Nagy Béla: FTC napló 1928-1930
1929 január 5. ,,Az FTC újonnan alakult női atlétikai szakosztályának téli tréningjei megkezdődtek a Szemere utcai leánygimnázium tornatermében. Az első tréningen a szakosztály tagjai teljes számban jelentek meg és az FTC elnöksége is képviseltette magát az új szakosztály első életjelénél. Az elnökség részéről Maillinger Béla alelnök üdvözölte az új tagokat, akiknek nevében Lukács Éva kedves szavakkal mondott köszönetét a szakosztály megalakításáért. A tréningeket ezentúl minden szerdán és szombaton este 7—8 óra között tartják és pedig rövidesen az ugyancsak most megalakult női tornaszakosztállyal együtt" A szakosztály megalakulását Bucsinszky Viktornak, az atléták jegyzőjének, egyik legagilisabb és előrelátó vezetőjének köszönhette. Már hosszabb idő óta tervezte a magyar női atlétika kiszélesítését, a komoly egyesületi élet megszervezését. Tervének kedvezett, hogy az egyesületben edzőváltozás volt és az új tréner Dobler Antal lett, akinek személyében fiatal és friss, modern gondolkodású ember került a fontos pozícióba. Kettejük eszmecseréje, valamint az a kedvező helyzet, hogy az ez évben végzett testnevelő tanárnők továbbra is űzni óhajtották kedvenc sportjukat és egyesületet kerestek, megérlelték azt a gondolatot, hogy az FTC legyen az az egyesület, amely először foglalkozik Magyarországon komolyan, szervezetten a női atlétikával. Régebben ugyan már történtek erre kísérletek, de ez az 1929-ben kezdődő tevékenység hozta meg az első komoly sikereket. január 6. Benfica—Ferencváros 1:0 A Ferencváros, történetének talán legbotrányosabb meccsét nem játszotta végig! A II. félidőben történt botrányos jelenetekről Klement Sándor, a túra vezetője így számolt be: „Szünet után a 12. percben Koszta kapásból gólt lő, majd Toldi korner- rúgás után fejes gólt tesz a portugálok hálójába. Hiába! A bíró minden indoklás nélkül szemérmetlenül megsemmisíti mindkettőt. S a bíró mellett az ellenfél is kitett magáért, össze-vissza rúgdosták játékosainkat. A csapat már nem bírta tovább. Levonulni, levonulni . . . Kétszer is kezdtünk levonulni, már a határvonalakat is elhagyták a fiúk, amikor a portugálok nagy fölényesen kiielentették: — Vissza, mert különben nem kaptok egy vasat sem! Most már bánom, hoqy visszaengedtem a csapatot. És a játékosainkat ismét rúgták bokán, combon, ahol érték. Turay kapott eqyedül észbe, s miközben öten táncoltak körülötte, úgy osztotta ő is a rúqásokat, hoay némely portuqál eqészen respektálva nézte ezt a haláltmeqvető bátorsáqot. A merészségét azonban Turay is megbánta. Amikor eqy ízben a taccsvonal közelébe mert menni, eqyszerre több néző is rávetette maqát. És ütötték . . . Ezt a meccset nem lehet leírni! A leqbrutálisabb dolqok történtek itt. A sport történetében ilyen események méq Soha elő nem fordultak. A II. félidő 25. percében az ellenünk meqítélt tizeneqyesből (Takács I. állítólaqos hendsze miatt!) elért qóljuknál oly fülsiketítő őrjöngés vett erőt a tömegen, hoqy azt leírni képtelenség. A befeiezés előtt öt perccel az egyik ítélet ellen szót mertünk emelni és erre iött az, amire a portugálok spóroltak. Amint a tömea vitatkozásunkat látta, korlátot tört, gázolt, rombolt és százával lepte el a pályát. Nem vártunk füttyöt. .. egyszerűen futva, s a közönség 39
