Nagy Béla: FTC napló 1928-1930
1929 vei ugrál be a kíváncsi sereg a kerítésen. Mikorra a mérkőzés megkezdődik 50 000 koponya veszi körül a pályát. Ezzel a nézőszámmal minden eddigi rekordot megdöntöttünk. Egy-két biztató szó után felsorakozik a kivonuló csapat. Berkessy és Siflis hatalmas brazil lobogót visz elöl, mögötte pedig minden játékos kezében kicsiny brazil zászlót lenget a szellő. A tribün elé fut a csapat, a két hatalmas zászlótartó magasra emelve meglengeti a brazil zászlót és felhangzik a háromszoros huj-huj-hajrá I Leírhatatlan ováció fogadja ezt az üdvözlést, mely után a két csapat olyan nagyméretű virágkosarat cserélt, amekkorát még életemben nem láttam. Cavalliró de Vívó, a Palestra elnöke rúgja el a labdát középről, és megindul a játék. Mindjárt láttam, hogy a csapatnak nagyon jó napja van. Kitűnően megy a lapos passzjáték. Az iram nagy és roppant élvezetessé teszi a játékot. Előbb Takács II. bombája, majd Turay lövése a kapufán csattan! Kellemetlenül kezdődik a második félidő. A brazilok iszonyú erővel támadnak. Amsei, Hungler, Papp állandó munkában van, de a védelmi trió hibátlanul működik. A 7. percben azonban nincs orvosság a remek akció ellen. Feiticó óriási fejessel küldi hálóba a labdát. Ritkán látott, szép gól volt! A 15. percben kap lábra a csapat. Toldi labdájával Kohut elrohan, élesen centerez és a közönség megdermed, amikor Takács II. bombája akadálytalanul jut a hálóba. A fölény most már megmarad. A 37. percben Lyka szerepel és előre húz. Takácsnak adja a passzot, aki habozás nélkül húsz méterről küldi a sarokba a második gólt. Most már teljes erővel harsog a magyar kolónia. Tapsolnak a brazilok is. Mindenütt ünneplés, lelkesedés, ováció, a győztesnek kijáró tisztelet övezett bennünket.” Tóth Potya edző túralevelét még azzal lehet kiegészíteni, hogy a 2:1-es győzelem a brazilok 14 éves hazai veretlenségét szakította meg. Még egy- érdekesség: ezen a mérkőzésen szerepelt először a később legendássá váló T-betűs csatársor... ★ ★ ★ Hétfőn ebéd után egy félóra séta következett, majd csomagoltunk. Hamarosan útra készen állottunk, s ekkor került sor útunk eddigi legkeservesebb pillanataira. Gézától, az örökké vidám, kedves Mari nénitől kellett néhány napra elbúcsúznunk, mert sérülése következtében lába megdagadt, s most nem tarthatott velünk. Valószínűleg két-három nap múlva utazik utánunk Rióba. Útunk nagyon rossz volt. A legviharosabb tengeren sem dobálja úgy az embert a hajó, mint ahogy a vonat dobált bennünket. Hálókocsiban utaztunk ugyan, de aludni senki sem tudott. Eléggé fáradtan érkeztünk meg tehát Rióba. A rioi pályaudvaron senki sem várt reánk. A korábbi fényes fogadtatások és állandó ünneplés után bizonyos kiábrándultsággal szálltunk ki a vonatból. A túrán úgy van az ember, hogy a folytonos ünneplésbe hamarosan belefárad és csend, nyugalom után vágyik. Ha azonban ilyen utazás után csak a pályaudvar ridegsége köszönti, akkor azonnal csüqqedés akar tanyát ülni a szívében. A mi világcsavargó társaságunkon is láttam ennek a jelét, de csak eqy pillanatra. Szállásunkra, az Itajuba Hotelbe dirigáltam gyorsan a társaságot. A szálláscsinálás után első dolgunk az volt, hogy a Fluminense vezetőségét kerestük fel. A Fluminense az itteni vendéglátónk, tehát velük kellett a mérkőzés körülményeit, a hivatalos ügyeket el52
