Nagy Béla: FTC napló 1928-1930
1930 csatáiban produkált, de mégis ha most a szerencse mellé áll, akkor most győzhetett volna. A Ferencváros azonban elszokott attól, hogy jó játékában hinni tudjon, hogy olyan felfogással tudjon küzdeni, mint akkor küzdött, amikor minden mérkőzésbe a győzelem jogos reményével indult." ★ ★ ★ A kolozsvári Magyar színházban nagy siker mellett zajlott le az FTC és a Kolozsvári KASÉ ökölvívóinak nemzetközi mérkőzése. A küzdelemből a ferencvárosiak kerültek ki győztesen 5:3 arányban. Az FTC csapata így állt fel: Marton, Széles, Horváth, Ecsegi. A verseny után az FTC edzője Untenecker bemutató mérkőzéseket tartott, összesen 8 versenyző ellen. november 16. Vasas—Ferencváros 5:2 ,,A Ferencváros letörése katasztrofális méreteket kezd ölteni! A vasárnapi játék most már visszavonhatatlanul szomorú bizonyságot tett amellett, hogy a Ferencváros krízise komoly válság és nemcsak amolyan átmeneti visszaesés." november 23. Az FTC gyeplabda-csapata utolsó mérkőzésén Battlai 2 és Sennyei góljaival 3:0-ra győzött az AHC ellen és ezzel az értékes ötödik helyen végzett. (5. FTC 12 4 1 7 25:42 9). Ezen a mérkőzésen ez a csapat játszott: Miklós II.—Huber II., Hoffmann— Bandi, Holzer, Timár—Kovácsy, Huber l„ Sennyei, Battlai, Schwarz. december 7. Az FTC amatőrcsapata győzelemmel zárta az őszi évadot: FTC—BTC 2:0. Az FTC végig jobban játszott, a zöld-fehérek még egy 11-est is kihagytak. Az amatőrök győzelmükkel felzárkóztak a 6. helyre. ★ ★ ★ A margitszigeti Fedett uszoda megnyitásával a sportközvélemény régi vágya teljesült. Az új létesítményben az első női úszószámot az FTC versenyzője Mallász Margit nyerte! A 100 m-es hátuszásban 1 ;29.8 mp-es idővel elsőnek ért a célba. december 14. Erre a napra tervezték az üllői úton Hungler II. János búcsúmérkőzését. A profi Ferencváros az amatőr FTC-vel játszotta volna, játékvezetőnek pedig Schlosser Imrét kérték fel. A jutalomjáték végül elmaradt, a csapatok egyszerű barátságos mérkőzést játszottak, mert valóságos ítéletidő uralkodott, s ezért kevés néző jelent meg. (A bevételt Hungler kapta volna.) A búcsúmérkőzés tehát elmaradt, de a végleges búcsú is. 1932 szeptemberében ugyanis nehéz helyzetbe került a Ferencváros, nem volt elég hátvédje. Hungler II. ekkor ismét felhúzta a zöld-fehér mezt és kisegítette csapatát. Majdnem egy egész idényt lejátszott a visszavonult hátvéd . . . 95