyomán a jobb sarokban köt ki a labda.” A nehezen kivívott siker után nagy vacsorát rendeztek a mérkőző felek tiszteletére. Táncos pár nappal később így emlékezett a vacsora „hősére”: Mari néninek úgy látszik sok volt a 120 perces munka, mert ez alkalommal a szokottnál is nagyobb pusztítást végzett a konyha ízle­tes termékeiben. Bablevessel kezdte (benne egy hatalmas csülökkel), utána három adag vese velővel következett. Ezt rántott sertésborda követte, de az után már szólt, hogy egy kicsit pihen az evésben. Na és a jó deb- recenkörnyéki bor... Itt sem maradt le Mari néni, hiszen a baráti kör­ben nem ok nélkül hívják Takács l-et „Szivacsnak". * -¥■ * Érdekes játéka a sorsnak, hogy ugyanezen a napon az amatőr FTC is 120 perces küzdelemre kényszerült: FTC—Cinkotai TK 3:3. Itt a hosszab­bításban sem dőlt el a továbbjutás, így a Corinthian-díj szabályai szerint új mérkőzést játszottak. március 23. A klubházban tartották a Ferencváros FC évi közgyűlését. A jelen­tések felolvasása után megválasztották az igazgatóságot. Elnök: Maillinger Béla. Tagok: Pataki Mihály, Hecht Ernő dr., Nádasdy, Lorenz és Sprin­ger Ferenc dr., az FTC alelnöke. február 24. 44

Next

/
Thumbnails
Contents