Nagy Béla: FTC napló 1931-1933
A MAGYAR IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI 1933—1978 A legjobb ifjú labdarúgók részére már 1915-től rendeztek hazai válogatott mérkőzéseket. Előbb az MLSZ az Ifjúsági Labdarúgó Szövetség ellen állította ki csapatait, majd 1922-től a középiskolai válogatott volt az ellenfél. Ezek a mérkőzések többnyire bemutató jellegűek voltak, de néha díjmérkőzést is játszottak. 1925-ben például a Magyarország—Belgium felnőtt mérkőzés előtt a KISOSZ és az MLSZ ificsapatai a Hereni-vándor- díjért játszottak. Az első ifiválogatott mérkőzést 1928 májusában akarták megtartani, az osztrák—magyar előtt a két ország Ifjúsági válogatottja játszott volna. Már nyilvánosságra is hozták a mérkőzés hírét, amikor jött az osztrák szövetség lemondó távirata. Meisl Hugó közölte, hogy a rendelkezésre álló rövid idő miatt nem tudtak megfelelő csapatot összeállítani, így kénytelenek a mérkőzést lemondani. Az ifjúsági válogatott mérkőzések nemzetközi korszaka a harmincas évek elején kezdődött. A fiatalok válogatott találkozóinak megrendezését kezdettől az MLSZ vállalta magára. A magyar ifjúsági válogatott hivatalos országok közötti mérkőzéseit — ugyanúgy, mint a felnőtteknél — Ausztria ellen kezdte. A sikertelen bemutatkozást hosszabb szünet követte, majd a világháború gátolta a válogatott mérkőzések rendszeres megrendezését. így az első korszakot csak néhány mérkőzés jelenti. 1. 1933. szeptember 17., Bécs Ausztria—Magyarország 8:0 Havas — Szakács, Vágó — Hidegkúti, Dömök, Faragó — Sas, Kiss I., Pesti, Takács, Zsengellér. Csere: Kiss II., Fekete. A magyar ifjúsági válogatott első mérkőzésén a második félidő nagy részében sérülés miatt 10 emberrel játszott. A játékidő 2x35 percig tartott. A mérkőzést a Hohe Warte stadionban 16 000 néző előtt játszották. Az elfogódott magyar csapat kiábrándítóan játszott és egyik legnagyobb vereségét szenvedte el. 2. 1937. szeptember 19., Hungária út Magyarország—Ausztria 4:2 G.: Császár 2, Solymosi, Horváth. Boldizsár — Nagy, Onódi — Solymosi, Kapocsi, Szabó — Csömör, Horváth II., Palatínus, Laczkó, Császár. Csere: Zörgő, Moór. 3. 1937. november 14., Üllői út Magyarország—Csehszlovákia 4:1 G.: Bitz 2, Csömör, Laczkó. Boldizsár — Nagy, Onódi — Solymosi, Kapocsi, Zumpft — Csömör, Bitz, Horváth II., Laczkó, Császár. 4. 1940. május 2., Pécs Magyarország—Horvátország 4:2 Duna Kupa G.: Borbély 2, Hollósi 2. Kuchta — Hegyi, Németh — Zimonyi II., Bakos, Kéri — Hollósi, Harsányi, Berzi, Borbély, Vezér. 110